Pszichológus, Önismereti tréner
Elérhetőségeim:
Cím: inSpirál Stúdió: Bp. 1094. Páva u. 6. II/2.
Telefon: 06-20/245-53-43
E-mail: domjanmoni@gmail.com
Honlap: http://www.inspiralstudio.hu
http://inspiralstudio.hu/index.php/bemutatkozas/munkatarsaink/53-domjan-moni
www.tavaszpont.com
beteljesületlen szerelem
Témakörök ►
Kérdezz-felelek
Kedves Mónika!
Másfél éve megismerkedtem egy férfival. Mindketten egyedülállóak voltunk, kevéssel túl az 50-en. Kb 2 hónapig leveleztünk, ismerkedtünk egymással. Nagyon nagy összhang, szimpátia alakult ki köztünk, ezek után találkoztunk először. A randevú is nagyon jól sikerült, a közvetlen hangnem folytatódott élőben is. Úgy tűnt, mindketten megtaláltuk, akit kerestünk. Annyit ugyan említett, hogy hiányzott neki, hogy amikor meglátott nem dobbant meg a szíve, de ettől függetlenül nagyon jól éreztük magunkat együtt. A szimpátia kölcsönös volt továbbra is.
Az ezutáni első levelében kihangsúlyozta, hogy nagyon jól érezte magát, nem bánta meg, hogy eljött, de azóta sem találja azt, amit keresett önmagában, úgy érzi nem tudna megszeretni, és különben is messze lakom.
Elkeseredésemben megvádoltam, hogy nem ad esélyt, pedig mennyire jól érezte magát, honnan tudja még, hogy meg tudna-e szeretni vagy nem... stb.
Nem tetszett neki a hangnem, és javasolta, hogy köszönjünk el egymástól, mert olyan oldalamat ismert meg most, amit nem szeretett volna. Pedig ő esélyt akart adni, hogy megismerjen, de így már nem. (Erről egy szó sem volt a levélben) Tudtam akkor is, hogy ő egy őszinte, jellemes ember, és nem manipulálás volt a célja, csupán "ostoba módon" nem gondolta végig, hogy mit ír le. Próbáltam meggyőzni, de nem sikerült. Elköszöntünk egymástól. Engem nagyon nem hagyott nyugodni a dolog, mert annyira éreztem a kettőnk közti "kapcsot", ezért írtam neki 5 hét múlva újra. Kedvesen fogadta a dolgot, de még dédelgette a sértődést magában, így aztán megint nem jutottunk zöldágra. Megint elköszöntünk.
Kb 8 hónappal később megint írtam neki, mert egyszerűen nem bírtam elfelejteni. Mostanra már megnyugodott, sőt rájött, hogy ő is hibázott abban, ahogy akkor alakultak a dolgaink. Egyetlen baj van, hogy azóta van egy új kapcsolata. Mondta, hogy sokáig tartott, míg le tudta zárni magában a dolgunkat, Mégis örült nekem és a levelemnek. 5 hónapja levelezünk megint. 5X köszöntem el tőle az első 2 hónapban, én végleg akartam. Mindannyiszor írt utána is, sőt felvetette, hogy találkozni szeretne velem. Akkor nem jött össze, de 1 hete mégis meglátogatott. Olyan volt, mintha nem is váltunk volna el egymástól! Elképesztően jól sikerült. Persze azóta meg a bűntudat gyötri a párjával kapcsolatban, de azt az elején elmondta, hogy nem egészen olyan a kapcsolat, amilyet szeretett volna, sokat veszekednek, sokszor az agyára megy a hölgy, nagyon zárkózott, sérült lelkű a válása miatt, de a mosolya az nagyon vonzza, nem tud rá haragudni, ha rámosolyog, meg a szelíd gondoskodása tetszik neki. És mostanában nem akar változtatni, bár megfordult a fejében többször is. Viszont napi szinten levelezünk már hónapok óta, és ragaszkodik hozzám is.
Én persze többet akarok, már nem akarok elköszönni. Úgy érzem, mellettem van a helye, hisz köztünk egy szoros kötelék van, mióta ismerjük egymást. Az, hogy akkor szerencsétlenül alakultak a dolgok, sajnálatos, de ha kitérővel is, mi összetartozunk előbb-utóbb. Szegény hölgy nem tehet róla persze, és sajnálom is emiatt, de ő az én helyemet "bitorolja". Annyira borzasztó, hogy ilyeneket gondolok, de egyszerűen tudom, hogy én erre az emberre vártam, és hogy ő az én másik felem. Úgy érzem, valahol mélyen ezt érzi, csak még nem tudatosodott benne.
Néha arra gondolok, hogy talán a hiányom hamarabb ráébresztené, minthogy állandóan "jelen vagyok", még ha csak levélben is.
Bár nagyon erős bennem a meggyőződés, azért néha megingok, hogy igazam van-e mindebben?
Tudom, hogy ő is gyötrődik, nem tudja, mit tegyen. Úgy érzi, hűséggel tartozik a párjának, még ha nem is annyira jó vele. De hát még csak egy pár hónapos kapcsolatról beszélünk, nem 30 éves házasságról. Az nyilván más volna. Azt gondolom ebbe a kapcsolatba belesodródott a mi afférunk miatt.
Kihangsúlyozom, ő egy becsületes, tisztességes ember. Ezért is gyötrődik folyamatosan.
Kérem mondja el, mit gondol erről!
Köszönöm szépen a válaszát!
Merci
Kedves Merci!
Nehezen fogok hozzá a levélhez, mert szeretném tiszteletben tartani az érzéseit, de mivel felkért rá, hogy írjam le a véleményem, megteszem. Így fogalmazott: "Egyetlen baj van, hogy azóta van egy új kapcsolata." Nos, szerintem nem ez az egyetlen baj. Ez csak egy erőteljes jelzés azzal kapcsolatban, hogy erre a férfira nem számíthat. Egyik megnyilvánulása sem megalapozott, rendkívül könnyen változtatja szándékait - véleményem szerint pillanatnyi igényeinek, hangulatának megfelelően, lehetőleg úgy, hogy minél kisebb teher háruljon rá, minél több megkapható élvezet mellett. Jelenleg élvezi a párja és az Ön szeretetét, rajongását is. Mondani bármit lehet, Ön nem tudja ellenőrizni, mennyi az igazság abban, amit a másik hölgyről állít. Önnel kapcsolatban is változóak az érzései: eleinte nem dobbant meg a szíve, most mégis ragaszkodik Önhöz - ez így eléggé zavaros. Ha egyértelműen Önnel szeretne lenni, korábban és most is teremthetett volna már olyan helyzetet, hogy ez megtörténjen. Miért is kell annyira hangsúlyozni, hogy ez a férfi egy becsületes, tisztességes ember, aki csak szerencsétlen helyzetekbe sodródik? Ez nekem eléggé gyanús. Meddig akar várni rá, annak ellenére, hogy ezek szerint olyat is mondott az úr, hogy "mostanában nem akar változtatni"? Sajnálom, de én semmi ígéreteset nem látok ebben a történetben Önre nézve.
Ami segíthet viszont, ha elgondolkodik arról, voltak-e korábban az életében olyan helyzetek (akár gyerekkoráig visszamenőleg), amikor hasonlóan érezte magát? Áhítozott az elérhetetlen szeretet, a csodálatos másik ember iránt, és biztos volt benne, hogy egyszer, valamikor, valahogy, minden ez ellen szóló eddigi történés ellenére mégis viszont fogja Önt szeretni? Álmodozott róla, hogy akkor majd minden jóra fordul? Gyakran megtörténik, hogy ezeket a korai mintákat ismételgetjük életünk során, mivel ezek jelentették egykor a szeretetet, mégha fájdalommal, hiánnyal párosultak is. A jó hír, hogy felnőttként át lehet írni ezeket egy hozzáértő terapeuta segítségével, és ekkor lehetőség nyílik egészségesebb, egyenrangúbb, s főleg szeretettelibb kapcsolatok kialakítására.
Ezt kívánom Önnek is!
Üdvözlettel,
Domján Mónika
2019-06-11 09:21:08
Kérdésem az lenne, hogy mi értelme a beteljesületlen szerelemnek? És miért gondolok sokszor még rá?
15 éve vagyok együtt a férjemmel, Ő volt az első, aki megmutatta nekem milyen az igazi önzetlen szeretet. Szerelemből mentem hozzá feleségül, soha nem gondoltam volna, hogy másra is rá tudok nézni, hát még... Nem vágyom arra és soha nem is vágytam arra, hogy a férjem nélkül éljem le az életem.
Lassan 8 éve, hogy megtörtént, bár csak a csókig jutottunk (több csókig) és nagyon élveztem. Tovább nem tudtam menni, és ennek nagyon örülök, hogy meg tudtam állni, életem egyik legjobb döntése volt. De mégis sokszor eszembe jut és el is gondolom, milyen lenne vele. Van hogy nem jut eszembe több hónapig, élem az életem szépen, aztán pár napig teljesen magam alatt vagyok, mert akkor egész nap ő jár a fejemben, hogy milyen jó lenne vele találkozni, mi lehet vele, milyen lehet vele szeretkezni... Ez miért van? Miért nem tudom elfelejteni?
8 év az nagyon sok idő, azóta ő is apuka, én is anyuka lettem. Mindkettőnk élete gyökeresen megváltozott, már ő sem ugyanaz, én sem. Pár hétig tartott csak, és ez a pár hét teljesen megváltoztatott.
Élveztem, ahogyan hozzámért, ahogy megcsókolt, ahogy rám nézett, hogy kívánt és szeretett.
Abban biztos vagyok, hogy ha lefeküdtem volna vele, utána jött volna a Pokol. Így is több év volt, mire meg tudtam magamnak bocsátani, szörnyen éreztem magam... Ennek ellenére mégis gondolok rá. Utólag rádöbbentem, hogy én szerelmes voltam belé. De ennek mi értelme volt? Nem tudom az érzéseimet uralni, soha az életben nem gondoltam, hogy velem is majd megtörténik. Annak ellenére, hogy nagyon sokáig szenvedtem (a bűntudattól, a szégyentől, attól amire vágytam, hogy mennyire kívántam,....) szép volt, és szerelem volt. Nem látom ennek értelmét, annak, hogy feltépem a régi sebeimet és rágódom rajta. Miért nem tudok továbblépni és csak egy szép (érzelmektől mentes) emlékként gondolni rá, vagy egyáltalán nem gondolni rá? Ha pl. félévig tudok nem gondolni rá, miért jut hirtelen eszembe? Gyötrődöm, aztán megint "elfelejtem", aztán megint eszembe jut és így megy már ez évek óta.
Sajnos más tekintetben is igaz, hogy a múltat nem tudom elengedni és van, hogy még a múltban élek, nem a jelenben és a jövőre meg nem is vágyom, csak a múltat sírom mindig vissza, mindegy milyen volt....
Köszönöm a válaszát
Réka
Mivel a férje volt az első nagy szerelem az életében, igazán érthető, ha vágy és kíváncsiság él Önben más férfiak iránt. Ezzel együtt tiszteletre méltó a döntése, hogy szeretne a férje mellett kitartani, és valószínűleg jól működik a kapcsolatuk, ha továbbra is jól érzi magát benne és nem szeretné elhagyni a férjét még egy újabb szerelem kedvéért sem. Amikor valakinek csak egy jelentős kapcsolata volt - az, amelyben jelenleg is él -, gyakran és természetes módon merül fel a kétely, hogy vajon nem lehetne-e ennél sokkal jobb valaki mással? (Egyébként ez azokban is felmerül, főleg, mikor nehezebb idők járnak, akik több partnert is "kipróbáltak".) Ha valaki elköteleződik a párja mellett, ez nem jelenti azt, hogy más ne tudna rá hatni. Ez egy döntés, hogy amit férfi-nő viszonylatban egy mély, tartós kapcsolatban meg lehet élni, azt én ezzel az emberrel szeretném. Az érzelmeket pedig nem lehet irányítani, csak szeretettel, türelemmel elfogadni, és hagyni, hogy alakuljanak, változzanak. Akkor el tudnak múlni, ha már nem a jelenhez tartoznak.
Egy kívülről jövő kísértés pedig arra is jó, hogy meglássa, mi hiányzik a meglévő kapcsolatából, mi az, amit nem él meg saját magából, és azt próbálja a férjével megvalósítani.
Remélem, mindez segít megbékélni a történtekkel, és elfogadni az érzelmeit! Az ember ugyanis egy igen bonyolult, gazdag érzelemvilággal rendelkező lény, amelyben az ellentmondások eléggé természetesnek mondhatók.
Üdvözlettel,
Domján Mónika
2014-07-22 11:11:49