SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

37 hetes (9 hónapos) baba fejlődése

Családinet [cikkei] - 2014-03-10
Kisbabánk fejlődése során számos kérdés vetődhet fel bennünk, ezekre szeretnénk szakértő választ adni. A leírtak általános útmutatásként értendők. Ha gyermekünk koraszülött volt, ajánlott az eredetileg meghatározott születési időpontot tekinteni kiindulási alapnak, mikor a kisbaba fejlődését követjük.

37 hetes baba fejlődése


Testi fejlődés

Évente több mint egymillió gyermek kerül kórházba az otthon elszenvedett balesetek következtében. A leggyakoribb sérülések között találjuk a fedetlen radiátorok vagy a túl meleg fürdővíz okozta égési sérüléseket, a toxikus anyagok (pl. háztartási vegyszerek) lenyelése miatt bekövetkező mérgezést és az eséseket. Ezeket, illetve más katasztrófákat elkerülendő, mindenképpen elengedhetetlen, hogy a gyermek biztonsága biztosítva legyen otthon is, és a kisbaba mindig megkapja a megfelelő felügyeletet. A szükséges lépések megtételével a gyermek nagyobb szabadságot élvezhet felfedezőútja során (hiszen kevesebb terület lesz tiltott a számára), és mozgásában nagyobb önállóságra tehet szert, amely kedvezően segíti önbizalmának alakulását.
Mielőtt a bevásárlóközpont felé vesszük az irányt, és felvásárolunk mindenféle biztonsági kütyüt, azért készítsünk egy listát arról, hogy mire is van szükségünk. A gyakorlott szülők abban egyetértenek, hogy a potenciális veszélyforrásokat úgy lehet a legjobban kiszűrni, ha a kisbaba szemén keresztül látjuk a világot. Igen, kitalálhatták már: ereszkedjünk négykézláb, és másszunk be a lakás minden helyiségébe. Ne feledkezzünk el a kertről, a stégről, a medence környékéről, valamint más helyszínekről sem, ahova a kisbaba betévedhet. Számoljuk meg a konnektorokat, figyeljünk a konyhaszekrény alsó sarkaira, és nézzük meg, hogy ki tudjuk-e nyitni a sütőt (ne becsüljük alá a gyermek motivációit - a vállalkozó kedvű kisbabák már régóta arról híresek, hogy órákon át képesek azon munkálkodni, hogy a tiltott területeket is megközelíthessék). Ahogy haladunk előre, egészítsük ki a listát. És semmiképp ne feledkezzünk el a következőkről:

  • Védőfedél valamennyi hőforráshoz.
  • Vakdugó a fali csatlakozókhoz, valamint védőhuzat az elektromos vezetékekhez (a vezetékeket mindig olyan helyen kell tartani, hogy a kisbaba ne tudjon hozzáférni).
  • Biztonsági zárak a fiókoknál és szekrényajtóknál, emellett jó ötlet a toxikus anyagokat magasabbra tenni, ahelyett, hogy a mosogató alatt tárolnánk őket.
  • Csúszásgátló szőnyeg és csapborítás a fürdőkádban. Emellett a víz hőfokát 45 foknál kevesebbre állítsuk, mert a magasabb hőmérséklet már komoly égési sérüléseket okozhat a kisbabának.
  • Csavarokkal a falba szerelt (nem nyomásra nyíló) ajtók a lépcsők alján és tetején.
  • Füstjelzők és poroltók


Szociális fejlődés

Bár a bátyóknak és nővéreknek mindig az elbűvölő arcukat mutatják, a legtöbb 9 hónapos gyermek sokkal szívesebben játszik a játékaival, mint egy másik gyerekkel. Ha két kisgyermeket egymás mellé ültetünk, külön fognak játszani, mindkettő a saját játékaival lesz elfoglalva, a másikkal nemigen foglalkoznak. Még legalább négy hónapnak el kell telnie, mire a kisbaba rájön, hogy az eleven gyermekek a legjobb játszópajtások.
 

Intellektuális fejlődés

A napokban egyszer csak azt vesszük észre, hogy nehezebben tudjuk a kisbabát felvidítani. Most, hogy már egyik napról a másikra emlékszik a különböző játékokra, hamar meg is unja az ismétlődő ingereket. Itt az ideje cserélgetni a játékait (egyszerre kevesebbet adjunk neki, és néhány naponta változtassunk). Mindegyik szobába, ahol a kisbaba előfordul, tegyünk egy doboznyi játékot, és hagyjuk, hogy mindenhol eltöltsön velük egy kis időt.

Szeretnél minden újdonságról elsőként értesülni és egy jó közösség része lenni? Kövess minket Facebookon is!

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja