Domján Mónika
Pszichológus, Önismereti tréner
Elérhetőségeim:
Cím: inSpirál Stúdió: Bp. 1094. Páva u. 6. II/2.
Telefon: 06-20/245-53-43
E-mail: domjanmoni@gmail.com
Honlap: http://www.inspiralstudio.hu
http://inspiralstudio.hu/index.php/bemutatkozas/munkatarsaink/53-domjan-moni
www.tavaszpont.com
Pszichológus, Önismereti tréner
Elérhetőségeim:
Cím: inSpirál Stúdió: Bp. 1094. Páva u. 6. II/2.
Telefon: 06-20/245-53-43
E-mail: domjanmoni@gmail.com
Honlap: http://www.inspiralstudio.hu
http://inspiralstudio.hu/index.php/bemutatkozas/munkatarsaink/53-domjan-moni
www.tavaszpont.com
Választott témakör:
önelfogadás
Témakörök ►
összes téma
agresszió kezelése
agresszív gyerek
alacsony önértékelés
alkoholista hozzátartozó
álmodozás
anya fiú kapcsolat
anya szerep
anyagi jólét
anyai önbecsülés
anyaság
anyaszerep
anyós
anyós-konfliktus
anyós meny konfliktus
apahiány
apakomplexus
asperger szindróma
autizmus
bûnbak
bûnbakképzés
baba születése
bántalmazás
bátorság
beilleszkedés egy új családba
bekakilás
bepisilés
beteljesületlen szerelem
bizalmatlanság
bizalom
bizalomvesztés
bõség
célok
családállítás
családi minta
családi minták
családterápia
dementia
depresszió
dermedtség
diploma
döntés
egyéni tanácsadás
egyéni terápia
egyenlõtlen munkamegosztás
egzisztenciális szorongás
elengedés
elfogadás
elhagyatás
elhidegülés
elkötelezõdés
elkötelezõdési problémák
ellenkezõ nemû barátságok
elõrehozott nyugdíj
elsõ szerelem
elszakadás otthonról
eltérõ igények egyeztetése párkapcsolatban
elutasítás
érdekérvényesítés
érettség
érzelmi zsarolás
félelem
félelem az elkötelezõdéstõl
félelem az intimitástól
felelõsség áthárítás
felnõtt szerep
felnõttség
férfi nõ barátság
férfi nõi szerepek
flört
fogadott gyermek
függõség
fulladás
gyanakvás
gyász
gyerek szerep
gyerekbaleset önvád bûntudat kimerültség
gyerekek féltése
gyermekszületés
gyõr
hûség
hûtlenség
hajhullás lelki okai
halálfélelem
harag kezelése
harmónia
házasság
házassági problémák
házasságon kívüli kapcsolat
hazudozás
hibáztatás
hipochondria
homoszexualitás heteroszexualitás biszexualitás döntés
indulati kontroll zavar
intimitás
intimitás elkerülése
introvertált gyermek
ismerkedés
játszma
kapcsolat idõsebb férfival
kapcsolatok
kapcsolatok hiánya
kapcsolaton kívüli vonzalom
kapcsolatteremtési nehézség
kellemetlen szomszédok
kezdeményezés
kiégés
kilépés bántalmazó kapcsolatból
költözés
kommunikáció
kommunikációs problémák
konfliktuskezelés
konfrontáció
kontrollvesztés
könyvajánló
korai szexualitás
korkülönbség
kóros gyászreakció
kötõdési zavar
közeledés
közelség
különválás
külsõ kapcsolat
lelki okok
lelkileg sérült partner
leválás
lojalitás-konfliktus
magányosság
mániás depresszió
manipuláció
manipuláció kezelése
második gyermek születése
megbocsátás
megcsalás
megcsalás párterápia krízis
megfelelési kényszer
mentális teremtés
munkahelyi konfliktus
munkahelyi szerep
munkakeresés
munkanélküliség
nappali alvás
napszikra terápiás stúdió
nárcisztikus személyiség
negativitás
nyitottság
önállóság
önbizalom-hiány
önbizalomhiány
önelfogadás
önérétkelési zavar
önértékelési zavar
öngyilkosság
önismereti csoport
önismereti tanácsadás
önkifejezés
önszeretet
önzés
öröm
õszintétlenség
óvodaváltás
pánik
pánikbetegség
párkapcsolat
párkapcsolat nagy korkülönbséggel
párkapcsolati problémák
párkeresési nehézségek
párterápia
pesszimizmus
pozitív énkép
pszichodráma
pszicholszomatikus tünetek
pszichoszomatikus betegség
pszichoszomatikus betegségek
pszichoterapeuta
pszichoterápia
realitás
saját igények
segítõ szindróma
segítségnyújtás határai
soha be nem váltott ígéretek
spontaneitás
súlyos önbizalomhiány
szakítás
szenvedély
szerelem
szerelmi háromszög
szeretet
szeretõi viszony
szomatodráma
szorongás
szüléstõl való félelem
szülõ
szülõ gyerek kapcsolat
szülõi támogatás
szülõk közti ellentét
szülõkkel együtt lakás
szülõvé válás
támogatás
támogató közösség
tanár-diák szexuális kapcsolata
tanult tehetetlenség
társfüggõség
terápia
terápia idõtertama
terápiára küldés
testhez való viszony
testi elváltozás kezelése mentálisan
testi tünetek
testkép zavar
testvérféltékenység
tisztázatlanság
trauma
túlreagálás
túlsúly
új partner
újrakezdés
válás
válás hatása a gyerekre
válság
változások
védekezés
viszonzatlan szerelem
vonzás törvénye
zaklatás
zaklatás szakítás után
zárkózottság
Kérdezz-felelek
Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Kedves Mónika!
A következők miatt írok Önnek. 41 éves nő vagyok, egyedülálló, szűz, soha nem volt párkapcsolatom, érzelmi kapcsolatom egyedül Édesanyámmal van, akivel imádjuk egymást. Testvérem sincs, barátaim se nagyon, a szellemi munkásságom nyomán inkább "rajongóim", de ez nem számít.
Látszólag extrovertált, mosolygós, "nagydumás" ember vagyok, valójában nagyon mély sérüléseket viselek a lelkemen. Más voltam, mint a többi gyerek, nem értettem a vagány kommunikációjukat, minden erősebb szavuktól megsérültem, én egy finomabb, szelídebb létmódra vagyok kódolva (máig iszonyodom a konfliktusoktól, összeomlok a legkisebb érzelmi disszonanciától.) Amikor a hiperérzékenyekről szóló cikkeket olvasom, minden egyes pontja rám vall.
3 évesen úgy mentem óvodába, hogy folyékonyan olvastam-írtam. Ez később is megmaradt, hogy életemben csakis a szellemi munka adott boldogságot és önbizalmat: mindig kitűnő voltam, imádtam tanulni. Ugyanakkor végig nagyon szenvedtem. Osztálytársaim kegyetlenül kicsúfoltak az iskolában, amikor 10 évesen megjött az első menses, elöntöttek a pattanások: undorítónak, leprásnak hívtak, pöttyös arcú babát raktak a táskámba az osztálytársaim. Én erre a rám jellemző módon reagáltam: nem rájuk haragudtam, hanem minden agresszióm önmagam ellen irányult. Kamaszkorban elfojtottam a nőiségemet, gyűlöltem a testem, fogyókúráztam, hashajtóztam, rocker lettem, bandáztam, alkoholizáltam. 20 évesen anorexiás és bulimiás is voltam egyben, ugyanakkor az egyetemen évfolyamelső voltam. Párkapcsolatnak reménye se volt, de én se akartam: férfiruhában jártam, és azt vallottam magamról, hogy androgün lény vagyok, nem nő, és idegen ebben az elátkozott testben.
28 évesen a menstruációm végleg elmaradt, secunder amenorrhoeával diagnosztizáltak. Szervi okot nem találtak mögötte. Éltem tovább, akkor már konszolidálódva, a női identitással megbékélve (ami mindig megvolt, csakis dacból tagadtam meg a csúfolás miatt...) szakmai sikerekkel, saját lakásomban, de egyre boldogtalanabbul. Bevallom, ma is gyakran folyamodok az alkohol adta ideiglenes mámorhoz, hogy ne érezzem a tönkretett életem fájdalmát. Ugyanakkor ébred bennem valami.. egy érzés, hogy mégsem reménytelen minden. Furcsa módon ez év júniusban 13 év után először a mensesem is szabályosan megjött spontán módon. Orvosokhoz járok, mert ezzel kapcsolatban sokféle tünetem van, de soha, semmi szervi elváltozást nem találnak, minden leletem hibátlan. Minden orvos pszichoszomatikus okokat emleget és azt mondja, keressek fel egy pszichológust.
