SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

38 hetes (9 hónapos) baba fejlődése

Családinet [cikkei] - 2014-03-10
Kisbabánk fejlődése során számos kérdés vetődhet fel bennünk, ezekre szeretnénk szakértő választ adni. A leírtak általános útmutatásként értendők. Ha gyermekünk koraszülött volt, ajánlott az eredetileg meghatározott születési időpontot tekinteni kiindulási alapnak, mikor a kisbaba fejlődését követjük.

38 hetes baba fejlődése


Testi fejlődés

A 9. hónapban esedékes felülvizsgálat általában kissé nagyobb traumát okoz, mint a korábbi látogatások, hiszen a kisbaba sokkal érzékenyebben reagál az idegenekre. A fizikális vizsgálaton, illetve a korábban mellőzött oltásokon túl a gyerekorvos felméri az apróság fejlődését, érdeklődik az alvási szokásokról, a fogzásról, érdeklődik a mozgás- és beszédfejlődésről, valamint az étrendről. Itt az ideje tanácsot kérni a szoptatás és/vagy cumisüveg témakörben. A legtöbb gyerekorvos azt javasolja, hogy mire a kisbaba egyéves lesz, napi 4-5 alkalommal etessük, lehetőleg kanállal egyen, elsősorban a főzelékeket. Emellett, amíg lehet, folytassuk a szoptatást is.

Szociális fejlődés

A kisbaba egyre bátrabban közlekedik, és ezzel számos kellemetlen percet szerez testvéreinek, főleg az 2-3 éveseknek, akik személyes fenyegetettséget éreznek. Az idősebb gyerekek nehezen hiszik, hogy a kisbaba túl kicsi ahhoz, hogy megértse, hogyan kell osztozni a játékokon, illetve, hogy mit szabad, és mit nem, ezért válaszul fellökhetik, vagy megüthetik a picit, gusztustalan dolgokat adhatnak neki enni, vagy megpróbálják bezárni a szekrénybe. Bár nem kellemes, de ennek a kommunikációnak is megvan a maga haszna. A kisbaba megtanulja megvédeni magát, és profi módon tud olvasni a testvérek hangulatváltozásaiból, míg az idősebbek megszabadulnak negatív érzéseiktől, és rátalálnak a pozitívakra. Ahelyett, hogy elfojtjuk ezeket az érzéseket, próbáljuk meg játékkal feloldani a helyzetet, például, labdázzunk (a testvér dobja, a kisbaba elkapja). Mikor fellép egy konfliktus, ne rögtön avatkozzunk be, kivéve, ha a kisbaba megsérülhet. És természetesen sose bízzuk az apróságot 10 évesnél fiatalabb gyermekre.
 

Intellektuális fejlődés

Észrevehettük, hogy a gyermek egyre jobban észleli a függőleges téri dimenziókat. Hirtelen fél beleülni az etetőszékébe, vagy sír, mikor a fejünk fölé emeljük. Mások ezt kifejezetten élvezik! Hogy elmúljon ez a szorongás, sok kisbaba úgy gyakorolja az elesést, hogy ismételten felhúzzák magukat álló helyzetbe, majd térdre rogynak. Az is lehet, hogy ledobja valamelyik játékát az etetőszékből, vagy a lépcső tetejéről, ezt követően megpróbál lemászni, hogy megvigasztalja - mindez a szimbolikus gondolkodás kezdeti jele.

Szeretnél minden újdonságról elsőként értesülni és egy jó közösség része lenni? Kövess minket Facebookon is!

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

7 látszólag ártalmatlan szülői hiba, amik nagyon elronthatják a gyerek későbbi életét - valódi történetekkel és tanulságokkal

Sokszor azt gondoljuk, hogy a szeretetünk mindent felülír, és ha néha hibázunk is, az nem lehet akkora baj. De vajon tényleg így van? Egy népszerű Reddit-fórumban emberek százai mesélték el, milyen "ártatlan" szülői szokások hagytak bennük mély nyomot - talán épp azért, mert senki sem gondolta volna, mennyit számítanak. Ezekből a történetekből szemezgettünk, hogy együtt tanulhassunk belőlük.

Meghalt Millena Brandão, a Netflix 11 éves gyerekszínésze

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a 11 éves brazil gyerekszínész, Millena Brandão, aki a Netflix "Sintonia" című sorozatában vált ismertté. A fiatal tehetség halálát szülei jelentették be, akik megosztották a kislány megrázó betegségtörténetét.

Egy rendőrnő hősi tette: saját testével mentett meg egy éhező csecsemőt

Egy argentin rendőrnő, Celeste Ayala, megható példát mutatott emberségből és bátorságból, amikor szolgálat közben saját testével mentett meg egy éhező, elhagyott csecsemőt. Tette az egész világot megindította, és végül egy jól megérdemelt előléptetést is hozott számára.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja