szenvedély

Kedves Mónika!
Nagyon megörültem amikor megtaláltam ezt az oldalt mert már többször gondoltam rá hogy szakértőhöz kéne fordulnom ha más nem kibeszélni magamból a sérelmeimet,de sajnos egyszer még gyermek koromban egy pszichológus elárulta egy számomra nagy\" titkomat\"( és ezért mások kinevettek)így nem tudnék személyesen megbízni senkiben sem.Jó így anonim!Mostanában nagyon sokat gondolkodom a párkapcsolatom jövőjével és az azt befolyásoló nagyon bonyolult dolgokkal kapcsolatban.Emiatt kérném a véleményedet,tanácsodat.Megpróbálom megfogalmazni a lényegét.A szerelem és párkapcsolatok téma számomra mindig nehezen érthető volt.Sokat tanakodtam már tizenévesen is hogy mi a fontosabb hogy szerelemből válasszak társat(aki lehet nem érdemes rá de az ember nem tehet róla kibe szeret) vagy hogy egy olyan embert válasszak magam mellé aki jóravaló egyeznek a céljaink és jó életünk lehet még ha nincs is az a nagy szerelem.Ahhoz hogy megértsd miért volt már akkor ez fontos számomra el kell mondanom hogy 3éves koromtól állami gondozásban éltem soha nem volt előttem példaként szerető szülői pár csak az elromlott tönkrement kapcsolatok áldozatai,sorstársak aki egy rosszul választott apa-anya hibájából jutottak oda ahová így én is.A döntés hogy milyen életet kezdek ha kikerülök az intézetből az egész életemet meghatározza nincs még egy esély!Szerencsére a választásomat akkor\"angyalok segítették\"8,5éve megismertem a mostani férjemet aki nagyon szerelmes volt belém,én eleinte belé nem,viszont kiérdemelt egy esélyt amiből hamarosan mégis csak szerelem lett.Kb.3évig rózsaszín köd volt aztán szépen lassan lecsendesült jöttek a hullámvölgyek néha nagyon szerelmes voltam néha nem tudtam biztosan ezt akarom-e.Szerintem ezt ő is hasonlóképpen élte meg bár erről sosem beszéltünk de abból gondolom hogy már nem törődött annyit velem.Bár erre ő egyszer azt mondta hogy nekem túl nagy a szeretet igényem és nekem nem lehet megfelelni.Ezt el is hittem neki mert azért van alapja!Időközben már összeköltöztünk.Mindig is nagyon jól tudtunk együtt élni egyenlő arányban kivettük a részünket a háztartásban mint minden másban.Ahogy az életben az elvárásnak megfelelően következő lépés a házasság 6év után összeházasodtunk.Szerettük egymást sőt abban az évben a \"nászévben\"minden tökéletes volt.Mintha feltámadt volna a szenvedély amit már rég nem éreztünk.A nemi életünk gyakorisága akár mint a kapcsolatunk elején.A gyermek áldás emiatt nem is váratott magára a következő évben megszületett a kisfiunk.Kívülről mi lehetünk a tökéletes pár szépen végigjártuk a nagykönyvben leírt utat összeköltözés esküvő lakás házasság gyerek.Aztán azóta minden megváltozott ami persze az én hibám is.A gyerek lekötötte minden időmet a férjemre kevés maradt bár szerintem eleinte nem bánta mert szeret netezni,játszani amit régen nem nagyon tehetett meg mert amíg nem volt baba nyavalyogtam vagy lógtam rajta ha már unatkoztam egyedül vagy szeretgetésre vágytam.Viszont teljesen eltávolodtunk egymástól.Úgy érzem ez az ő részéről is igaz,sőt talán nagyrészt az ő hibája.