Egyedül vártam és nevelem gyermekem
A párommal nem éltünk együtt és csak egy dolog volt biztos kettőnk között, hogy szerettük egymást. Most azt gondoljátok, hogy ez elég ahhoz, hogy vállaljuk együtt a gyermekünket....de nem. Én vállaltam a kicsit, ő pedig azt mondta csak egyet tud vállalni "szemmel tart minket".
A terhességem mégis csodálatos 9 hónapja volt az életemnek. Egy rövidke émelygéses időszak után végig kacagtam örömömben az áldott állapotomat. Pocakom növekedése és gyermekem egyre tisztább érzete kiegyensúlyozottá és boldoggá tette a napjaimat. A legtöbb kismama megváltásként várta a szülést, én egy picit talán bántam is, hogy a "kicsikémmel egyek vagyunk" állapotom megszűnik.
Ebben az idilli helyzetben azonban csak a családom volt segítségemre. Iszonyú magányos voltam a társam nélkül. Napról napra egyre több érzés, terv és vágy éledt fel bennem, de nem volt partner akivel ezt megbeszélhettem. Orvosi vizsgálatokra Édesanyám kísért el és ő szorongott velem szülésemet segítve.
Hazudnék, ha azt írnám, szívem nem volt magányos és félelemmel teli. Most kilenc hónapos a kisfiam. Hosszú és nehéz hónapok vannak mögöttünk, mégis soha ilyen boldog nem voltam. A kislegény minden nap új dolgokkal lep meg. A szeme ragyogása, kiegyensúlyozott kacagása élettel tölti meg a házunkat. Hálás vagyok, hogy akár egyedül is, de a gyermekem mellett dönthettem.
Mégis.......kedves egyedülálló apukák és anyukák nem akarjátok megbeszélni valakivel kisebb vagy nagyobb gondjaitokat? Olyan jó lenne néha egy hasonló élethelyzetben élő emberrel csevegni, találkozni és megosztani gondot, bajt vagy örömöt. Hát itt vagyok és nagyon örülnék, ha velem lennétek és írnátok.
.jpg)
Családinet hozzászólások:
.jpg){kind=small}
Közösségi hozzászólások: