SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Városligeti Maminbaba Buli június 8-án

Családinet [cikkei] - 2024-06-04
Már 11 éve minden júniusban eljön az a szombati nap, amikor a Városliget Széchenyi fürdő melletti területet fiatal családok népesítik be. Ilyenkor tartják a Maminbaba Városligeti Bulit, ami a kisbabás anyukák egyik legkedveltebb szabadtéri programja, ahol a babahordozásé és a táncé a főszerep. A rendezvény szervezője, Molnár Enikő elmondta, hogy a Maminbaba - Hordozós latin fitness egy latin tánc alapú csinosító mozgásforma, amit az ország számos településen elérhetnek az anyukák. A Maminbaba óra alatt a babák anatómiailag is biztonságos babahordozóban, vagy pocakban ringatóznak a legkedveltebb slágerekre, míg anyukájuk csinosodik és feltöltődik.

A Városligetbe ilyenkor az ország minden pontjáról érkeznek a családok. A rendezvény fő része az egy órás szabadtéri latinos fitnesz, ami 10:30-kor kezdődik. Előtte babahordozókat próbálhatnak a résztvevők és díjmentesen kikölcsönözhetik a tánc idejére. A szervezők szakszerűen fel is kötik a babákat az anyukák vagy apukák hátára, hogy mindkettőjüknek biztonságos és kellemes legyen a hordozós, táncos szórakozás.

Maminbaba - Babák már a hátakon

Ezen a rendezvényen az apukákat, nagyszülőket es minden családtagot, (baba)barátot szívesen látják. Külön érdekesség, hogy sokszor az apukák, vagy sportos nagymamák is beállnak táncolni.

A rendezvény népszerűséget mutatja, hogy olyanok is eljönnek, akik már nem tudnak rendszeresen járni a hordozós táncos órákra, mert a baba bölcsődéssé, óvodássá cseperedett, de évente egyszer, a városligeti nagy közös táncos programon nagy örömmel részt vesznek.

Maminbaba

A mozgást az oktatók végig koordinálják, segítik, ha elalszik egy baba a háton, akkor egyből segítenek feltenni az alvócsuklyát. Csak keresd a fehér maminbaba pólós oktatókat és kérj szakszerű segítséget.

A táncos fő program után piknikezhetnek, beszélgethetnek a családok.

A rendezvény ingyenes!

Itt tudod jelezni a részvételi szándékod és találsz még infókat az eseményről:
https://www.facebook.com/events/1172984903706508/

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

Régi tévhit dőlhet meg a mogyorófélékről

A magvak fogyasztása, tünetmentes időszakban, nem növeli az egyik gyakori vastagbélgyulladás, az ún. divertikulitisz kockázatát, sőt akár enyhén csökkentheti is - derül ki a Semmelweis Egyetem friss tanulmányából. A kutatók kb. 800 ezer ember adatait elemezték, hogy kiderítsék: indokolt-e a régen sokszor hangoztatott tanács, miszerint a betegségben szenvedőknek kerülniük kell a mogyoróféléket - vagy ez csupán városi legenda.

Eltűnt egy tizenöt éves holland lány Pápáról

Egy 15 éves holland származású lány, Seline Engelina Marie Louis Kerseboom tűnt el Pápán november 10-én, akinek felkutatásához a rendőrség a lakosság segítségét kéri. A tinédzser az otthonából távozott ismeretlen helyre, telefonon azóta sem elérhető, eltűnése óta semmilyen hír nincs róla.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja