SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

39 hetes (9 hónapos) baba fejlődése

Családinet [cikkei] - 2014-03-10
Kisbabánk fejlődése során számos kérdés vetődhet fel bennünk, ezekre szeretnénk szakértő választ adni. A leírtak általános útmutatásként értendők. Ha gyermekünk koraszülött volt, ajánlott az eredetileg meghatározott születési időpontot tekinteni kiindulási alapnak, mikor a kisbaba fejlődését követjük.

39 hetes baba fejlődése


Testi fejlődés

Mikor a kisbaba először húzza fel magát álló testhelyzetbe, nem tudjuk, hogy nevessünk, vagy tapsoljunk (tegyük mindkettőt!) - hiszen hasikája egyik irányba csúcsosodik, míg hátsója a másikba, pontosan úgy néz ki, mint egy jóllakott pingvin. Mihelyst megjön az önbizalma, elkezdhet mászkálni, végigtrappol a kanapé szélén vagy a dohányzóasztalon, miközben természetesen végig kapaszkodik. Először lassan lépked, de amint kicsivel jobban tudja irányítani az izmait, nagyobb sebességre kapcsol. Tegyük otthonunkat biztonságossá a cirkáláshoz, távolítsuk el az útból a padlón lévő lámpákat, az asztalterítőket, a szemetesvödröket, és a törékeny tárgyakat.
Ne felejtsük, hogy minden gyermek cirkálósat játszik - van, aki a mászásból egyből járásra vált. Néhányan akkor biztosak magukban, ha felnőttbe kapaszkodhatnak, mikor megteszik az első lépéseket, míg mások egyedül vágnak neki, ezzel is bizonyítva önállóságukat.
 

Szociális fejlődés

Az egyszerű interaktív játékok felvidítják az apróságot, segítik, hogy új dolgokat tanulhasson saját magáról és a világról, valamint javítják önbecsülését is. A kedvencek között szerepel:

  • Ilyen nagy… - Kérdezzük meg a kisbabát: „Milyen nagy a (Bence)?”, majd tegyük fel a karunkat jó magasra, és mutassuk neki, „Iiiiilyeeeeen naaaaaagy!”
  • Csip-csip-csóka - A végén (hess-hess) nagy kacagásokra lehet számítani
  • Ez elment vadászni… - A kisbabák megismerhetik testrészeiket, illetve, hogy miben különböznek egymástól.
  • Tapsolós játékok - A baba észleli a saját és a mi kezünk közötti különbséget.


Intellektuális fejlődés

Nehéz kiszúrni a pillanatot, mikor a kisbabáknál végleg kialakul a nemi identitás, de a szakemberek abban egyetértenek, hogy ez még jóval egyéves kor előtt bekövetkezik. A folyamat a férfi és női jellemvonások egyszerű, lehetőség szerint gyors leutánzásával történik, mindezt jelentősen erősítik a szülők, ezáltal gyorsan gyökeret eresztenek és kialakulnak. Számos kísérlet bebizonyította, hogy a szülők különbözőképpen válaszolnak a fiúknak, mint a lányoknak, több becéző szót használnak a fiúk esetében, és nagyobb erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a lányokat mosolyra, és hangképzésre bírják. Nem meglepő, hogy a lányok ezután hamarabb elkezdenek beszélni, illetve jobban odafigyelnek az emberekre, míg a fiúk mechanikus készségeiket élesítik azáltal, hogy a tárgyakra koncentrálnak.

Szeretnél minden újdonságról elsőként értesülni és egy jó közösség része lenni? Kövess minket Facebookon is!

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Ha ilyen popcornt vettél, ne fogyaszd el, rákkeltő lehet!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!

35 évig hordta a testében a megkövesedett magzatot - döbbenetes felfedezés egy 73 éves nőnél

Egy ritka és sokkoló orvosi eset kapcsán derült fény arra, hogy egy 73 éves algériai nő 35 éven át hordozott a hasüregében egy elhalt, megkövesedett magzatot - anélkül, hogy tudott volna róla. A "kőgyermek" esete nemcsak megdöbbentő, de bepillantást enged a női test elképesztő alkalmazkodóképességébe is.

Hogyan érinti a kánikula a szívet, a szívbetegeket?

A kánikulában sokan érezhetik kimerültnek magukat, az sem ritka, hogy ájulásközeli állapotot okoz a forróság. Azonban, akik mellkasi fájdalmat, légszomjat, gyors, esetleg szabálytalan pulzust érzékelnek, feltétlenül forduljanak orvoshoz. Dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont - Prima Medica kardiológusa arra is felhívta a figyelmet, hogy szívbetegek, idősek és krónikus betegséggel élők hogyan óvhatják a szívüket a kánikulában.

Két űrbeli kutatásban vesz részt a Semmelweis Egyetem

25 tudományos kutatást visz a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére Kapu Tibor, a magyar kutatóűrhajós kéthetes küldetéséhez, ebből kettőt a Semmelweis Egyetem kutatói kezdeményeztek. A tudományos programba bekerült az űrutazás során fellépő egészségügyi - kardiovaszkuláris és egyensúlyszervi - problémák telemedicinás kísérlete és egy nanoszálalapú szemészeti gyógyszerformuláció alkalmazásának vizsgálata is mikrogravitációs körülmények között.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja