Prof. Dr. Balázs Csaba
Endokrinológus
A Budai Endokrinközpont specialistája "endokrinológia" témakörben
Kérem, tegye fel kérdéseit, készséggel válaszolok Önnek! Bizalmát köszönöm!

Témakörök ►
Kérdezz-felelek
Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Tisztelt Doktor Úr!
23 éves vagyok, és novemberben hagytam abba a fogamzásgátló tabletta szedését, tehát kb. 4 hónapja. Cympromixet szedtem (ezt annak idején még a fehér, zárt mitesszerek ellen írták fel), majd 1 éves után váltottam Symiciara. Összesen kb. 2 évig szedtem a tablettákat.
A problémám az lenne, hogy a szedés abbahagyását követően a ciklusom rögtön visszaállt normálisra, viszont a szám környékét teljesen ellepték a közepes méretű piros, gyulladt pattanások. Nagyon megvisel lelkileg, mivel kamaszkoromban sosem voltam pattanásos, menstruáció előtt jelent csak meg egy-egy.
Voltam nőgyógyszásznál, aki kizárta a PCOS-t, és voltam bőrgyógyásznál is, aki felírta a Differint (és még egy lemosót és egy hidratálókrémet). Viszont egyáltalán nem javult az arcom 1 hónap Differin után sem. Laborban is voltam, nem találtak ott sem semmit, viszont nyilván hormonképet nem tudtak csinálni.
A kérdésem az lenne, hogy egy endokrinológus tudna-e bármiféle megoldást javasolni a problémámra, ami nem a fogamzásgátló újbóli szedése lenne.
Tisztában vagyok vele, hogy így látatlanban nehéz okosnak lenni, azért tettem fel a kérdésemet, mert az endokrinológiára csak 3 hónap múlva, júniusra tudtak időpontot adni, és annyira zavar a bőröm állapota, hogy fontolóra vettem a magánklinikát, ami viszont nyilván drága. Ezért kérdezném Önt, hogy érdemes-e úgy elmennem endokrinológus szakorvoshoz, hogy nem szeretnék újból szedni fogamzásgátlót.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel,
Ágota

Tisztelt Ágota!
Mindenek előtt a bőrgyógyászati kezelés mellett a panaszok okának tisztázása lényeges. Mi okozta a betegségét? Tisztázni kellene, hogy a panaszai hátterében milyen hormonális ok húzódik meg.
Jó egészséget kívánok:
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-16 10:46:14

Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Professzor Úr,
34 éves vagyok, és mivel 1 éve próbálkozunk sikertelenül, elküldtek hormon vérvételre. Szeretném kérni a véleményed a következő értékekkel kapcsolatban. Napi 50 mg Letroxot szedek már 1 éve, ezen kívül javasolna-e vmit, a többi hormon értékem (pl. progeszteron) rendben van-e a teherbeeséshez?
Ciklus 3. napján: TSH 1,69 mIU/L; FSH 6,5 IU/L; LH 4,15 mIU/ml; Prolactin 245,7 mIU/l; Ösztradiol 38,0 pg/ml; Progeszteron 0,40 ng/ml; Tesztoszteron 1,10 nmol/l. (ANTI TPO 449 IU/ml.)
Ciklus 21. napján: FSH 4,2 IU/L; LH 4,49 mIU/ml; Ösztradiol 84,0 pg/ml; Progeszteron 13,00 ng/ml.
Köszönettel, Diána

Tisztelt Diána!
Etikai és jogi korlátok miatt a küldött adatokat nem kommentálhatom.
A hazai szakemberek számára ez év májusában foglaltam össze a leglényegesebb információkat.
A legfontosabb kérdéskörre kitérek:
Az emelkedett anti-TPO oka lehet a meddőségne é a vetéléseknek
A terhesség alatt a pajzsmirigy 50%-kal több hormont termel, mint előtte
un. normál értékei a terhesség alatt, három havonta eltérőek, ezért nem szabad ezeket összehasonlítani a nem terheseknél találtakéval.
A terhesség alatt a csökkent pajzsmirigy működésének (hipotireózisnak) a veszélye lényegesen nagyobb, mint a nem terhesekének.
A pajzsmirigy betegségeinek több formája (autoimun betegségek, pajzsmirigy gyulladásos betegségei) öröklődhetnek.
A magzat saját pajzsmirigye a terhesség első három hónapjában fejlődik ki, addig az anya által termelt hormonra van utalva
A már korábban csökken pajzsmirigy működésű terhesekben a tiroxin dózisát feltétlen célszerű emelni a kiindulási érték 50%-val.
A nem megfelelően kezelt terhesek gyermekeinek pajzsmirigy működése, ill. idegrendszeri-szellemi fejlődése (IQ) károsodott lehet.
A pajzsmirigy fokozott működésének megállapítása nehezebb, mint a nem terheseknél, mert egyes tünetek: idegesség, gyengeség, alvási zavarok, izzadékonyság a terhességben egyébként is megfigyelhető tünetek. Ezt nehezíti az is, hogy a hagyományos hormonszintek sem nyújtanak a diagnózishoz mindig segítséget. Azt javasolják, hogy ilyen esetben endokrinológus segítségét vegyék igénybe a diagnózistól a kezelésig .
Az Amerikai Pajzsmirigy Társaság (ATA) azt ajánlja, hogy már a családtervezés időszakában mérjék fel, hogy ki tartozik a fokozottan veszélyeztetett („high risk”) csoportba.
Kiket sorolnak ide:
Akiket már kezeltek pajzsmirigy betegség miatt.
Akiknek a családjában pajzsmirigybetegség fordult elő
Akinek golyvájuk (strúmájuk) ismert.
Akiknek pajzsmirigy elleni antitestek (fehérjék) mutathatók ki a vérükben.
Akinek inzulinnal kezelt cukorbetegségük van vagy inzulin rezisztenciájuk van.
Akinek egyéb autoimmun betegségük: ízületi-, bél-, bőr-, máj-vese-, szembetegségei ismertek.
Akinek meddősége van (ennek hátterében autoimmun pajzsmirigybetegség állhat!).
Akiknek ismételt vetélésük, koraszülésük volt.
Akiknek nyakát valamilyen okból besugározták
A fokozott rizikójú nők kiszűrése lényegesen csökkentheti a sterilitást, a vetélések, tovább az újszülöttek fejlődési rendellenességeinek számát.
További immuno-endokrin kivizsgálást javaslok és oki kezelést,
jó egészséget kívánok:
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-16 10:42:27

Drága Professzor Úr !
Nagy problémám, hogy az utóbbi fél évben legalább 7 kg-ot híztam. Csináltunk nagy labort, pajzsmirigy-re is és terheléses cukor vizsgálatot is, - minden érték határon belül volt. Ráadásul az arcom nagyon pattanásos lett.
Semmi olyan életmód váltás nem történt, ami indokolná ezeket a tüneteket.
58 éves vagyok, nagyon rosszul viselem - ideges és letargiás vagyok miatta.
Mi okozhatja ezeket a tüneteket, és lehet-e orvosolni?
Előre is köszönöm válaszát: Katalin

Tisztelt Katalin!
A testsúly növekedésének sok oka van. Az elvégzett vizsgálatok mellett fontos lenne tudni, hogy az inzulin szintek hogyan alakulnak, alakultak. Milyen gyógyszereket szedett? KOrábban írtam az irisin nenű hormonról.
Mi is az Irisin?
Ez egy olyan hormon, amely az ember izomszövetéből szabadul fel, mozgás hatására. A lényeg ismertéhez tudni kell, hogy az ártalmas zsírszövet, az ún. fehér zsírsejtekből áll és ezekből képződnek azok a telítetlen zsírszerű anyagok, lipidek, amelyek felelősek számos betegség (szív- és érrendszeri, mozgásszervi, anyagcsere (cukor- és pajzsmirigy) betegségek kialakulásáért. Ez az izmokban keletkező hormon a fehér zsírsejteket barnává átalakítja, amelyek elégetik a káros zsírokat és a testsúly csökkenését is eredményezi.
Hormonrendszerünk minden szervünkre hat, így a legkülönbözőbb tüneteket okozza, ha zavar keletkezik működésében. Nagy valószínűséggel első utunk nem egy endokrinológus orvoshoz vezet, és az sem biztos, hogy a háziorvos a megfelelő helyre irányít. Bizonyos endokrin- vagyis a hormonrendszerhez köthető- betegségek felismeréséhez pedig elengedhetetlen a részletes vérkép, melyet csak szakorvos rendelhet el. Így talán hetekig, hónapokig, évekig nem derül fény a valódi okra. – Képzeljük el a szervezetünket úgy, mint egy postát, mely a beáramló információk áradatát fogadja be. Testünk működése is elengedhetetlen jelek, információk nélkül, a hírvivők, a postások pedig nem mások, mint hormonjaink. Egészen apró mennyiségben, a gramm egymilliomod részében vannak jelen a vérben, mégis minden szervünk állapota függ mennyiségüktől, a „helyes kommunikációtól”. Az egész testbe szállítják a híreket, ha túl kis vagy éppen nagy mennyiségben termelődnek, az nem csak annál a szervünknél mutatkozik meg, ahonnan elindulnak az információ továbbítására. Hatnak többek között erőnlétünkre, közérzetünkre, szexuális működésünkre, stressztűrő- és nemzőképességünkre, energiaszabályozásunkra, bőrünk, hajunk állapotára. Fontos, hogy a hormonok és immunrendszerünk szoros kapcsolatban vannak egymással, ugyanis a csecsemőmirigy is hormonális szerv. Hormonjaink termelődését meghatározza életkorunk, nemünk, örökletes tényezők, sőt, a testet érő fény mennyisége, a külső hőmérséklet is. Eltérő lehet a különböző évszakokban, és megfigyelhető változás még napközben is. Mivel egy sor kulcsfontosságú üzenet szállításáért felelősek, nagyon érzékenyek érzelmi ingadozásainkra és a különböző külső hatásokra. Nem is gondolnánk, hogy naponta mennyiféle kozmetikum, élelmiszer és vegyi anyag vesz minket körbe, melyek mind befolyásolják e kifinomult rendszer működését!
Komplex kivizsgálást, immuno-endokrin teszteket javaslok.
Jó egészséget kívánok:
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-15 10:37:10

Olvasói értékelés: 5/5
Tisztelt Doktor Úr!
Első terhességem előtt meddőségi kezelésre jártam, és ott látens pajzsmirigy alulműködést állapítottak meg nálam. Akkoriban egy felet kellett szednem a letrox 50-ből. Szülés után nem szedtem tovább a gyógyszert.
Jelenleg 5 hetes kismama vagyok. 2015. februári laborleletek alapján a TSH értékem 2,8 ; Thyroglobulin: 10,0 ; Anti-TG: 129,7 ; Anti-TPO 17,1
Endokrinológiára sajnos csak április elejére kaptam legkorábban időpontot.
Az lenne a kérdésem, hogy árthatok-e a babának, ha az elősző terhességemhez hasonlóan addig is elkezdem szedni a fél letrox 50-et?
Előre is köszönöm a válaszát!
Gina

Tisztelt Gina!
Köszönöm megtisztelő bizalmát. Ön nagyon sok információt leírt, és arra komoly szakvéleményt kért. A kérdései világosak és érthetőek, de - legnagyobb sajnálatomra - a választ etikai és szakmai okokból attól kaphatja meg, aki a korábbi vizsgálatokat végezte. Az egyes laboratóriumi módszerek ugyanis nagyon eltérőek, ezért a vizsgálatok értékelésében a laboratórium orvosai és kezelőorvosai lehetnek segítségére, akik ezeknek az információknak birtokában vannak, „validálják” az eredményeket.
Jó egészséget kívánok:
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-12 08:26:17

T.Professzor Úr! Ez év januárjában felkerestem a háziorvost,mert 5 kg-ot fogytam egy hónap alatt.Elküldött Uh-ra,vérvételre.Az Uh.Kimutatta a pajzsmirigy göböket,ami már régebben is megvolt.A bal lebenyben hideg göb,a jobb lebenyben forró göb.Ez év januárjában izotóp vizsgálat ismét kimutatta a jobb lebenyben a forró göböt,de a bal lebenyben eddig lévő hideg göb is forró göbnek mutatkozik a legutóbbi izotóp szerint.Kérdésem az lenne:létezik olyan,hogy a hideg göb is forrógöbbé alakul át?
A labor eredményem januárban:TSH:0,066,T3:4,640 pmol/1 T419,41 pmol/1 :felkerestem endokrinológust és pm.túlműködést állapított meg,melyre egy hónapja 3x1 Metothyrin-t írt fel.Azóta egyszer az első héten nézettet vérképet,TSH-t majd jövő hétfőn.Viszont úgy éreztem a Metothyrintől mintha megduzzadt volna a pajzsmirigyem,mintha fojtogatnának.Felhívtam az orvost és azt mondta,hogy most már ne szedjek 3x1-et,hanem szedjek napi egy szemet.Közben két heti Metothyrin szedés után 1,5kg ot híztam,de most viszont ismét fogytam 2 kg-ot,így már három hónap alatt 7 kg.-ot.Én úgy tudtam,hogy a Metothyrin szedésekor hízni szoktak,nem pedig fogyni.Én mondtam az endokrinológusnak az újabb fogyást és azt mondta ő erre nem tud mit mondani.Ráadásul a napi 3x1 Metothyrintől mindig álmos ,fáradt voltam és úgy éreztem,hogy le vagyok lassulva.Várom szíves válaszát!Köszönöm előre is. Üdvözlettel:Márta

