Várandós életmód

2021.január 7.-én számolt be arról a Békés Születésért Támogatókör, hogy hatósági intézkedés indul a Békés Megyei Központi Kórház Dr.Réthy Pál Tagkórházának szülész-nőgyógyászati osztályán. A Családinet megkereste azokat a nőket, akik érintettek az ügyben. Döbbenetes vallomások következnek arról, hogy alázták meg őket életük legszebb pillanataiban.
A babavárás önmagában egy csoda. Vajon milyen babonák és szokások veszik körül azokat, akik Törökországban élnek?
Sokan már a babatervezés időszakában bújják a szakkönyveket, fórumokat. Igyekeznek a lehető legjobban felkészülni arra az időszakra, amikor már a kezükben tarthatják gyermeküket. Vannak azonban olyan dolgok, amiket az ilyen felületeken nem találsz meg.
A harmadik gyermekét várta a 30 éves Balás Barbara, amikor a terhessége 35. hetében kiderült, hogy Covid fertőzött. Azonnal a kórházba került. Az első vizsgálatok után az orvosok minimális esélyt láttak arra, hogy meg tudja szülni gyermekét, és hogy egyáltalán túléli a fertőzést. Barbarának olyan életmentő gyógyszereket kellett adni, amelyek károsak a babára. Ezért az orvosok a császármetszés mellett döntöttek. A szülés után az anyuka 8 napra lélegeztetőgépre került.
A terhesség és a szülés csodálatos, ám nehéz feladat. Az öröm mellé fájdalom, kényelmetlenség is társul, majd ezt követi az alváshiány, a gyakori etetés, pelenkázás. Néha kimerítő dolog egy újszülöttről gondoskodni. És mi a helyzet akkor, ha egyszerre kettő vagy három baba születik?
A terhesség alatt számtalan vizsgálaton kell átesnie a kismamáknak. Vérvételek sokasága, többféle ultrahang, áramlásvizsgálat, ctg, és még sorolhatnám. Van egy, amitől azonban a legtöbb kismama tart, nem is oktalanul. Hogyan lehet a cukorterheléses vizsgálatot átvészelni minden gond nélkül?
Sok kismamában él az a gondolat, hogy várandósságuk alatt le kell mondaniuk a masszázs öröméről, de a megfelelő technikájú és erősségű masszázs számos jótékony hatást tud nyújtani az előttük álló időszakra.
Aspirin, Cataflam, Algopyrin. A legtöbb kismama úgy tudja, hogy ezek fogyaszthatók várandósság alatt, mert nem veszélyesek. A neves amerikai gyógyszerészeti szervezet, az FDA tájékoztatása alapján azonban súlyos problémákat okozhatnak. Mit tehet akkor egy kismama?
Ha kiütéseket tapasztalsz a testeden a terhesség alatt, leginkább a harmadik trimeszterben és az orvosod kizárta az epepangást, akkor lehet, hogy az úgynevezett PUPPP bőrkiütéssel van dolgod. Tudom, nem kellemes, de jó hír, hogy ártalmatlan a babára és a szülés után pár héttel el is múlik.
Magzati károsodást nem okoz a koronavírus-fertőzés, de a várandós nőnél jelentkező tünetek és szövődmények, például a láz, a tüdőgyulladás kiválthat koraszülést vagy vetélését - közölte a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa Áder János köztársasági elnök Kék bolygó című podcast műsorának hétfői adásában.
Amikor egy pár életében eljön a babatervezés pillanata, onnantól szinte bármit megtennének az egészséges utód megszületése érdekében. Van, aki könnyen, van, aki nehezebben esik teherbe, azonban már a terhesség tervezésekor érdemes elkezdeni a terhességi multivitaminok szedését, odafigyelni a kellő tápanyagbevitelre, és törekedni arra, hogy minél kevesebb stressz érje a leendő édesanyát.
Fokozott lehet a kockázata a szívbetegség kialakulásának azoknál a fiatal felnőtteknél és kamaszoknál, akiknek az édesanyja cukorbetegséggel küzdött a várandósság idején - derült ki egy friss tanulmányból.
Nem várandós kortársaikhoz képes nagyobb eséllyel kerülnek lélegeztetőgépre a koronavírussal fertőzött kismamák.
Mindannyian vágyunk arra, hogy jobban nézzünk ki - de legalábbis a "hozott anyagból" kimaxoljuk a megjelenésünket.
Korábban már írtam róla (az előző influenzajárvány során), hogy a terhesség a részleges immunszuppresszió olyan állapota, amely a terhes nőket kiszolgáltatottabbá teszi a vírusos fertőzésekkel szemben, és a morbiditás még szezonális influenza esetén is nagyobb. Ezért a COVID-19 járvány súlyos következményekkel járhat a terhes nők számára.
A szex nemcsak a párkapcsolatok fontos része, de a komplikációmentes várandóságé is. Természetesen arról a párok döntenek, hogy milyen gyakran élnek a 9 hónap alatt nemi életet, de mivel a terhesség egy természetes élettani folyamat, ezért Dr. Hartman Gábor, a Duna Medical Center nőgyógyász szakorvosa szerint nem kell különösebben korlátozni semmit, ami a szexuális élettel kapcsolatos.