(Bár kíváncsi lennék az ő verziójára sajnos soha nem árul el semmit nagyon zárkózott.)Szülés után csökkent az addig is kevéske önbecsülésem nem éreztem magam szépnek vonzónak jól esett volna ha jön és elhiteti velem hogy szép vagyok még mindig igazi nő nem csak egy anya.De nem jött lehet hogy arra várt majd én megyek.A nemi életünk a 0-val volt egyenlő.Bár többször megfordult a fejemben hogy kezdeményezek mert azért hiányzott a szex,de egy pár hónapos gyerek mellett se éj se nappal mérlegemen az alvás még mindig jobb választás volt.Nem tettem semmit.Hozzá teszem azért az is megfordult a fejemben hogy azért könyörögni nem fogok,ja és persze hogy mi van ha elutasít?!Mert persze Ő dolgozik és fáradt!A párkapcsolatunk hátraszorításával minden figyelmem a kisfiamé lett és így szépen lassan a szerelem a férjem felé el is tűnt.Lassan 2éves a fiunk a nemi életünk max.3havi 1 amit betudhatunk mindkettőnk részéről a házastársi kötelezettségnek.Abból gondolom mert semmi gyengédség előjáték csak a lényeg és gyorsan mert felébredhet a baba!De mindemellett minden más tökéletesen működik csak nincs a nagy szerelem.Barátnőmmel ezt mi csak úgy mondjuk hiányzik a Hollywood.Mert a filmekben mindig nagy a szerelem.Visszahozható még valahogy ennyi év után a szikra?Minden kapcsolatban elmúlik pár év után a szerelem?Ha igen akkor mi lenne a megoldás hogy váljunk el?Csaljam meg?Ez régebben eszembe sem jutott volna de mostanában minden ismerősöm barátnőm vagy elválik vagy hasonló okok miatt hűtlen lesz a férjéhez.A nagy szerelem és tűz ami a kapcsolatok elején van szépen lassan tova lesz a férfi ha már biztonságban érzi a kapcsolatát már nem küzd érte nincsenek bókok,csak úgy ölelések,csókok,simogatás.A duma hogy a férfinek milyen fontos a szex is csak duma,vagy legalábbis a férjeknek vagy kispapáknak nem az!Nem éreztetik a nővel hogy szeretve van aztán csodálkoznak ha lelép?!Azt hiszik ha mondják sablonosan hogy Szeretlek az jelent még valamit?Megkérdezném azért őszintén pár embertől aki nem fél igazat mondani hogy mit is jelent számukra 10-20-30évek után hogy szerelmes vagyok még a férjembe-feleségembe!?Régen nagyon elítéltem az olyan embert aki megcsalja a házastársát mindig azt mondtam akkor inkább váljon el, de mostanában erről is megváltozott a véleményem.Tételezzük fel megismerkedek valakivel xy-nal szerelem lesz feladnám tökéletesen működő házasságomat elválnék mi a biztosíték rá hogy xy-nal nem jutnánk el idáig hogy elmúlik a nagy szerelem(vagy átalakul mássá) szintén pár év mulva?És akkor kitettem a gyerekemet a meghurcolásnak kiszakítottam az életéből és ráadásul lehet hogy xy nem is olyan rendes ember és nem is biztos hogy olyan jól tudnánk együtt élni vagy ami a legrosszabb rémálmom a múltam megismételné önmagát és a kisfiam is bekerülne a ballépésem miatt?!Szóval ez ki van zárva az én gyerekemnek több jár.Elképzeltem magamnak gyerekkoromban egy ideális családi képet és az én kisbabám megérdemli hogy legalább olyan gyerekkora legyen ahol együtt vannak a szülei,összetartanak és nagyon szeretik.Viszont még nagyon fiatal vagyok 28éves bármennyire is szeretem a fiam és jót akarok neki nem bírnám leélni az életemet érzelmek nélkül magányosan!Tehát ezért már jobban megértem a hűtlenséget.Amit nem tudunk nem fáj.Elvileg így lenne...!Csak az a baj hogy ez nekem a lelkiismeretembe nem fér bele.Legalábbis most így gondolom.Nagyon kíváncsi lennék ezzel a témával kapcsolatban a véleményére!Te hiszel a holtomiglan-holtodiglan szerelemben?Szerinted hogyan tudnám elkerülni hogy tönkremenjen a házasságom?Feléleszthető még a tűz valamiképpen?Vagy tényleg ez a vége minden kapcsolatnak...?Előre is köszönöm válaszodat!Mónika