A hiszti

Nem tévesztendő össze a „Hisztériával”, ami komoly idegrendszeri megbetegedés:
Nagyfokú ingerlékenységgel az érzelmi és az ösztönéletet  befolyásolja, görcsökkel, rángatózással járó, gyakran bénultsághoz, vaksághoz vezető betegség.
A hisztérikus ember olyan személyiség, aki gyakran váltogatja nézeteit, egyik pillanatról a másikra fordítja. Képtelen elviselni, hogy „elkapják” őt, vagy számon kérjenek tőle valamit. Ezért megbízhatatlannak, hamisnak színészkedőnek tartják.

Nem ritka jelenet, hogy valahol, lehetőleg nagy közösség előtt 2-3 éves gyerkőc fetreng a földön, teli torokból ordít a drukkoló nagyközönség előtt, szeretett szülei szégyenkezése közepette. Akik legszívesebben megfojtanák drága magzatukat az ingyen műsor miatt.
Ez a viselkedés a kisgyerek korában az egyéniség kialakulásának idejére esik, és az erre hajlamos gyerekek így tesztelik szüleiket, hogy meddig lehet elmenni nagyobb retorzió nélkül. A kiváltó ok bármi lehet (felkelünk, nem kelünk, megyünk, maradunk). Bármi, amivel idegesíteni lehet a szülőt. Ez a korszak különben is egybeesik a dackorszakkal.
A gyerek növésével általában elhagyja ezeket a rossz szokásokat, no de vannak masszív megátalkodott csemeték, ahol különböző taktikákat kell bevetnünk. Ez természetesen gyerekekre szabottan más és más, de van néhány bevált  ötlet, ami esetleg használ. Ha elkezdi otthon a hisztit a csemeténk, szépen hagyjuk ott, menjünk másik szobába, előbb-utóbb közönség hiányában megunja és abbahagyja a rumlizást. Régi bevált népi módszer a nyakába egy pohár hideg víz, ez is hatni szokott.

A ciki az, hogy felnőtt korban is előfordul, általában a hölgyeknél, akik mérgükben toporzékolva, okkal-ok nélkül módszeresen hozzákezdenek a családi „meisseni” dobálásához a hitves fejére célozva. Szerintem ilyenkor a legjobb  szépen felöltözni és otthagyni, egyrészt azért, hogy Ő söpörje össze a cserepeket, azalatt úgyis megnyugszik, másrészt ilyenkor el lehet ugrani valamelyik baráthoz egy kis vigasztalódásra.
A média kedvenc csámcsognivalója, hogy x vagy y „celeb” micsoda balhét rendezett valahol, lehet is rágódni rajta hetekig, jobban fogy a lapszám.

Irigység, rosszindulat

Egyidős az  emberiséggel, mert már az ősember is látván, hogy a szomszédnak két kőbunkója van, neki  meg csak egy - gondolván egy  nagyot este -, vadászat után megvárta a  kedves szomszédot, jól hókon vágta és neki már három bunkója lett, míg a másiknak egy se (volt is este a tűz mellett miről fecsegni az asszonyoknak) és ezzel a mozdulatával tudtán kívül letette az alapját kapitalizmusnak is, a „természetes felhalmozódással” (legalább később Marxnak  is volt miről csámcsognia Engelsék konyháján).

Ahogy teltek, múltak az évezredek, alapjában véve semmi sem változott, csak a módszerek finomodtak. Mindig akadt valaki, akit kellőképpen lehetett szapulni.
Mint jó örökség, ez is megmaradt a görög tragédiáktól napjainkig.
Minél kisebb a közösség (faluház, munkahely, nyugdíjas otthonok), annál kirívóbb, hogy néhány éltesebb hölgy legkedvesebb szórakozása az, hogy valahol összegyűlnek, mint a vetési varjak és köszörülik a nyelvüket nem kevés rosszindulattal fűtve valamelyik szerencsétlenen, természetesen a szemébe mézes-mázasan mosolyogva, mindenkiről van néhány keresetlen jó szavuk, pl: hol vette, miből vette, minek vette? stb.

Fiatalkori emlékeim közé tartozik, hogy előbb tudták otthon, mint én, hogy a falu valami fiatal lánykájával, asszonyával meg nem engedett szerelmi viszonyt folytatok (bárcsak igazuk lett volna).

Ez olyan szintet érhet el - miután nem ismernek a fröcsögő rosszindulattól sem istent, sem embert -, hogy az "áldozat" a közösség elhagyására, orvosi kezelésre szorulhat, sőt már nem egy embert károgásukkal az öngyilkosságba kergettek. Természetesen tettük súlyát sosem ismerik el.
Miután megvolt az aznapi locsi-fecsi adag, felpattannak, „Banya II." típusú automataváltós, környezetkímélő seprőjükre, és huss haza.

Féltékenység!

A „féltékenység” betegség. Nehezen, vagy alig gyógyítható. A féltékeny embernek nincs egy nyugodt perce, állandóan partnere piszkálásával foglalkozik, talán még önkéntelenül is.
A férfiakat ismerve nem csoda, a nők féltékenyebbek. És általában a férfiak őrülnek meg párjuk féltékenységétől.
A hölgyek telefonálgatással, utánajárással, a vélt ellenfél hajának megcibálásával, zsebben turkálással (legjobb ellenszer a békebeli egérfogó megfelelő helyre tevése - frenetikus hatást lehet vele elérni).

A férfiak extrém esetben a tettlegességtől sem riadnak vissza, élen járva feleségük okkal, vagy anélküli elkalapálásával.
Ha már kitört a féltékenység, akkor jön a kérdések hosszú sora: "hol voltál?", "kivel?", "minek?", "mindig csak hazudsz!", "hogy nézel ki?", "hogy nézel rá?", "hogy néznek rád?", "ki volt eddig?", "azt csinálod amit én akarok!".
Míg legvégül a "megöllek", tajtékzik s lángot okádva sárkányként, vakul tombolva, esze nincs már, csak indulata.

A birtoklási és uralkodási vágy sokszor orvosi esetté válik, egészen az elmebajig.
A családi tragédiák, gyilkosságok általában a féltékenységre vezethetők vissza.
Hiszen szerettei módszeres feldarabolása igencsak klinikai eset.
Ha valaki felismeri ezt a ”betegséget”, a legjobb ellenszer, ha megszakítja a kapcsolatot, jó messzire költözik, és megpróbál új környezetben új életet kezdeni!