Elsősorban az orvosban, védőnőben, szülésznőben bízik meg a várandósok és kisbabás szülők legnagyobb része - derült ki a BabaMama Expo több mint 1500 résztvevővel történt felméréséből. A gyermeket tervező nők számára rendkívül fontos az egészséges étkezés a várandósság és a szoptatás alatt, és a vitaminpótlást is elengedhetetlennek tartják. Sok kismama úgy érzi, több információra lenne szüksége például az altatási technikákkal és a meseválasztással kapcsolatban, a válaszadók csaknem 40 százaléka pedig azt tapasztalja, hogy könnyen el lehet veszni a ránk özönlő információáradatban.
Nagy pocak ide, nagy pocak oda, nem feltétlenül kell egy szekérre való ruhát felhalmoznod a várandósság kilenc hónapja alatt. Olyan kapszulakollekciót érdemes összeállítani, melyben az egyes darabok kevésbé karakteresek, így alkalomtól függően jól variálhatóak. A most hétvégi BabaMama Expo egyik szakértő kiállítója Matheidesz Dóra (b.boom kismama divat) azt javasolja, hogy szépen apránként töltsük fel alapdarabokkal a szekrényt, így gazdaságosan tervezhetjük a kismamagardróbot.
Korábban rendszeresen sportoltál, és nem tudod, most hogyan tovább? Szeretnéd minimalizálni a várandósság alatti súlygyarapodást, de tanácstalan vagy az edzésmódszert illetően? Jó hírünk van, sem az izzadásról, sem a súlyzókról nem kell lemondanod a terhesség kilenc hónapja alatt. A lényeg, hogy kellő körültekintéssel, és önmagadra figyelve végezd a testmozgást. Bernáth Dóra perinatális korrektív tréner tanácsai következnek, akivel személyesen is konzultálhatsz november 22-24. között a Budapest Arénában megrendezésre kerülő BabaMama Expón.
Az utolsó hónap valahogy soha nem akar véget érni. Olyan közel van már az idő, amikor a kezünkben lesz a kisbaba, közben egyre kevésbé tudunk megszabadulni a szülést övező szorongásainktól, és a fizikai tünetek is napról-napra súlyosbodnak. Mit tehetünk, hogy ép ésszel bírjuk ki a várandósság kilencedik hónapját?
Mindenki emlékszik, milyen volt pozitívat tesztelni, milyen volt Őt először meglátni az ultrahangon, és mit érzett az első magzatmozgások idején. Léteznek azonban egyéb jelentős pillanatai a várandósságnak, amelyek annak ellenére emlékezetesek, hogy kimaradtak a kismamanaplóból.
Gyerekvállalás előtt állsz, és szeretnéd tudni, hogyan számolható ki a baba érkezése? Vannak, akik már a húszas éveik elején késznek érzik magukat a gyerekvállalásra, mások csak évekkel később, harmincasként szánják rá magukat. Mindannyian mások vagyunk, de rendszerint minden nő életében elérkezik az az időpont, amikor megérik az anyaságra. Az új családtag érkezése rengeteg izgalommal tölti el a párokat, és persze azt is pontosan szeretnék tudni, mikor jön a kicsi. Tarts velünk, és tudd meg, hogyan érdemes felkészülni a baba érkezésére!
Nem kötelező, hogy a babavárás időszaka egyben az ész nélküli hízásé is legyen. Nem csak a vonalaid, hanem a magad és a babád egészsége érdekében is célszerű megfelelő keretek között tartanod a súlygyarapodásodat, hiszen a magas testsúly növeli többek között a terhességi cukorbetegség, a magas vérnyomás és a császármetszés valószínűségét is.
A nők közel fele valamennyi túlsúllyal kezdi a terhességét. Noha kétségtelenül nem ez a megfelelő időszak a fogyókúrázáshoz, azzal se áltasd magad, hogy mostantól majd kettő helyett ehetsz. Ha a várandósság alatt odafigyelsz magadra, nem csak egészségesebb maradsz, hanem még az is előfordulhat, hogy csinosabb leszel, mint a babavárás előtt voltál.
Ha másra nincs időnk, legalább egy kis sétát próbáljunk meg beiktatni a napi programunkba. A séta szinte mindenki számára ajánlható, kímélő, és általában élvezetes időtöltés. A sérülés lehetősége szinte kizárt.
Vércsoportunkat két tulajdonság, az úgynevezett ABO rendszer szerinti besorolás (hogy A, B, AB vagy 0 a vércsoportunk), és az Rh rendszer szerinti (hogy pozitív vagy negatív-e) jellemzi. Gond akkor adódik, ha negatív vércsoportú anya hasában Rh-pozitív magzat fejlődik.
A legszebb időszak egy nő életében, amikor várandós. Amikor könnyek közt simogatja a pocakját és minden békés körülötte és az egész világ tökéletes. És persze amikor nem az... Ha voltál már áldott állapotban, ismerős gondolatok következnek :)
Ideiglenesen megszűnik az ellátás a Honvédkórház Perinatális Intenzív Centrumában - újabb csapás a magyar egészségügynek. Az ok ezúttal is a "kapacitáshiány" - azaz valószínűleg nincs elegendő orvos.
Miközben a kismamák túlnyomó többsége tisztában van vele, hogy a várandósság alatt minden gyógyszert ajánlatos elkerülni, a többség nem ússza meg a 9 hónapot legalább egy könnyebb megfázás vagy fejfájás nélkül - hogy az influenzáról, migrénről vagy allergiás tünetekről ne is beszéljünk.
Tényleg kettő helyett kell enni, a sportot pedig felejtsük el?
© 2004-2020 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media