T. Márta!
Köszönöm megtisztelő bizalmát. Ön nagyon sok információt leírt, és arra komoly szakvéleményt kért. A kérdései világosak és érthetőek, de a választ etikai és szakmai okokból attól kaphatja meg, aki a korábbi vizsgálatokat végezte és a gyógyszeres szedés indikálta, ill. a felvilágosítást adta. Nehéz szívvel mondom és írom, de nemcsak az etikai, de a jogi korlátok is kötnek! Noha e-mailen szakvéleményt és tanácsot adni kényelmi szempontból előnyösebb lenne, mégis azt kell, hogy mondjam, szakmailag nem vállalható. Szakmai véleményt, tanácsot csak úgy tudok felelősen adni, ha nem csak a leírható eredményeket van lehetőségem megítélni, de Önt is láthatom, megvizsgálhatom, és így a klinikai képet, kórtörténetet, labor- és ultrahang eredményeket egyben, egységben holisztikusan értékelhetem.
Általánosságban a következőket írhatom:
Európában a lakosság közel 10 százalékának megnövekedett pajzsmirigye, golyvája van. Idősebb korúaknál ez az arány akár 40 – 50% is lehet. Sokuknak lehetne segíteni egy időben megkezdett kezeléssel, az évente elvégzett számtalan operáció elkerülhető lenne. A pajzsmirigy-túlműködés okozta évenkénti új megbetegedések száma Európában néhány százezerre tehető.
A pajzsmirigy felépítése és működése
A pajzsmirigy, mint a neve is mutatja, pajzs-szerűen helyezkedik el a légcsõ elõtt. Alakját tekintve a pillangóra hasonlít, súlya a nõknél ca. 18 gramm, férfiaknál elérheti a 25 grammot.Az általa termelt szekrétum a pajzsmirigyszövetekbe kerül, innen pedig a vérbe. Ezeket a szekrétumokat hormonoknak nevezzük. A pajzsmirigyhormonok életfontosságúak. Ezen hormonok jelentős alkotórésze a jód, amely vízzel és a táplálékkal kerül a szervezetbe.
A pajzsmirigy jódból és fehérje-építõkövekbõl trijód-tironint és tetrajód-tironint állít elõ, amelyeket röviden T3-nak és T4-nek nevezünk. A pajzsmirigy ezeket a hormonokat igény szerint adja le a szervezetnek. A pajzsmirigyhormonok elõsegítik a fejlõdést és a növekedést, fokozzák az anyagcsere-folyamatokat és az energiaátalakulást, továbbá fontos szerepük van a központi idegrendszer fejlődésében és a szellemi fejlődésben. Összefoglalva elmondhatjuk: a pajzsmirigy muködésének károsodása fékezi a testi és lelki életfolyamatokat, míg fokozott működése meggyorsítja azokat.
A pajzsmirigy fokozott működése (hipertireózis)
Ha a pajzsmirigy túl sok pajzsmirigyhormont termel, a szervezet elárasztódik pajzsmirigyhormonnal, és kialakul a pajzsmirigy fokozott muködésével járó kórkép (hipertireózis).
A pajzsmirigy fokozott működése esetén fellépő panaszok:
Súlycsökkenés
Étvágyfokozódás
Szapora szívverés
Idegesség, nyugtalanság
Gyakori széklet
Melegintolerancia, nyirkos bor
Hajhullás
Fáradékonyság
Izomgyengeség
A menstruációs ciklus zavara
Szív- és keringési rendszer:
Gyors, néha szabálytalan pulzus, enyhén emelkedett vérnyomás. A szív ritmuszavarainak 20-25%-ban a pajzsmirigy fokozott működése mutatható ki.
Bõr:
A bõr meleg, bársonyos. Fokozott izzadás. A hűvösebb helyiségek előnyben részesítése. Az érintettek szeretnek lazán öltözködni. A körmök törékenyek és fésülködéskor nagyfokú a hajhullás. A haj puha, selymes és nincs tartása.
Gyomor- bél rendszer:
Hasmenésre vagy gyakori székelésre való hajlam. A korábbi szilárd széklet most lágy.
Izomzat és csontrendszer:
Középfokú oszteoporózis, izomgyengeség, izomfájdalom és feszültségérzés lehetséges. Az izomgyengeség gyakran annyira jellemző lehet, hogy a beteg nem tud felállni!
Hormonrendszer és anyagcsere:
Menstruációs zavarok, libidó- és potenciacsökkenés. Terhesség esetén a nem kielégítõ kezelésvetélést, koraszülést és a magzat fejlodési rendellenességét idézheti elõ.
Idegrendszer:
Idegesség lép fel. A beteg nehezen tud magán uralkodni. Nyugtalanság, motiválatlan mozgások és álmatlanság gyakran fordulnak elo. Az ingerlékenység pszichotikus állapotig fokozódhat.
Golyva:
A pajzsmirigy megnagyobbodás gyakran fordul elõönmagában, de az is lehet, hogy a fokozott muködéssel egyidejuleg alakul ki. Néha a látható golyva hiányozhat is.
Szemek:
Basedow - kór esetén elõfordulhat könnyfolyás, idegentest érzés, fényérzékenység, vörösség és kidülledt szemállás.
A pajzsmirigy fokozott működése, pl. következménye lehet annak, hogy a pajzsmirigy egy területe önmagát lehatárolja a többi szövettõl, és önállóvá válik. De lehet a Basedow-kór következménye is. Ez a két betegség a hipertireózisok 95%-át teszi ki.
A pajzsmirigy fokozott muködésének okai
Immuntireopátia (Morbus Basedow) Ilyenkor a pajzsmirigy működését fokozó fehérje (TSH-receptor elleni antitest!) mutatható ki.
Autonómia
Gyulladás
Másodlagos hipertireózis
Hormontermelés a pajzsmirigyen kívül (pl. karcinóma-metasztázisok)
Kívülről előidézett hipertireózis (pl. gyógyszer hatására)
Autonómia: ez alatt azt értjük, ha bizonyos funkciók elszabadulnak a normálisan szabályozó mechanizmusok alól. A pajzsmirigy esetén egyes sejtek kivonják magukat a szabályozás alól, és nagy mennyiségben termelnek pajzsmirigyhormonokat. Ezek a sejtek un. göbökké válnak, és fékevesztett működésbe kezdenek. Az autonómia lehet egygöbös (unifokális vagy autonóm adenoma), többgöbös (multifokális autonómia) vagy szétszórt sejthalmaz (disszeminált autonómia) formájában is felléphet. Az ilyen autonómia elõszeretettel alakul ki régebbi golyvákban, de nem ritka az elõfordulása normál méretű pajzsmirigyben sem. Ha valakinek nincs golyvája, nem jelenti azt, hogy egy autonómia nem válthatja ki nála is a pajzsmirigy fokozott működését.
Basedow - kór (Morbus Basedow)
Ha a pajzsmirigy fokozott muködésének hátterében nincs autonómia, a jelek arra utalnak, hogy Basedow - kór áll fenn. A Basedow - kór egy úgynevezett autóimmun betegség, amikor is a szervezet olyan, a saját sejtjei elleni ellenanyagokat (antitesteket) termel, amelyek a pajzsmirigysejtekhez kötõdve azokat fokozott hormontermelésre serkentik. Vagyis az immunrendszer, amely egyébként védi a szervezetet a külsõ vagy belsõ eredetű megbetegedésektõl, ebben az esetben maga is egy láncszem a kóroki láncolatban. A pajzsmirigy azt „gondolja”, hogy az antitest a pajzsmirigyet szabályozó agyalapi mirigy TSH nevű hormonja, aminek hatására elkezd hormont termelni, és túlmuködés következik be. A Basedow - kóros betegek 50- 60%-ban szemtünetek lépnek fel (a szemgolyó kidülled). A már említett védekezõ fehérjék (antitestek) a nyirokutakon a szemgödör mélyébe jutnak, és itt is lejátszódik az autóimmun folyamat. Ritkán egy harmadik terület is érintetté válik: a lábszár felett lévõ borterületek megduzzadnak. A betegség kialakulásában genetikai-immungenetikai okok játszanak szerepet (családban gyakran halmozottan fordul elő!). Az örökletes tényezők mellett a kiváltásban fertőzések, túlzott jódbevitel, stressz egyaránt állhat.
A kezelés során midig tisztázni kell a kiváltó okot, mert a kezelés hatásossága, formája ettől függ.
További vizsgálatot javaslok,
jó egészséget kívánok:
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-11 17:38:00

A tüdőgyulladásból való lábadozásom végén a Tüdőgondozóban laborvizsgálatot kértek. A háziorvostól kaptam beutalót és kértem TSH vizsgálatot is. A laboreredmény rendben volt, de a TSH érték 15.7, fT4 értéke 10.19, az fT3 értéke 4.37. Ezekre az eredményekre a háziorvos azt mondta, nem kell vele foglalkozni, mert a 3-s és 4-s érték rendben van. Nem vagyok nyugodt ez ügyben, Ön szerint menjek-e további vizsgálatra?
Várom válaszát, köszönettel: Drezda

Tisztelt Drezda!
Értem aggodalmát, valóban célszerű a vizsgálat. Hozzá kell tennem, hogy egy laboratóriumi eredmény még nem jelent betegséget.
Jó egészséget kívánok:
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-11 13:54:29
Értem aggodalmát, valóban célszerű a vizsgálat. Hozzá kell tennem, hogy egy laboratóriumi eredmény még nem jelent betegséget.
Jó egészséget kívánok:
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-11 13:54:29
Olvasói értékelés: 5/5
Tisztelt Doktor Úr!
Segítségét szeretném kérni a 3. ill. 21. napi hormon eredményeimről. Babát szeretnénk a férjemmel,eddig sikertelenül. A TSH értéket Őn megfelelőnek tartja a várandósághoz?
A 3. napi hormont az 5. napon vették le, remélem ez nem ad téves eredményeket.
TSH 2,410 mlU/L
FSH 8.4 IU/L
LH 6.2 IU/L
Oestradiol 170 pmol/L
Testosteron <0,69 nmol/L
Prolactin 173 mlU/L
Ca-125 17.60 U/mL
21. napi:
Progesteron 33.10 nmol/L
Köszönettel várom válaszát:
Evelin

Tisztelt Evelin!
Köszönöm megtisztelő bizalmát. Ön nagyon sok információt leírt, és arra komoly szakvéleményt kért. A kérdései világosak és érthetőek, de - legnagyobb sajnálatomra - a választ etikai és szakmai okokból attól kaphatja meg, aki a korábbi vizsgálatokat végezte. Az egyes laboratóriumi módszerek ugyanis nagyon eltérőek, ezért a vizsgálatok értékelésében a laboratórium orvosai és kezelőorvosai lehetnek segítségére, akik ezeknek az információknak birtokában vannak, „validálják” az eredményeket.
Jó egészséget kívánok:
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-10 17:52:40

PCO-s vagyok, eddigi vizsgálatok szerint nincs ovulációm. IR-ám nincs. Áprilisban fagyasztott ET-re készülünk. Kérdésem az lenne, ha nincs ovulációm természetes módon, akkor a petefészkeim nem fognak termelni progeszteront akkor sem, ha esetleg beágyazódna az embrió? Csak a progeszteron pótlás elegendő lehet a baba megtartására? Nem kellene valahogyan most is ovulációt kiváltani nálam, hogy termelődjön progeszteron? Volt már egy sikeres stimulált lombik, csak sajnos a 8. héten elment a baba. Köszönöm megtisztelő válaszát!D. Diána

Köszönöm kérdését, éppen erről a kérdésről írtam ezen a honlapon és rövidesen meg fog jelenni. A Konkrét kérdésre etikai és jogi okok miatt vizsgálat nélkül nem válaszolhatok felelősségteljesen.
Ilyen irányú kivizsgálást javaslok.
Jó egészséget kívánok, tisztelettel:
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-10 17:46:41
Köszönöm kérdését, éppen erről a kérdésről írtam ezen a honlapon és rövidesen meg fog jelenni. A Konkrét kérdésre etikai és jogi okok miatt vizsgálat nélkül nem válaszolhatok felelősségteljesen.
Ilyen irányú kivizsgálást javaslok.
Jó egészséget kívánok, tisztelettel:
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-10 17:46:41
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Professzor Úr!
40 éves vagyok, 18 éve szültem, azóta bajlódom pajzsmirigy problémával. (túlműködés) A most szedett gyógyszer, Propycil nagyon hatékonynak bizonyul számomra. November óta szedem, akkor mérhetetlen volt az TSH értékem. Minden eddigi tünetem (szapora szívritmus, fáradékonyság, fulladás-érzés, ödémásodás, hajhullás stb) elmúltak, viszont lett helyettük egy új. Soha nem voltak szexuális gondjaim, viszont most vannak. Házasságban élek, kapcsolatunkban nem történt változás. Testem szinte érzéketlenné vált, a libidóm is nagy mértékben csökkent. Olvastam, hogy összefüggés lehet a szexualitás és a pajzsmirigy működés között.
A kérdésem az lenne, hogy okozhatja-e mindezt az új gyógyszer? Várható-e javulás és mikor?
Tisztelettel várom válaszát.

Tisztelt Kérdező!
Nagyon fontos kérdéseket tett fel.
I. Mindenek előtt tudni kellene a túlműködés okát!
II.A pajzsmirigy és a libidó között összefüggésre már korábban is több klinikai megfigyelés utalt. Saját klinikai élményem volt, amikor egy 30 év körüli asszony megkeresett, akit pajzsmirigy betegsége miatt kezeltem. Autoimmun eredetű pajzsmirigy túlműködése volt és ezért kezdtem el gyógyítását. Bizalmasan közölte velem egy napon, hogy „tessék segíteni, mert elhagy a férjem!”. „A helyzet az – tetszik tudni -, hogy én olyan szexuális igényeket támasztok vele szemben, amit nem tud teljesíteni…” Megnyugtattam, hogy a betegség javulásával ez meg fog oldódni, akkor megnyugodott. Sajnos a kért kontroll időpontban nem jelent meg, s ekkor már a pajzsmirigy csökkent működésének minden jele észlelhető volt. Fő panaszát azonban az jelentette, hogy a férje ismét válni akar, de most már azért, mert az ő libidója csökkent olyan mértékben, hogy kerüli társával a szexuális kapcsolatot.
Az utóbbi évek kutatásai egyértelmű bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy mindkét nemben csökken a szexuális aktivitás a pajzsmirigy alulműködése esetén.
Pajzsmirigy működés és a libidó összefüggései
Férfiak :Alacsony libido/kicsiny szexuális késztetés ,
Korai magömlés
Nők
Csökkent libido/kicsiny szexuális késztetés
Orgazmusra való képtelenség, hüvelyszárazság
Mi a teendő? A fenti tünetek esetén tisztázni kell, hogy pajzsmirigybetegség fenn áll-e. A fizikális vizsgálat mellett a legfontosabb hormonális és immunológiai tesztek mellett a pajzsmirigy izotópos, illetve ultrahangos vizsgálata lehet indokolt.
A kezelés a hiányzó hormonok bevitelében áll. A hatás néhány héten belül jelentkezik, s ezt követően kell a további szabályozása ("finomhangolása") a pajzsmirigy hormonoknak. Amennyiben autoimmun gyulladás is fennáll, akkor egyéb kiegészítő biológiai kezelés válhat indokolttá. Amerikai kutatók a libido teljes visszatérését észlelték azokban a betegekben, akikben a tünetek hátterében a pajzsmirigy csökkent működése állott. Szükséges azonban megjegyeznünk, hogy a libidó rendkívül összetett biológiai folyamat, amelynek egyes típusai vezethetők vissza a pajzsmirigy megbetegedéseire. Érdekes és fontos, hogy a nők libidójának létrejöttében a férfi hormonnak (tesztoszteron), a mellékvese hormonjának (dehidroepiandoszteron) meghatározó szerepük van. Gondot okozhat a depresszió elleni gyógyszerek tartós szedése, a tartós stressz, továbbá a megszakítás nélkül adott hormonális fogamzásgátlás.
A libidó kedvezőtlen alakulása (leggyakrabban csökkenése) gondos endokrin kivizsgálást igényel, amelynek része a tünetek, előzmények megbeszélése, a hormonok meghatározása és a kezelés elindítása, ellenőrzése.
III. A Propycil egy szintén komoly probléma.
A pajzsmirigy túlműködése miatt alkalmazott gyógyszerek között gyakran alkalmazott készítmény a Propycil. Sajnos ez évben az USA-ban olyan mellékhatásaira derült fény, amely miatt nemcsak az orvosokat, de a betegeket is időben szeretném figyelmeztetni (nem megriasztani). Az FDA (Food and Drug Administration) és az Amerikai Pajzsmirigy Társaság (ATA) a következő történések miatt hívott össze rendkívüli tanácskozást és hozta nyilvánosságra ajánlásait.Az elmúlt rövid idő alatt 32 Propycil tablettával kezelt betegnél tapasztaltak súlyos sárgasággal járó májelégtelenséget. Ezek közül 12 beteg meghalt, 5 betegben sikeres májátültetés történt. A megfigyelés alapján az orvosoktól és a betegektől különös gondosságot követel, ha ilyen gyógyszert szed a pajzsmirigybeteg. Lehetőség szerint ne adjuk, amennyiben feltétlenül szükséges, akkor a májfunkció ellenőrzése 4 hetente szükséges.
Jó egészséget kívánok, tisztelettel:
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-09 18:26:53

Enyhe pajzsmirigy túlműködésem (a TSH valamivel 2 felett van és minimálisan emelkedett az anti TPO) miatt az orvosom azt kérte, vigyázzak a jód bevitelre (tengeri só, ételízesítők elhagyása és az eddig szedett halolajam abbahagyása). Szerinte a tengeri halból készült halolajban is van jód, így keressek másikat, olyat, amit édesvízi halból készítenek. Akárhogyan kutakodom, nem találtam ilyen terméket.
Önnek is ez a véleménye? Esetleg van olyan termék, ami elegendő EPA és DHA tartalmú, de jódot nem tartalmaz?
Kisbabát szeretnénk, emiatt nem hagynám el szívesen ezt a szert, hanem szükségem lenne valamilyen alternatívára.
Köszönettel, Nóra

Tisztelt Nóra!
Vaami félreértése lehet, ugyanis a TSH emelkedett volta a pajzsmirigy csökkent működése mellett szól!
Ez valóban így van a jóddal. Ugyanis a thyreoiditisek rendkívül heterogén betegségek
A szervetlen jód autoimmun thyreoditist kiváltó hatására fogékonyak:
1. a genetikailag hajlamosak (akiknek családjában pajzsmirigy betegség előfordult
2.idősebbek (60 év felett)
3.terhesek
4.újszülöttek
Az anti-TPO elleni antitest emelkedett értéke hajlamosít hypothyreosisra
Az autoimmun thyreoiditisben a meddőség és a spontán vetélések aránya lényegesen magasabb
Jó egészséget kívánok:
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-09 18:19:49

5 hetes várandós vagyok IVF kezelés eredményeként. Hashimoto Thyreoiditis-em van, 50 ug L-thyroxint szedek. Míg bejutok az orvoshoz, addig ajánlott 50 százalékkal emelnem azonnal az adagot? Kérdésem, hogy a várandósság alatt elég ha a TSH értékeimet ellenőrzi a belgyógyász orvosom, vagy ajánlott a fT3, fT4 és ATPO nézése is? Ha jó a TSH, biztosan jó a szabad hormonok szintje is? Hogy lehet megtudni, hogy aktív-e a gyulladás? A jódos terhesvitamin nem ajánlott tudomásom szerint, viszont a 16. héttől elkezd a baba pajzsmirigye is hormont termelni. Ekkor neki szüksége lesz jódra? Vagy általam kapja majd meg a szükséges hormont? Ezzel nem blokkolódik az ő pajzsmirigye? Bocsánat a sok kérdésért, de a nehéz teherbeesés után nem szeretnék problémát a pajzsmirigyem miatt. Nagyon köszönöm válaszát! Üdvözlettel, G.

Tisztelt G!
Köszönöm megtisztelő bizalmát. Ön nagyon sok információt leírt, és arra komoly szakvéleményt kért. A kérdései világosak és érthetőek, de a választ etikai és szakmai okokból attól kaphatja meg, aki a korábbi vizsgálatokat végezte és a gyógyszeres szedés indikálta, ill. a felvilágosítást adta. Nehéz szívvel mondom és írom, de nemcsak az etikai, de a jogi korlátok is kötnek! Noha e-mailen szakvéleményt és tanácsot adni kényelmi szempontból előnyösebb lenne, mégis azt kell, hogy mondjam, szakmailag nem vállalható. Szakmai véleményt, tanácsot csak úgy tudok felelősen adni, ha nem csak a leírható eredményeket van lehetőségem megítélni, de Önt is láthatom, megvizsgálhatom, és így a klinikai képet, kórtörténetet, labor- és ultrahang eredményeket egyben, egységben holisztikusan értékelhetem.
Jó egészséget kívánok:
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-08 15:14:12

Olvasói értékelés: 5/3
Kedves Doktor Úr!
2004-ben műtötték ki a pajzsmirigyemet, túlműködés miatt. Hagytak bent egy kis csonkot, de nem működik. Azóta sem állt be igazán "rendesen" a TSH-ám. 1,5 és 10 között ingadozik, napi 136,5 mikro Letroxot szedek. A problémám, hogy a mensesem nem volt sosem pontos, a szüléseim óta ez behatárolható 30-38 napra, tehát még mindig nem pontos. A problémám az, hogy mielőtt megjönne, igen erős tüneteim vannak: hányinger, olykor hányás, indokolatlan idegesség, hasmenés, fejgörcs... Azt szeretném megkérdezni Öntől, hogy szedhetnék-e erre a problémára fogamzásgátlót. Az utolsó vérvételen :TSH, FT-ék jók, prolaktin is jó, de a felső határon volt. Esetleg a bőrproblémáimra is jó lenne a fogamzásgátló. Amennyiben ezt nem ajánlja, tudna esetleg valami más alternatívát mondani?
Tisztelettel és köszönettel: Zita

Tisztelt Zita!
Köszönöm megtisztelő bizalmát. Ön nagyon sok információt leírt, és arra komoly szakvéleményt kért. A kérdései világosak és érthetőek, de a választ etikai és szakmai okokból attól kaphatja meg, aki a korábbi vizsgálatokat végezte és a gyógyszeres szedés indikálta, ill. a felvilágosítást adta. Nehéz szívvel mondom és írom, de nemcsak az etikai, de a jogi korlátok is kötnek! Noha e-mailen szakvéleményt és tanácsot adni kényelmi szempontból előnyösebb lenne, mégis azt kell, hogy mondjam, szakmailag nem vállalható. Szakmai véleményt, tanácsot csak úgy tudok felelősen adni, ha nem csak a leírható eredményeket van lehetőségem megítélni, de Önt is láthatom, megvizsgálhatom, és így a klinikai képet, kórtörténetet, labor- és ultrahang eredményeket egyben, egységben holisztikusan értékelhetem.
Persze nem akarom megkerülni a kérdését. Vizsgálat nélkül a következőkre kívánom a figyelmét felhívni.
Ami a pajzsmirigy műtét utáni állapotát illeti:
A betegek úgy teszik fel a kérdést:„Miért nem érzem olyan jól magam a kezelés hatására, mint a betegség előtt?
Ebben a jól ismert kérdésben foglalják össze a betegek a legfőbb panaszaikat, amelyet a szakirodalomban úgy interpretálnak, hogy a betegek életminősége nem megfelelő. Mi ennek a jelenségnek az oka?
A csökkent működés oka az, hogy a pajzsmirigy hormonjainak mennyisége a szükségesnél kevesebb. Ez a szervezet egészének, minden szervének zavarához vezet. A legfontosabb tüneteket az 1. táblázat tartalmazza.
Tünetek-jelek:
Fáradékonyság, feledékenység, meglassult gondolkozás
Depresszióra hajlam
Hízás, csökkent étkezés mellett
Rekedtség
Végtagokban zsibbadásérzés
Száraz, viszkető hideg, megvastagodott bőr
Székrekedés
Halláscsökkenés
Szemhéj körüli duzzanat (ödéma)
Menstruációs zavarok, terméketlenség
Csökkent libidó (nemi vágy)
Lassú szívműködés
Emelkedett koleszterin szint
Ismert, hogy a pajzsmirigy „igazi” hormonja a T3 (trijódtironin), amely 100-szor erősebb hatást fejt ki, mint az elő-hormonnak tekinthető T4 (tiroxin). Az enzimek (fehérjék), a dejodinázok (D1 és D2 enzimek) hatására képződik az aktív T3 és a biológiai hatással nem rendelkező ún. reverz T3 (rT). Ráadásul az egyes szervekben az enzimek mennyisége eltérő lehet, ezért az aktív T3 mennyisége is különböző. Könnyen belátható, hogy a T3 a tulajdonképpeni gyógyszer, amelynek feladata a fenti tünetek megszüntetése. A TSH és a T4 tehát közel normális lehet, mégis a betegnek T3 hiánya van, mert nem képződött a szövetekben elegendő ebből a hormonból. Az esetek egy részében nincs is különösebb probléma, mert a szervezetben található enzimek megfelelő mennyiségű T3 képzését biztosítják. A gond az, hogy az enzim aktivitása nem mindig megfelelő és nem mindenkinél egyforma (!), ezért a fenti tünetek még akkor sem szűnnek meg, ha több T4-t kap a beteg. Ezekben az esetekben ugyanis nem képződik a kívánt mennyiségű T3, amely képes bejutni a megfelelő szervekbe.
Miért fontos ezt tudni?
Sokan csodálkozva fogadják és kérdezik, hogy a T4 (tehát a tiroxin) miért okoz olyan eltérő hatásokat, tüneteket. Egyeseknek a T4 szívdobogást, másoknak jelentős fogyást, hasmenést okoz. A titok nyitja a fenti enzimekben keresendő. Mi a vérben határozzuk meg a T4 szintjét, pedig a dejodináz-1.- és 2.-től függő aktív T3 a szövetekben képződik (pl. a szívben), ezért sem lehet egyértelműen következtetni a T4 szintből a T3-ra. Tehát a T4 adása esetén – amennyiben a beteg dejodináz-1. és 2. szintje alacsony, akkor a bevitt T4-ből (pl. Letrox) képződött aktív T3 mennyisége lényegesen kevesebb, ezért az a látszat mintha a gyógyszer nem hatna. Napjainkban ez a kérdés ismét rendkívül aktuális és egyre többen javasolják a T4 helyett olyan gyógyszer(ek) alkalmazását, amelyek a T3 és T4 kívánt keverékét tartalmazzák.Ez annál is inkább indokolt, mert az alábbi tünetek T4-gyel nehezen, ill. nem teljes mértékben befolyásolhatók:

Hogyan lehet ezen segíteni? Egyénre szabott kezeléssel lehet az ideális T4/T3-t beállítani.
Ami a cikluszavart illeti:A női ciklus különböző tényezők hatására átmenetileg felborulhat. Stresszesebb időszakokban, betegség, gyógyszerek szedése következtében, de olykor még az időjárási változások hatására is jelentkezhet a korábbitól eltérő erősségű, fájdalmas, vagy hosszabb ideig tartó vérzés. Probléma, ha a felsorolt panaszok ismétlődnek, huzamosabb időn át jelentkeznek. Menstruációs zavarról valójában az alábbi tünetek kapcsán beszélünk:
- az erős vérzés 24 óránál hosszabb,
- szabályos ugyan, de 7 napnál hosszabb,
- a periódusok rövidebbek 21 napnál,
- 3 hónapnál hosszabb ideig kimaradnak,
- ismételten és szokatlanul fájdalmasak és görcsös jellegűek.
A szabálytalan periódusokban, a vérzés elmaradása és a fokozott vérzés esetén feltétlen gondolni kell a pajzsmirigy autoimmun gyulladásos betegségeire és működési zavaraira. Leggyakrabban a pajzsmirigy csökkent működése, az autoimmun thyreoiditis esetén fordul elő „nem magyarázható” vérzészavar. Ilyenkor gyakori a viszonylag csökkent étvágy melletti hízás, fáradékonyság, feledékenység, hajhullás, depresszió hajlam. További gond az, hogy a pajzsmirigy autoimmun betegsége lényegesen gyakoribb nőkben, másrészt az aránya a 20. életévtől kezdve egyre gyorsabban növekedik. Ez többször oka a csökkent működésnek és a meddőség egyre nagyobb hányadának.
A fentiből következik, hogy a fogamzásgátlás egyes formái átmeneti javulás eredményyezhet, de késő következményei gyakran ne mérhetők fel: thrombosis, meddőség, libidó csökkenés stb.
Jó egészséget kívánok, tisztelettel:
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-08 11:05:29

Tisztelt Dr Úr!27 éves vagyok még nem szültem a napokban volt egy hüvelyi ultrahangom ahol a jobb petefészkemben találtak egy 7 cm es cisztát a balban pedig három kicsit,és egy kezdetleges méhszájsebet kérdésem az lenne mi okozhatja ezt?- ezek mellett rövid idő alatt hiztam tiz kgot állandó sulyingadozásom van és a pajzsmirigyem kicsit alulműködik és erősen szőrösödöm 18 éves korom ota.Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos panaszai nagyon gyakoriak, sokakat érdekel, ezért részletesebben írok.
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy általános elvekről van sző, a kezelés pedig vizsgálat után a kezelésnek egyénre szabottnak kell lennie!!!
A PCOS egy összetett betegség, több tünete van, amelyek közül a következőket kell kiemelni:
· Menstruációs zavarok, terméketlenség, vissza-visszatérő vetélése
· Elhízás (hiábavaló fogyókúrák), terméketlenség,
· Férfias típusú szőrnövekedés (bajusz, szakáll, has-comb).
Mi a PCOS lényege?
A PCOS jelentése policisztás (sokhólyagú) ovárium szindróma. Bár az elnevezés csupán a petefészek (ovarium) betegségére utal, mégis számos hormonális és anyagcsere eltérés is áll hátterében, melyek szerteágazó tüneteket produkálnak. A hormonrendszerben keletkező zavar jellemzően nem egyik pillanatról a másikra jelentkezik, a tünetek a legtöbbször hosszú időn át, folyamatosan alakulnak ki. Egyéntől függően előfordulhat az is, hogy nem az összes, csak egy-két tünet jelentkezik.
A PCOS tünetei:
· Rendszertelen vagy hiányzó peteérés és menzesz
· Meddőség
· Sok, apró ciszta a petefészekben
· Aknés, pattanásos bőr
· Emelkedett inzulinszint a vérben, inzulinrezisztencia vagy lappangó diabétesz
· Kifejezett férfias szőrzet az arcon hason, végtagokon („hirsutizmus”)
· Hajhullás, esetleg férfias jellegű kopaszodás
· Súlyproblémák, elhízás
Lényeges, hogy az egyes tényezők összefüggenek és ok-okozati viszonyban is vannak egymással. Ugyanis az elhízás nem csak a PCOS következménye, de egyben kiváltó oka is lehet. Az elhízás gyakran jár együtt a ”metabolikus szindrómának” nevezett kórképpel. A „metabolikus szindróma” jelei a magas koleszterin, megnövekedett vérzsír- és vércukorértékek, magas vérnyomás. Ez is mutatja, hogy a zsírszövet nem egyszerűen energiaraktár, hanem fontos endokrin szerv. Az utóbbi évek kutatásai felhívták figyelmünket arra is, hogy a PCOS-s betegek egy részében a rendelkezésre álló érzékeny ultrahang vizsgálat sem tud cisztát kimutatni. Ez is azt mutatja, hogy a ciszta csak egy kóros folyamat eredménye és nem okozója.
A PCOS előfordulása gyakori, de a betegek számát csak becsülni lehet. A legújabb kutatások adatai szerint a nők 5-10 százaléka !! szenved ebben a betegségben. Az alábbiakban részletezett tünetek is azt mutatják, hogy a menstruációs zavarokkal és a meddőséggel küszködők jelentős hányadában lehet a PCOS-t kimutatni és a mi fontosabb gyógyítani. Egyéb férfias típusú un. „hyperandrogen” állapotok másodlagosan is okozhatnak PCOS-t. Fontos, hogy a betegség jelenlétére minél előbb gondoljunk, hogy idejében felismerésre kerüljön. A korai diagnózis és az időben elkezdett komplex kezelés (diétától a gyógyszerekig) hozhat eredményt.
Hol van a hiba?
A PCOS kialakulásában döntő szerepet játszanak az örökletes tényezők Hallom a figyelmes olvasó és az Ön kérdését: „amennyiben örökletes ok van a háttérben, akkor miképpen lehetséges, hogy anyámnak nem volt ilyen betegsége nekem pedig igen?„Erre a válasz kettős: egyrészt korábban a betegséget nem vagy alig ismertük. A legfontosabb azonban az, hogy az örökletes háttér inkább a hajlamot jelenti és a környezeti tényezők a meghatározó fontosságúak ahová számos anyag: vegyszerek és mérgező anyagok, hormonszerű rovarirtó szerek, növényi hormonok (u.n. EDC anyagok, erről ezen a honlapon már ismételten írtam) sorolhatók. Az egyértelmű fogalmazás megköveteli, hogy sokféle anyaga lehetséges, sőt azok együttese lehet a felelős, de ma a tudomány nem ismer egyetlen „bűnös anyagot„. A PCOS kialakulása általában már a pubertás előtt megindul, létrejöttében számos bonyolult mechanizmus játszik szerepet, amelynek részletezésébe azért nem kezdek, mert attól tartok, hogy ez a megértést inkább gátolná, mint elősegítené. A lényeg leegyszerűsítve az, hogy hyperandrogén (férfias) típusú hormonális változások jönnek létre.
A hormonrendszerben keletkező zavar jellemzően nem egyik pillanatról a másikra jelentkezik, a tünetek a legtöbbször hosszú időn át (éveken), folyamatosan alakulnak ki. Egyéntől függően előfordulhat az is, hogy nem az összes, csak egy-két tünet jelentkezik.
Melyek a PCOS tünetei?
Rendszertelen vagy hiányzó peteérés és menzesz
Meddőség
Sok, apró ciszta a petefészekben
Aknés, pattanásos bőr
Emelkedett inzulinszint a vérben, inzulinrezisztencia vagy lappangó diabétesz
Férfias jellegű szőrzet az arcon és a testen (hirzutizmus)
Hajhullás, esetleg férfias jellegű kopaszodás
Súlyproblémák, elhízás
Fontos megjegyeznem, hogy az elhízás nem csak a PCOS következménye, de egyben kiváltó oka is lehet. Az elhízás gyakran jár együtt a metabolikus szindrómának nevezett kórképpel. A metabolikus szindróma jelei a magas koleszterin, emelkedett vérzsír- és vércukorértékek. Mindezek együttese, különösen öröklött hajlam esetén nagy mértékben növeli a PCOS kialakulásának kockázatát.
Melyek a legfontosabb lépcsői a PCOS-nak?
· Genetikai, örökletes tényezők (családi adatok ismerete fontos
· Kifejezett inzulin rezisztencia- Ez azt jelenti, hogy az inzulin szint ugyan magas, de hatását nem tudja kifejteni. Ennek sokféle oka van, leggyakoribb a kóros elhízás. Ez egy ördögi kört eredményez. Minél magasabb az inzulin szint, annál nagyobb az étvágy és növekszik a testsúly, romlik a PCOS tünet együttes, majd a további szövődmények: magas vérnyomás, cukorbetegség is felléphet. A magas inzulin szint . csökkenti mind a szex-hormon kötő fehérje (SHBG), mind az inzulinszerű növekedési faktor (IGF) kötő fehérje szintjét, aminek fokozott nemi hormon lesz a következménye. Ez utóbbi fokozza egyrészt a petefészek kóros működését, másrészt viszont szintén növeli a mellékvese „stressz hormon”(kortizol) metabolizmusát. Ez az összetett folyamatok kóros önerősítési köröket hoznak létre, s magyarázzák, hogy a PCOS súlyosbodását sokszor súlygyarapodás idézi elő.
· Megváltozik az agyalapi mirigy hormonjainak (LH, FSH, prolactin) termelődése
· A petefészek fokozott mértékben termel férfi nemi hormonokat
A PCOS diagnózisa a Rotterdami kritériumok (2003) alapján történik. A diagnózis akkor állapítható meg, ha
két tünet jelen van a következő háromból:
a/ oligo- vagy anovuláció,
b. androgén túlsúly klinikai és/vagy laboratóriumi jelei,
c. ultrahanggal igazolt PCOS és
A beteg vizsgálata
A beteg kikérdezése és vizsgálata alapvető fontosságú (ne előzze meg a hormonális vizsgálatokat!)
Mit célszerű vizsgálni?
Vizsgálni kell a hirsutismus súlyosságát
A hajhullás, alopecia mértékét és jellegét
Más agyalapi betegség (Cushing-kór) jeleit
Meg kell határozni a testsúlyt, has körfogatot és vérnyomást.
A hormonvizsgálatok egy részét (az „alapvizsgálatokat”) a ciklus (ha van) első napjaiban (2-4. nap között) kell végezni. Ilyenek LH, FSH, tesztoszteron, SHBG, prolaktin.
Célszerű a szabad tesztoszteron mérése vagy a szabad tesztoszteron index kiszámítása
Szükség van a teljes körű lipid vizsgálatra, a szénhidrát anyagcsere időszakos ellenőrzésére (HOMA-IR), azaz az inzulin rezisztencia meghatározására
A pajzsmirigy diszfunkció kizárása céljából hormonális és immunológiai vizsgálatok célszerűek.
A PCOS kezelése rendkívül összetett feladat és gyakran eltérő, mivel a kiváltó okok is azok!
A kezelés elvi céljai:
- a hyperandrogen állapot csökkentése,
- a meddőség kezelése,
- a diabétesz, a kardiovaszkuláris betegségek
A fentebb vázolt önerősítési körök magyarázzák, hogy különböző módokon lehet a PCOS-t okilag kezelni. Ezek:
1. Az inzulin szint csökkentése (életmódi kezelés, inzulin-érzékenyítő gyógyszerek)
2. A nemi hormon hatások normalizálása
A kezelési mód megválasztását az elődleges cél is befolyásolja, ami legtöbbször a hyperandrogen bőrtünetek és/vagy társuló negatív vérzészavar és/vagy a meddőség kezelése. A hyperandrogen bőrtünetek kezelése általában csak részlegesen sikeres. Súlyos acnés állapotban, a kellően tájékoztatott beteg határozott igénye alapján – a lokális kezelés mellett – isotretinoin kezelés is indokolt.
Helyes, ha a beteg aktuális kezelését évekre elnyúló gondozás követi, melynek során az aktuális terápia mindig alkalmazkodik a nő változó élethelyzetéhez.
Tekintettel arra, hogy a PCOS progresszív betegségnek tekinthető, hosszú távú következményekkel, a kezelés nemcsak átmeneti javulást eredményezhet, hanem a progressziót megállítva, gyógyulást eredményezhet.
Kezelési formák:
Életmódi kezelés
Az életmódi kezelés fontos része a kezelésnek, célja az inzulin érzékenység fokozása, ami a hyperandrogenaemiát és reproduktív potenciált egyaránt javítja, csakúgy, mint a metabolikus szindrómát és a cukorbetegség kockázatát. Ezt az átlagosnál egészségesebb táplálkozással és napi rendszerességgel végzett, legalább fél órás, közepes intenzitású aerob, többlet-testmozgással lehet elérni. A tanácsolt étrend legyen változatos, három egyenlő részre osztott, zöldségben, gyümölcsben gazdag, telített zsiradékokban szegény. Fontos a teljes kiőrlésű gabona arányának növelése, a megfelelő mennyiségű zsírszegény tej-, tejtermék, dióféle, növényi olaj és halétel fogyasztása. Testsúlycsökkentés 80 cm haskörfogat felett indokolt, 88 cm felett pedig feltétlenül szükséges. A kalóriabevitel 600 Kcal-val való csökkentése tanácsos. Az elsődleges cél 7-10% súlycsökkenés, majd annak megtartása. A súlyfelesleg mértékétől függően, amennyiben az elsődleges cél stabilan teljesíthető volt, további tartós fogyást kell megcélozni. Fogyasztó hatású gyógyszer is indokolt, ha a testtömeg index 30 feletti vagy, ha manifeszt metabolikus szindróma is társul, már 27 felett is. Fontos annak megértése, hogy az életmódi kezelés lényege az életmódban történő, jó irányú, tudatos változtatások következetes folytatása. A folyamat logikájából következik, hogy ez általában csak lépcsőzetes változtatások sorozata révén válik sikeressé és rendszerint a visszarendeződési tendenciák számos kudarcával terhelt. Ebben a folyamatban a páciens általában fontos támogatást igényel kezelőorvosától. Hasznos, ha a beteggel konkrét, leleteiben rögzített terápiás megállapodást kötünk. A PCOS-ben szenvedő nőbetegek életkorából következik, hogy egészség-tudatosságuk más, mint az idősebb korosztályé. Az orvos figyelje meg, hogy a beteg miként motiválható megfelelően. Lehet ugyanis, hogy adott esetben a kozmetikai, illetve fertilitási előnyök nagyobb mozgósító erővel bírnak, mint a cukorbetegség ,vagy szív-érrendszeri betegségek kockázatának csökkentése.
A gyógyszeres kezelés formái a kiváltó okokól függnek.
Jó egészséget kívánok:
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-07 13:22:24

Kisbabát várok, jelenleg a 7. Terhességi hetet töltöm. 1,5 hónappal ezelőtti vérvételemnél a tsh értékem 2,3 volt. Az egy hete végzett vérvételnél ez a szint 5,61re ugrott. Ez mennyiben jelenthet problémát a babára nézve, vagy ezzel az értékkel érdemes-e egyáltalàn foglalkozni?! Sosem volt problémám a pajzsmirigyemmel , családban sem fordult még elő valamint semmilyen erre utaló panaszom sincsen !
Válaszát előre is köszönöm !

Alig telik el nap, hogy nem kapnék tisztelt Olvasóimtól ilyen kérdéseket. Az összefüggés egyértelmű, ezért igyekszem minél közérthetőbben ezt elmagyarázni.
I. Mi a TSH ?
Ez egy olyan fehérje, amelyet az agyalapi mirigy állít elő és szükséges a pajzsmirigy működéséhez. Amennyiben a TSH értéke emelkedett, a pajzsmirigy működése általában csökkent, amennyiben a TSH lényegesen csökkent, akkor gyakran beszélhetünk fokozott működésről. A nagy kérdés, hogy mikor mondhatjuk azt, hogy a beteg TSH értékei „normálisak” vagy referencia tartományon belüliek? A legutóbbi ún. normál értékeket az 1. sz. táblázat mutatja. Fontos azonban tudni a következőket ( a teljesség igénye nélkül):
individuális TSH tartományt
a referenciatartomány meghatározásánál az életkort (TSH szintje az életkor előre haladtával nő, így a 4 mIU/l feletti, de 10 mIU/l alatti érték akár normális is lehet időseknél)
a beteg által lakott terület jódellátottságát
a beteg nemét
az évszakot
napszakot
a kísérő betegségeket
az alkalmazott gyógyszereket
a vizsgálati módszereket
az beteg vérében kimutatható autoimmun gyulladást jelző anyagokat (pl. TPO elleni antitestek)
felszívódási viszonyokat
Ezek mindegyikét külön kellene tárgyalni, de ezt most nem teszem, erre majd egy későbbi időpontban térek ki. A legfontosabb az, hogy a rendelkezésünkre álló módszerek nem az aktív, a pajzsmirigy működését fokozó TSH aktivitását, hanem mennyiségét mérik. Ezért fordul elő gyakran, hogy két egyénnek azonos a TSH értéke, mégsem azonos a pajzsmirigy- működése. Összességében azt kell tudni, hogy a TSH hasznos szűrő jellegű módszer, de nem jelent önmagában betegséget. Az elmúlt héten volt nálam egy beteg, akinek TSH értékét próbálták beállítani, nem nagy sikerrel. Kiderült, hogy olyan szívgyógyszert (Cordarone) szedett, amelyik befolyásolja a pajzsműködését. Ilyenkor a pajzsmirigy hormonjainak adásával nem lehet sikert elérni, csak körültekintő, a betegség természetétől, a kísérő betegségektől az étkezésig számos tényezőt figyelembe kell venni.
II. A pajzsmirigy gyulladása és a terméketlenség, ill. az „ismeretlen eredetű” vetélések között kapcsolat van. Mindez a terhesség alatti immunológiai történésekkel függ össze.
Ezért az Amerikai Pajzsmirigy Társaság (ATA) azt ajánlja, hogy már a családtervezés időszakában mérjék fel, hogy ki tartozik a fokozottan veszélyeztetett („high risk”) csoportba.
Kiket sorolnak ide:
Akiket már kezeltek pajzsmirigy betegség miatt.
Akiknek a családjában pajzsmirigybetegség fordult elő
Akinek golyvájuk (strúmájuk) ismert.
Akiknek pajzsmirigy elleni antitestek mutathatók ki a vérükben.
Akiknek inzulinnal kezelt cukorbetegségük van.
Akiknek egyéb autoimmun betegségük: ízületi-, bél-, bőr-, máj-vese-, szembetegségei ismertek.
Akinek meddősége van (ennek hátterében autoimmun pajzsmirigybetegség állhat!).
Akiknek ismételt vetélésük, koraszülésük volt.
Akiknek nyakát valamilyen okból besugározták
Ami a terhességet ilelti:
Az elmúlt év májusban a Debrecenben rendezett kongresszuson részletesen ismertettem a terhesség, a vetélések endokrinológia és immunológiai hátterét. Ezen túlmenően ajánlásokat kidolgoztunk ki a kezelésre, megelőzésre egyaránt.
A legfontosabb megállapításaik a következők voltak:
1.A terhesség alatt a pajzsmirigy 50%-kal több hormont termel, mint előtte
2.A terhesség idején a pajzsmirigy térfogata 10-20%-kal növekszik.
3.A pajzsmirigy hormonjainak és az agyalapi mirigy által termelt TSH un. normál értékei a terhesség alatt, három havonta eltérőek, ezért nem szabad ezeket összehasonlítani a nem terheseknél találtakéval.
4.A terhesség alatt a csökkent pajzsmirigy működésének (hipotireózisnak) a veszélye lényegesen nagyobb, mint a nem terhesekének.
5.A pajzsmirigy betegségeinek több formája (autoimun betegségek, pajzsmirigy gyulladásos betegségei) öröklődhetnek.
6.A magzat saját pajzsmirigye a terhesség első három hónapjában fejlődik ki, addig az anya által termelt hormonra van utalva
7.A már korábban csökken pajzsmirigy működésű terhesekben a tiroxin dózisát feltétlen célszerű emelni a kiindulási érték 50%-val.
8.A nem megfelelően kezelt terhesek gyermekeinek pajzsmirigy működése, ill. idegrendszeri-szellemi fejlődése (IQ) károsodott lehet.
19 A terhesek egy részének szelénhiánya is van, ezért ennek pótlására célszerű törekedni.
10. A szülések után 2-4 hónap múlva az esetek 8-18%-ban autoimmun pajzsmirigygyulladás alakulhat ki.
11.A pajzsmirigy fokozott működésének megállapítása nehezebb, mint a nem terheseknél, mert egyes tünetek: idegesség, gyengeség, alvási zavarok, izzadékonyság a terhességben egyébként is megfigyelhető tünetek. Ezt nehezíti az is, hogy a hagyományos hormonszintek sem nyújtanak a diagnózishoz mindig segítséget. Azt javasoluk, hogy ilyen esetben endokrinológus segítségét vegyék igénybe a diagnózistól a kezelésig .
Jó egészséget kívánok:
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-06 11:57:18

Az Ön betege vagyok, december közepén voltam Önnél először.
A diagnózis: Infertilitas, Subklinikus Hypothyreosis, Autoimmun thyreoiditis.
St: Thyrocalc alapján subklinikus hypothyreosis, Pm I st., konz. Tap.
Pm infra: aktivitásfokozódás jo-i túlsúllyal.
PmUH: jl 43x29x12 mm inhomogén felépítésű, benne 8x7 mm-es TIRADS szerint 1 st. Göb, bl 39x29x10 mm inhomogén szerkezetű.
A kapott gyógyszerek: Letrox 50 ½ tbl/nap, Inofolic, Premens 1 tbl, Selenoprecise 2x100mcg/nap.
2015. január 28-án írtam a Professzor Úrnak a csaladinet.hu oldalon, mivel lombik beültetés előtt voltam, hogy ugyanúgy szedjem-e a felírt gyógyszereket. Ott azt a választ kaptam, hogy a Letrox-ból fél helyett egészet szedjek és a Premens tablettát hagyjam el.
Sajnos a beültetésből terhesség nem jött létre. Mivel következő vizsgálatra csak májusban kell mennem Önhöz , szeretném megkérni, hogy írja meg, hogy mik a további teendőim.
Mennyit szedjek a Letrox-ból, újra elkezdjem-e a Premens tablettát illetve a Selenoprecise maradjon-e a napi kettő.
Azonban sajnos van egy "B terv" is. Családi okok miatt sajnos lehet, hogy egy ideig mégsem próbálkozunk a babával (ez rövidesen eldől), ebben az estben mit és mennyit szedjek?
Válaszát előre is köszönöm szépen! Adél

Tisztelt Adél!
Sajnálkozom a történtek és a B terv miatt. A Premens tbl-t -miként azt az ismertetőben is írtam - csak a terhességig szabad szedni. Azt anácsolom,hogy a korábbi kezelésre: Letrox 50 ½ tbl/nap, Inofolic, Premens 1 tbl, Seleno-precise 2x100mcg/nap, álljon vissza.
Jó egészséget kívánok:
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-05 12:12:41
Sajnálkozom a történtek és a B terv miatt. A Premens tbl-t -miként azt az ismertetőben is írtam - csak a terhességig szabad szedni. Azt anácsolom,hogy a korábbi kezelésre: Letrox 50 ½ tbl/nap, Inofolic, Premens 1 tbl, Seleno-precise 2x100mcg/nap, álljon vissza.
Jó egészséget kívánok:
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-05 12:12:41
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Doktor Úr az alábbi tünetek jelentkeztek nállam de a háziorvos azt mondta nem jelentenek semmit.
Tehát : vesegörcsök,nagyon fáj a hátam a derekamnál ott ahol a vese fájdalmat szokták tapasztalni nagyon nagy fájdalmaim vannak nehezen megy a vizelés és az ágyékomnál nagyon feszül valami ott a herék alatt és a combom is fáj elakartam menni urulogushoz de sajnos csak beutaloval fogad és a háziorvosom nem adott.
A kérdés az lenne mi okozhatja ezt és hogy mit tegyek.
Válaszát Nagyon Várom
Tisztelettel:

Tisztelt Kiss Dániel Úr!
Ezekkel a panaszokkal valóban célszerű volna urológushoz fordulnia.
Jó egészséget kívánok, tisztelettel.
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-05 12:08:29
Ezekkel a panaszokkal valóban célszerű volna urológushoz fordulnia.
Jó egészséget kívánok, tisztelettel.
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-05 12:08:29
Olvasói értékelés: 5/5
Tisztelt Professzor Úr!
Köszönöm szépen válaszát. A kérdésem még annyi lenne, hogy a kis dózis Utrogestan napi egy vagy két szemet jelent-e? Elolvastam a betegtájékoztatót és sajnos bizonytalan vagyok benne.
Még egy kérdésem lenne, hogy az Inofolicot, szelént és D vitamint ugyanúgy szedjem-e tovább és esetleg további magzatvédő vitamint javasol-e Professzor Úr?
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!
Tisztelettel:
T. R. Virág

Tisztelt T. R. Virág!
Egyelőre az Utrogestanból 2x1 tbl-t szedjen. A többigyógyszert:Inofolicot, szelént és D vitamint ugyanúgy szedje tovább.
Jó egészséget kívánok, tisztelettel:
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-05 12:06:29
Egyelőre az Utrogestanból 2x1 tbl-t szedjen. A többigyógyszert:Inofolicot, szelént és D vitamint ugyanúgy szedje tovább.
Jó egészséget kívánok, tisztelettel:
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-05 12:06:29
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Professzor Úr!
Az Ön betege vagyok kb. 5 éve: alulműködés, autoimmon pajzsmirigy gyulladás göbbel. Euthyrox 100 mg-ot szedek.
Az lenne a kérdésem, hogy voltam kardiológiai kivizsgáláson (Holter, szív UH, terheléses EKG), ahol minden eredményem jó lett, kivéve a terheléses EKG-n egy elvezetésnél eltérés látott a doktornő. Erre azt javasolta, hogy mivel így nemtud diagnózist felállítani (ebből nem tudja megállapítani, hogy csak alkati dolog, vagy esetlegesen koszorúér problémára utal) egyezzek bele izotópos vizsgálatba. Megkérdeztem, hogy ez nem jár-e együtt jód terheléssel, mivel tudom, hogy Professzor Úr mindig figyelmeztet a jód elkerülésére. Azt mondta, hogy de igen, de ez nem okozhat gondot. Én mondtam, hogy addig nem egyezem bele a vizsgálatba amég nem kérem ki az Ön véleményét. Kérdezném a Professzor Urat, mit tegyek, nem fogja az autoimmun gyulladásomat belobbantani?
Előre is köszönöm válaszát!
Katalin

Valóban igaza van. Amennyiben a kontrasztanyaggal történő vizsgálatra feltétlen szükség volna, akkor vizsgálat előtt és utána Metothyrin tbl-t 2x1 tbl 2x10 mg-t szedjen. Ez megakadályozza a szervetlen jód kedvezőtlen hatását.
Jó egészségeet kívánok, tisztelettel:
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-04 17:49:47
Valóban igaza van. Amennyiben a kontrasztanyaggal történő vizsgálatra feltétlen szükség volna, akkor vizsgálat előtt és utána Metothyrin tbl-t 2x1 tbl 2x10 mg-t szedjen. Ez megakadályozza a szervetlen jód kedvezőtlen hatását.
Jó egészségeet kívánok, tisztelettel:
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-04 17:49:47
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Doktor Úr!
Kiss Dániel vagyok néhány napja írta válaszában hogy agyalapi mirigy és mellékvesével kapcsolatosak a tüneteim.
A Házi orvosom elküldött vérvizsgálatra és adott beutalót belgyógyász,endokrinologushoz de sajnos még csak 11.-e utánra kaptam időpontot.
A vérvizsgálat eredményében az alábbi eltérések mutatkoztak:
Hugysav : 673 umol/L
Vérseljtsüllyedés 22mm/ó
Fehérvérsejt 10,72 G/L
Neutrophil 7,36G/L
Kálium 5,1mmol/L
Az lenne a kérdésem hogy: A korábbi válaszában foglaltakat bizonyítja-e ezen magas értékeket?
Vagy ha esetleg ez még nem bizonyítja valószínű-e hogy agyalapimirigy vagy mellékvese eredetűek a tünetek?És hogy előfordulhat-e jóindulatú daganat adenoma?

Sajnos a leírt eredmények nem tartalmaznak hormon (mellékvese, agyalapi mirigy) ill. immunológiai teszteket.
Jó egészséget kívánok:
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-04 17:46:06
Sajnos a leírt eredmények nem tartalmaznak hormon (mellékvese, agyalapi mirigy) ill. immunológiai teszteket.
Jó egészséget kívánok:
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-04 17:46:06
Olvasói értékelés: 5/5
Tisztelt Professzor Úr!
A cikkeiben olvastam, hogy a TSH-t sok minden befolyásolja, hogy mikor veszik le a vért (napszak, stb...). Mégis mit tanácsol, ha mennem kell TSH-t nézetni akkor mikor menjek? Válaszát köszönöm szépen! Anna

Tisztelt Anna!
Általában reggel érdemes, éhgyomorra menni. Az eredmény függ a laboratórium módszereitő is.
Jó egészséget kívánok:
Prof. Dr. Balázs Csaba
2015-03-04 17:41:34