Családi Pénzügyek

Annak ellenére, hogy a célcsoport jó része élethelyzetéből adódóan már az igényléskor betegállományban van, a pénzintézetek egy része nem fogadja el jövedelemként a táppénzt.
Mióta megjelentek az első beharangozók a Babaváró hitelről, rengeteg félrevezető információ kering az interneten. Szeretném, ha tisztán látnánk, és igényléskor nem kerülnénk kellemetlen helyzetbe.
Az idén februárban meghirdetett családvédelmi akcióterv hét pontja közül négy lép életbe július elsején, azonban néhány részlet körül vannak még kérdőjelek.
A "családvédelmi akcióterv" egyik kiemelt pontja az úgynevezett babaváró hitel, amelyet azok a házaspárok vehetnek fel, akik megígérik, hogy öt éven belül legalább egy gyermeket fognak vállalni. A Bank36.hu oldalon megjelent nem hivatalos kalkulkátor azt mutatja be, mennyit kell visszafizetni egy, két vagy három gyermek születése esetén, illetve akkor, ha végül mégsem születik meg az utód.
A CSOK újabb módosítása alapján úgy tűnik, meghallgatásra került azoknak a családoknak kívánsága, akik a nemcsak építkezésre, hanem használt lakás vásárlására, felújításra is igénybe szerették volna venni a támogatást. Július 1-től ugyanis a kedvezmény egyik felét vásárlásra, a másikat pedig korszerűsítésre lehet felhasználni.
Egy gyermeket felnevelni nem olcsó mulatság. Új játék kell, a régi ruhák már nem jók, közeledik a szülinap. Minden szülő életében ismerősek lehetnek ezek a helyzetek. A legjobbat szeretnénk megadni a kicsinyünknek, de ezt nem mindig engedi meg a költségvetésünk. Mit tehetünk ilyenkor?
A családoknak, magánszemélyeknek egyaránt lehetőségük nyílik rá, hogy a változó kamatozású lakáshiteleiket szabadon fix kamatozásúakra cseréljék hitelkiváltással, vagy szerződésmódosítással.
A gyermekvállalás előtt álló fiatalok akár úgy is hozzájuthatnak a tízmillió forintos, szabadon felhasználható babaváró hiteltámogatáshoz, hogy abból végül egyetlen fillért sem kell törleszteniük - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
A CSOK jó lehetőség a családoknak, hogy elérjék az áhított lakáscélt, de fontos, hogy előre tervezzetek az igénylés előtt, hiszen a szigorú feltételeknek nemcsak az igénylés pillanatában kell megfelelni, hanem évekkel később is. Az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés, hogy mi történik a támogatással akkor, ha a CSOK-ot tervezett gyermek után vesszük igénybe, de valamilyen oknál fogva végül mégsem születik meg a vállalt gyermek.
Akár 40 millió forint támogatást is kaphat egy fiatal pár közös önálló életük megkezdésére segítségként az államtól a családvédelmi intézkedések nyomán - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden.
Copyright © 2004-2019. CsaládiNet. All rights reserved - minden jog fenntartva.