Tudni kell rólam azt is, hogy iszonyúan félek a testemtől. Annak idején gyűlöltem, most már nem, csak félek minden jelenségétől: hipochonder vagyok, reggeltől-estig figyelgetem a testem. Nem egyszer volt olyan tünetem, hogy például amikor előadó voltam, szörnyen rettegtem, nehogy berekedjek előadás előtt - és minden külső ok nélkül erre teljesen berekedtem. A gégészek nem találtak semmit, tanácstalanok voltak, ők is azt mondták: a félelemtől szomatizáltam.
Szeretnék segítséget kérni, mert egyre többször rám tör a halálvágy, pedig látszólag semmi baj sincs: Édesanyámmal imádjuk egymást, noha nem élünk együtt, mindketten egyedül lakunk a. magunk lakásában. Drága Anyukám sose akart „birtokolni” engem, hihetetlenül önzetlen, csodálatos lélek: ő mindig, most is biztat, hogy ne adjam fel, keressek párt, még nem késő (én pesszimistaként mindig azt mondom, hogy "nekem már minden ilyesmi késő!") – és valahányszor a betegségek miatti iszonyú rettegés is rámtör, mindig őt hívom fel, neki zokogok bele a telefonba, hogy mit találtam már megint magamon, vagy mit olvastam a neten egy betegségről – és ő nyugtat meg. De sejtem, hogy azért az ő szeretetteljes, ám nem szakszerű megnyugtatása néha nem elég – a hipochondriám utóbb elhatalmasodott, már szinte mindennap félek, szorongok a testem valamilyen jelétől.
Szeretném megkérdezni, egy ilyen abszurd életkezdés, elrontott fiatalkor után is van-e esély a gyógyulásomra, arra, hogy valaha én még „normális” életet élhetek? Tanácsát, vagy csak válaszát is szívből köszönöm, tisztelettel és üdvözlettel: Bogi
A következők miatt írok Önnek. 41 éves nő vagyok, egyedülálló, szűz, soha nem volt párkapcsolatom, érzelmi kapcsolatom egyedül Édesanyámmal van, akivel imádjuk egymást. Testvérem sincs, barátaim se nagyon, a szellemi munkásságom nyomán inkább "rajongóim", de ez nem számít.
Látszólag extrovertált, mosolygós, "nagydumás" ember vagyok, valójában nagyon mély sérüléseket viselek a lelkemen. Más voltam, mint a többi gyerek, nem értettem a vagány kommunikációjukat, minden erősebb szavuktól megsérültem, én egy finomabb, szelídebb létmódra vagyok kódolva (máig iszonyodom a konfliktusoktól, összeomlok a legkisebb érzelmi disszonanciától.) Amikor a hiperérzékenyekről szóló cikkeket olvasom, minden egyes pontja rám vall.
3 évesen úgy mentem óvodába, hogy folyékonyan olvastam-írtam. Ez később is megmaradt, hogy életemben csakis a szellemi munka adott boldogságot és önbizalmat: mindig kitűnő voltam, imádtam tanulni. Ugyanakkor végig nagyon szenvedtem. Osztálytársaim kegyetlenül kicsúfoltak az iskolában, amikor 10 évesen megjött az első menses, elöntöttek a pattanások: undorítónak, leprásnak hívtak, pöttyös arcú babát raktak a táskámba az osztálytársaim. Én erre a rám jellemző módon reagáltam: nem rájuk haragudtam, hanem minden agresszióm önmagam ellen irányult. Kamaszkorban elfojtottam a nőiségemet, gyűlöltem a testem, fogyókúráztam, hashajtóztam, rocker lettem, bandáztam, alkoholizáltam. 20 évesen anorexiás és bulimiás is voltam egyben, ugyanakkor az egyetemen évfolyamelső voltam. Párkapcsolatnak reménye se volt, de én se akartam: férfiruhában jártam, és azt vallottam magamról, hogy androgün lény vagyok, nem nő, és idegen ebben az elátkozott testben.
28 évesen a menstruációm végleg elmaradt, secunder amenorrhoeával diagnosztizáltak. Szervi okot nem találtak mögötte. Éltem tovább, akkor már konszolidálódva, a női identitással megbékélve (ami mindig megvolt, csakis dacból tagadtam meg a csúfolás miatt...) szakmai sikerekkel, saját lakásomban, de egyre boldogtalanabbul. Bevallom, ma is gyakran folyamodok az alkohol adta ideiglenes mámorhoz, hogy ne érezzem a tönkretett életem fájdalmát. Ugyanakkor ébred bennem valami.. egy érzés, hogy mégsem reménytelen minden. Furcsa módon ez év júniusban 13 év után először a mensesem is szabályosan megjött spontán módon. Orvosokhoz járok, mert ezzel kapcsolatban sokféle tünetem van, de soha, semmi szervi elváltozást nem találnak, minden leletem hibátlan. Minden orvos pszichoszomatikus okokat emleget és azt mondja, keressek fel egy pszichológust.
Tudni kell rólam azt is, hogy iszonyúan félek a testemtől. Annak idején gyűlöltem, most már nem, csak félek minden jelenségétől: hipochonder vagyok, reggeltől-estig figyelgetem a testem. Nem egyszer volt olyan tünetem, hogy például amikor előadó voltam, szörnyen rettegtem, nehogy berekedjek előadás előtt - és minden külső ok nélkül erre teljesen berekedtem. A gégészek nem találtak semmit, tanácstalanok voltak, ők is azt mondták: a félelemtől szomatizáltam.
Szeretnék segítséget kérni, mert egyre többször rám tör a halálvágy, pedig látszólag semmi baj sincs: Édesanyámmal imádjuk egymást, noha nem élünk együtt, mindketten egyedül lakunk a. magunk lakásában. Drága Anyukám sose akart „birtokolni” engem, hihetetlenül önzetlen, csodálatos lélek: ő mindig, most is biztat, hogy ne adjam fel, keressek párt, még nem késő (én pesszimistaként mindig azt mondom, hogy "nekem már minden ilyesmi késő!") – és valahányszor a betegségek miatti iszonyú rettegés is rámtör, mindig őt hívom fel, neki zokogok bele a telefonba, hogy mit találtam már megint magamon, vagy mit olvastam a neten egy betegségről – és ő nyugtat meg. De sejtem, hogy azért az ő szeretetteljes, ám nem szakszerű megnyugtatása néha nem elég – a hipochondriám utóbb elhatalmasodott, már szinte mindennap félek, szorongok a testem valamilyen jelétől.
Szeretném megkérdezni, egy ilyen abszurd életkezdés, elrontott fiatalkor után is van-e esély a gyógyulásomra, arra, hogy valaha én még „normális” életet élhetek? Tanácsát, vagy csak válaszát is szívből köszönöm, tisztelettel és üdvözlettel: Bogi
Kedves Bogi!
A változáshoz soha nincs késő, az "időpontnál" sokkal fontosabb a motiváció és a kitartás, az áhított változás reménye, és persze az ehhez kapott megfelelő támogatás. Problémáinak gyökere leveléből nem derült ki számomra, valószínűleg alaposabb, hosszabb terápiás folyamat szükséges a tünetei, szorongásai, önmaga ellen forduló agressziója megértéséhez, illetve egy nagyobb önelfogadás, a testéhez való bizalomteljesebb viszony, és ennek nyomán egy kiegyensúlyozottabb életvezetés kialakításához. Arra biztatom, hogy ne adja fel addig, amíg nem talál egy Ön számára megfelelő szakembert, aki kísérni, támogatni tudja a változás útján.
Sok erőt és sok sikert kívánok!
Domján Mónika
2019-08-06 10:47:11
A változáshoz soha nincs késő, az "időpontnál" sokkal fontosabb a motiváció és a kitartás, az áhított változás reménye, és persze az ehhez kapott megfelelő támogatás. Problémáinak gyökere leveléből nem derült ki számomra, valószínűleg alaposabb, hosszabb terápiás folyamat szükséges a tünetei, szorongásai, önmaga ellen forduló agressziója megértéséhez, illetve egy nagyobb önelfogadás, a testéhez való bizalomteljesebb viszony, és ennek nyomán egy kiegyensúlyozottabb életvezetés kialakításához. Arra biztatom, hogy ne adja fel addig, amíg nem talál egy Ön számára megfelelő szakembert, aki kísérni, támogatni tudja a változás útján.
Sok erőt és sok sikert kívánok!
Domján Mónika
2019-08-06 10:47:11
Olvasói értékelés: nincs még értékelés