SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Egyedülálló film készült a magyar koraszülöttekről

Családinet [cikkei] - 2014-05-12
A koraszülöttség ma Magyarországon népbetegség, minden tizedik gyermek idő előtt jön a világra.

„Telefonáltam a nőgyógyászomnak, hogy most műtenek, és a híváslistából láttam, hogy tizenkét percre rá már mind a két baba megvolt.”

„Két hét múlva, hogyha a kisbaba túléli, osztályvezető orvossal tudnak beszélni arról, milyen hosszú távú prognózis várható.”

/Részletek a Tenyérnyi gyerekek c. filmből/

A Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika az ország legnagyobb koraszülött-ellátó központja (NIC), itt látják el az 1500 grammnál, másfél kilónál kisebb babák mintegy ötödét. A legkisebb koraszülöttek mintegy öt és fél hónap után érkeznek.

A Tenyérnyi Gyerekek (kedden 23.00 órakor az M1-en) róluk szól, a szülők, orvosok és nővérek megrázó küzdelméről a babákért, akiken 10-20 éve még biztos nem lehetett volna segíteni. A filmet több mint három hónapon keresztül éjjel-nappal egy csak nőkből álló stáb forgatta a klinikán, a szülőszobán, valamint koraszülött-intenzív centrumban. Így egyedülálló módon a legkisebbek és szüleik történetét már a világra jövetel előtt, és az első, kritikus percekben is bemutatja a film.

A klinika olyan, a legmagasabb szintű intenzív ellátást nyújtó központ, ahová gyakran érkeznek kritikus állapotú, vagy fejlődési rendellenességgel született kisbabák. Előfordul olyan eset is, amikor éppen azért kell egy babának hamarabb megszületnie, mert sürgős műtétre van szüksége, a méhen belül biztosan nem élné túl a következő heteket. Sok édesanyát akár a huszonharmadik-huszonnegyedik héten is ideszállítanak, ha félő, hogy megindul a szülés.

A kicsik gyakran hónapokat töltenek az inkubátorokban, lélegeztetőgépen. Miközben keringési problémákkal küzdenek, tüdejük, szívük pedig rendkívül fejletlen, előfordul, hogy olyan szövődményekkel kell szembenézniük, amelyek még egy egészséges felnőtt számára is végzetesek lehetnek. Az első napok, hetek nem csak a babák számára nehezek, de a szülőkre is sokkolóan hatnak, hiszen a terhesség hónapokkal előbb szakad meg a vártnál, anyák lesznek, miközben gyermekükkel csak a látogatási idő alatt, az inkubátorban találkozhatnak.

Magyarországon évente nyolcezer baba jön idő előtt a világra, egy részük kritikusan alacsony súllyal, kevesebb, mint egy kilogrammal akár öt és fél hónap terhesség után. Az ő túlélésük 1980-as években tíz százalék körül járt, ma ezeknek a babáknak mintegy kétharmada életben marad, a néhány héttel később született, egy és másfél kiló közötti súlyú babáknak pedig több mint 95%-át meg tudják már menteni. Nekik azonban az első hetekben-hónapokban rengeteg szövődménnyel kell szembenézni, amely jelentősen befolyásolhatja későbbi életminőségüket.

Bár Magyarországon az elmúlt években a koraszülöttek száma alig csökkent - még mindig csaknem kétszer több a szomszédos Ausztriához képest - életesélyeik jelentősen nőttek.

A Tenyérnyi Gyerekek című 53 perces dokumentumfilm, a szülők, orvosok, nővérek és babák közös küzdelme május 13-án 23.00 órakor látható az M1 műsorán.

Tenyérnyi Gyerekek!:

Rendező: Szuchy Zsuzsanna
Operatőr: Karáth Zita
Asszisztens: Bodnár Mária

Producer: Garami Gábor
Vágó: Kollányi Tamás
Zeneszerző: Czutor Zoltán
Hangmérnök: Krajcsovits István

Fotó: Praisaeng - FreeDigitalPhotos.net

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Az ikigai titka: miért érdemes reggel felkelni?

Mi ad értelmet az életünknek, és mi tart fiatalon? Az okinawai nők példája arra derít fényt, hogy a hosszú élet nem csupán génkérdés vagy diéta, hanem sokkal inkább a mindennapi örömök és a célérzet kérdése.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja