SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

4 természetes tejszaporító

Juhászné Ráthgéber Réka [cikkei] - 2021-02-16
A csecsemő első 6 hónapjában az anyatej a legfontosabb táplálék. Persze előfordul olyan is, hogy az anyuka nem tudja szoptatni a babáját, de minden elképzelhető praktikát be kell vetni annak érdekében, hogy legalább egy kis tejet tudjon termelni a szervezete. Mutatunk most négy olyan, természetes tejszaporítót, ami segítségedre lehet a szoptatás során.
4 természetes tejszaporító

Még az elején le kell szögeznem: semmivel sem kevesebb az az anya, aki nem tudja szoptatni a babáját. El kell ezt fogadni, hiszen sokkal rosszabb az, hogy mindketten csak küszködnek, és egyiküknek sem jó. Nagyon jó tápszerek vannak ma már a piacon, nem kell egyiktől sem megijedni. Ez a négy étel pedig kifejezetten azoknak segít, akiknek nehezen indul be a tejük bármilyen oknál fogva.

Sárgarépa

A béta-karotin az egyik legfontosabb tápanyag, amely részt vesz az anyatej előállításában. Szerencsére a sárgarépa tele van béta-karotinnal, így kifejezetten ajánlják szoptatós anyáknak a fogyasztását. Emellett magas a rosttartalma, a kalóriatartalma viszont alacsony, valamint nem igényel nagy főzőtudást az elkészítése, akár nyersen is fogyasztható. Lehet párolni, sütni, főzni, de egyszerűen csak mártogatós szószokkal is eheted, ha megkívánod.

Spenót

A spenót a vastartalma miatt került fel a listára, ugyanis a csecsemőknek sok vasra van szükségük a megfelelő fejlődéshez, valamint az anyatej mennyiségének növelésében is szerepet játszik. Ami egy kicsit hátulütője lehet a vasnak, az az, hogy a babák nagyon éhesek lesznek tőle, így állandóan csak az anyatej után vágyakoznak majd, úgyhogy bánj csínján vele. Szintén fogyasztható nyersen, párolva, főzve, sőt, akár spenótchipset is készíthet belőle apuka, hogy segítsen a megfelelő táplálékok bevitelében.

Zabkása

A zabkása szintén vasban és rostban dús étel, amit előszeretettel ajánlanak a friss anyukáknak tejszaporítóként. Kutatások kimutatták, hogy a vérszegénységben szenvedő nők kevesebb tejet termelnek, mint azok, akiknek rendben van a vérképe. Érdemes már a terhesség utolsó hónapjában feltölteni a vaskészleteket, valamint a szoptatás ideje alatt is folyamatosan pótolni azokat. Szerencsére a zabkása elég univerzális étel, jól kombinálható gyümölccsel, különböző tejfajtákkal, csokoládéval, magvakkal.

Mandulatej

Sok anyukának ajánlani szokták, hogy kerüljék a tejet a csecsemő minimum 6 hetes koráig. Számtalan kisbaba lesz tejfehérje-érzékeny, amit a mandulatej fogyasztásával elkerülhetsz. Sokkal több kalciumot tartalmaz, mint a rendes tehéntej, és az anyatej minőségét és mennyiségét is befolyásolja. E-, A-, és D-vitamin tartalma hozzájárul a csecsemők fejlődéséhez, bátran fogyaszd zabkásával, hidegen, melegen, csokoládéval, vagy ahogy jól esik. Van belőle már cukormentes változat is, így a cukros anyukáknak is kiváló alternatíva lehet!

Indexkép: IEmanuel/unsplash.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja