SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Szabad-e szoptatni Covidosan?

Mezei Csongor Andrea [cikkei] - 2022-01-14
A babától való bármilyen ok miatti elkülönítés kérdése már a Covid-járvány előtt is érzelmeket, sőt időnként nagy indulatokat előhozó téma volt a kismamák körében. Magyarországon ma még protokoll, hogy szülés után rövid időn belül elviszik a csecsemőt - sok kismamát már ez is megvisel. Ennél is nehezebb lenne a helyzet, ha az anyukát a pozitív covid teszt meggátolná a szoptatásban is.

Szerencsére ettől azonban nem kell tartani.

Lehet-e szoptatni Covid-fertőzötten?

A koronavírus járvány első hullámában szélsőséges helyzetek álltak elő. Nők a párjuk nélkül, maszkban szültek a szülőszobán, miközben a személyzet szkafanderben igyekezett tenni a dolgát. Sok volt az akkor még kidolgozatlan álláspont miatti elkülönítés a babától, volt, ahol két hétig nem láthatta az újszülöttjét a Covid-pozitív anya. Nem mehettek be a nőkkel a választott szakemberek, és még több lett a császármetszések száma, hiszen a covid-fertőzés a járvány elején még indoknak számított a műtétre.

Mára már letisztultabb a kismamák fertőzésével és a szoptatással kapcsolatos álláspont. A baba és édesanyja közötti kötődést annyira fontosnak tartja a szakirodalom, hogy sok külföldi országban még a lélegeztetőgépen lévő kismamára is ráteszik az újszülöttjét. A bőrkontaktus fontos kötődési hormonok termelődését indítja el az anyában és a csecsemőben is, és ez a kötődés meghatározó egész életükön át.

Azóta tisztázódott a szakma számára, hogy a megszületés módja (hüvelyi szülés vagy császármetszés) nem függ össze azzal, hogy az újszülött megfertőződik-e a vírussal.

Mindezt átlátva 2020 októberében a WHO útmutatást és tájékoztatót tett ki a weboldalára, mely a Covid fertőzés alatti szoptatást javasolja megfelelő óvintézkedések mellett, és az UNICEF is közzétette ismertetőjét.

Az ajánlások lényege az, hogy mivel a szoptatás olyan sok előnnyel jár a baba számára, lehetőség szerint az anya élhessen ezzel a lehetőséggel, kivéve akkor, ha az állapota olyan súlyos, hogy fizikailag nem képes a szoptatásra.
 

Az ajánlás szerint maszkban kellene szoptatni

Ha az anyuka koronavírus fertőzésen esik át, akkor természetesen a baba is ki van téve a fertőzés kockázatának. Azokban a ritka esetekben, amikor csecsemő szoptatás során fertőződik meg a vírussal, az legnagyobb valószínűséggel cseppfertőzéssel történik az édesanyától a légutakon keresztül, nem pedig az anyatejjel. A vírus nem választódik ki az anyatejbe, tehát a babát nem maga a szoptatás veszélyezteti, inkább az anya bőrén és kilélegzett levegőjében található vírusok fertőznek, de ezt megfelelő védekezéssel el lehet kerülni. A szoptatással járó mérhetetlenül sok pozitívum felülírja a kockázatot. A megfelelő védekezés ebben az esetben a maszk viselése, az alapos fertőtlenítőszeres kézmosás, és a szoba gyakori szellőztetése, vigyázva arra, hogy a baba nehogy meghűljön, és a puszilgatás mellőzése azon a pár napon át, amíg az aktív fertőzés levonul.


Az anya antitestjei védik a csecsemőt

Fontos tudni, hogy a szoptatás az anya fertőzése esetén immunológiai védőfaktorként működik. A szoptatott csecsemők váratlan módon a leggyakrabban egészségesek maradnak akkor is, ha a szüleik vagy más családtagjaik fertőző betegségben szenvednek, hiszen az anyatej tartalmazza az anya betegség ellen termelt antitestjeit, amit a baba a szopás során megkap. Ezek az antitestek megvédik a szopó csecsemőt és erősítik az immunrendszerét, így, ha szembekerül bármilyen vírussal, legyen az Covid vagy más fertőző organizmus, hatékonyabban tud védekezni.

A szoptatás alatti anyai fertőzést a WHO sem tartja olyan körülménynek, ami miatt a szoptatást abba kellene hagyni. A baba ebben az esetben már bizonyosan hamarabb is találkozott a vírussal, és a védekezést számára kifejezetten az anyai ellenanyagok megkapása jelenti. A szoptatás megszakítása érzelmileg rendkívül traumatizáló lehet anya és baba számára is, a fejés miatt csökkenhet a tejtermelés, és a cumisüveg használata miatt a baba később elutasíthatja a mellet.

A szoptatás hirtelen leállítása azzal is járhat, hogy a csecsemő a más betegségek elleni immunanyagot sem kapja meg, így könnyebben kap el más fertőzéseket.

A szoptatással való leállás pont az ellenkező hatást éri el a vártnál: ahelyett, hogy megvédené a babát, védtelenül hagyja őt egy immunológiai vészhelyzetben.

Szélsőséges esetben, ha a szoptatáshoz az orvos nem járul hozzá, a baba a lefejt tejet cumisüvegből akkor is megkaphatja, mivel az anyatej hozzájárul a csecsemő immunvédelméhez, illetve a már kialakult koronavírus fertőzés időtartamát és súlyosságát is mérsékeli. A szoptatott újszülöttek, csecsemők Covid-fertőzése az esetek döntő többségében tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel zajlik le.

A WHO összefoglalója kijelenti, hogy jóval magasabb rizikót jelent a baba számára az édesanyától való elkülönítés, mint a szoptatás miatti fertőződés veszélye, ami ellen amúgy is passzív védelmet ad az anyatej. A kutatások alapján még az is felmerül, hogy az anyatejből kivont immunanyag gyógyszerként szolgálhatna az aktív fertőzöttek számára.

Fontos tisztában lenni azzal is, hogy a magyar orvosi protokoll a baba esetleges betegsége esetén a szülővel való együttes elhelyezést írja elő, amit az a jogszabályi háttér alapoz meg, hogy a kiskorú betegnek (tehát a babának is) joga van ahhoz, hogy ott legyen mellette az egyik szülője, vagy a törvényes képviselője. A baba melletti lét tehát nem minősül látogatásnak, nem eshet látogatási tilalom alá.


Ebben az esetben tilos a szoptatás

Ha a beteg anyuka Favipiraviros kezelésben részesül, ebben az esetben valóban nem szoptathat, és a baba a lefejt anyatejet sem kaphatja meg, mivel ennek a gyógyszernek magzatkárosító hatása van.

Indexkép: Depositphotos.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja