SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Keresem a fiam, ötven éve! - Rengeteg újszülött tűnt el rejtélyes körülmények között

Mezei Csongor Andrea [cikkei] - 2022-05-12
Kétségbeesett segítségkérés jelent meg egy közösségi felületen, mely a poszt megosztásán kívül semmi mást nem kér az olvasóktól. A segítségkérő szívhez szóló, egyenes beszédében annyit ír: ez az egyetlen esélye arra, hogy még egyszer megláthassa halottnak hitt fiát.
Keresem a fiam, ötven éve! - Rengeteg újszülött tűnt el rejtélyes körülmények között

Rejtélyesen eltűnt szerbiai babák

Tóth Margit a régi Jugoszlávia területén született. Asszonyként két egészséges fiúgyermeknek adott életet 1971.08.31.-én a szabadkai kórházban. Az ikrek megszületése után pár nappal röviden közölték vele, hogy az egyik újszülöttje elhunyt, de halotti bizonyítványt nem adtak ki a számára, és a baba holttestét sem kapta meg a család, temetést sem tudtak tartani.

Az édesanya fájó szívvel, de elfogadta a történteket. A 2010-es évektől kezdve viszont döbbenetes új információk láttak napvilágot a szerbiai eltűnt babákról, és kiderült, hogy korántsem elszigetelt esetről van szó. Több ezer anya járt ugyanígy a régi Jugoszlávia területén 1970-és 2000 között, de talán már 1950-től elkezdődött a gyerekek szüleiktől való szisztematikus elrablása. Az esetek hátborzongatóan hasonlóak, gyakran ikergyermekek közül az egyik haláláról szóló hamis információk jelennek meg bennük (általában a jobb állapotban lévő babáról szóló hír), hiányzik a dokumentáció, és a kicsi holttestek is. Margitban a híreket figyelve feltámadt a remény, hogy az ő fia is életben van valahol, és talán még hírt kaphat felőle.




Az ellopott csecsemőket pénzért adhatták tovább

A szülők közül sokan keresetet indítottak az állam ellen, és néhányan sikerrel is jártak. A pert indító szülők szerint az állam szervezetten lopta el a gyerekeket, és 15-40000 euróért adták el őket Nyugat-Európába és Skandináviába, sokukat német nevelőszülőkhöz. Az állam létrehozott az esetek kivizsgálására egy bizottságot, de a gyerekrablási ügyek mégsem a bizottság tevékenysége folytán oldódtak meg, hanem egy önkéntes közösségi szervezet megfeszített munkája vezetett néhány elszórt sikerhez - ilyen volt például egy 40 éves férfi esete is.

Az Igazságot és Igazságosságot a Babáknak Egyesület rengeteg szálon nyomoz a halottnak hitt babák ügyében, és néhány esetet már sikerült DNS vizsgálatokkal is alátámasztva megoldaniuk. A megoldódott ügyekhez pszichológusi segítséget nyújtanak, hiszen az "égbőlpottyant babák" bár jó életkörülmények között nevelkedtek, mégis sok fájdalmas kérdésre nem kaptak választ gyerekkorukban.

Ez az édesanya nem pénzért, nem jóvátételi díjért pereskedik, hanem 72 évesen szeretné felkutatni a fiát. Nem akarja szétválasztani őt a nevelő családjától, csak tudni szeretné, jól van-e, és egyáltalán életben van-e. A kéréséhez másik fia kisgyerekkori és felnőttkori fotóját is megosztotta, hiszen a fiúk ikrek… Lehet, hogy nem kell hosszú génbanki kutatásokat végezni, csak ránézni a képre, és valakinek ismerős lesz az arc…

A hivatalos becslések szerint mintegy kétezer gyermeket raboltak el az akkori kórházi személyzet tagjai, akik közvetítőkön át kerülhettek gazdag, gyermektelen nyugati családokhoz.

Indexkép: Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja