Tavasz volt, ekkor ismertem meg életem szerelmét akit nevezzünk csak Papinak a korrektség kedvéért.

Sármos, okos, kedves, udvarias, művelt férfit képzeljenek maguk elé, aki élsportolóként tengette éveit, így a teste sem semmi, igaz, ez nem olyan lényeges, de szóra érdemes. Persze mi nők tudhatjuk, nincs tökéletes férfi, mindenkiben kell legyen egy kis bibi. De nem, ő olyan volt, mint senki más. Elbűvölt rejtélyességével, vonzerejével. Vacsorázni vitt. A hosszas, érdekes és izgalmas beszélgetés után, mikor már kellőképpen felkeltette figyelmem és mi tagadás vágyaim is lángoltak, úgy érztem, mindjárt rávetetem magam (de ilyeneket nem tesz egy illedelmes nő, előkelő étteremben) elmondta, hogy van egy ötéves kisfia. Nem zavart, hiszen nem feltétlenül gondként kell erre tekinteni. Ha például begurul a pasi, ott lesz a gyerek, aki megvigasztal (no hacsak nem magát a kisördögöt fogtuk ki, de ennek igencsak csekélyke esélye van). Tehát semmi para. Tisztáztuk elsőként, mit is vár el tőlem, illetve megbeszéltük azt is, mit szeretnék én. Jól ment minden, a pasiba pedig halálosan beleszerettem már ott azon az első estén. Imádtam!

Következő kép: nyár vége, már majd fél éve jártunk:  este ülünk egy balatoni kis vendéglőben, eszem szavait, iszom a fene tudja hányadik alkoholos italt, így elmém már kissé tompult, egy jó éjszakára volt kilátás. A kisfiáról és a sorsról társalogtunk, hogy vajon hiba volt-e összejönnie az előző feleségével. Ekkor így szólt a férfim:

 "- Én már egyszer elkövettem ezt a hibát."- elmém még annyira azért nem volt tompa, hogy ezt a mondatot félreértelmezhettem volna. Ekkor rákérdeztem, ugyanarról van-e szó amire én gondolok, vagy csak nagyon berúgtam. Ekkor, mint derült égből a villámcsapás, lesújtott rám a valóság: a drágám "elfelejtette" megemlíteni, az első feleségét (így tehát a gyengébbek kedvéért, nem egy, hanem két felesége is volt már) és ebből a kapcsolatból származó lányát, aki mellékesen idősebb nálam.

Mit mondjak: azt hittem ott esek hanyatt a bárpultról -és ezt sem a pia tette! Azt hiszem, ezt soha nem fogom megemészteni, élesen él bennem az éjszaka, tény: egyedi és felejthetetlen este volt. Még mindig vele vagyok (immár három éve), elrabolta a szívem örökre!

Így hát, uraim! Azt tudom tanácsolni, hogy mindenképpen legyenek ápoltak, fessek, figyelmesek (sorolhatnám) és olykor nem biztos, hogy nem éri meg "apróbb" szépítéseket bevetni a cél érdekében. Tudom, furcsán hangzik, hogy efféle "aljas", már-már nőellenes tanácsot pont egy nő ad, de azt hiszem, ha Papi az elején secc-pecc tisztán és őszintén tálalja a valóságot, esélye sem lett volna. De a helyzetet ismerve és érzelmeim árnyékában, én már az övé vagyok és ez mindkettőnknek jó így.