Szülõi széthúzás

Kedves Andrea!
Az a tapasztalatom, hogy a legtöbb szülő az ovis korú gyerekeket tartja a legnehezebben kezelhetőnek. Ezek a gyerekek látszólag már racionális lények, hiszen tudnak beszélni, vagy apróbb gyakorlati feladatokat is elvégeznek időnként. Amit sokan nem vesznek tekintetbe, az az, hogy az ilyen korú kisgyerek még nagyon messze van attól, hogy racionálisan működjék, az idegrendszere sincs még felkészülve rá, és valójában minden, ami az emberben ösztönös és irracionális, ebben a korban tetőzik. Az ovis korú gyerekeket nagy belső feszültségek feszítik, és erről nem képesek beszámolni. Nagyon nehéz megindokolni, miért nehéz a gyereknek abbahagyni, amit éppen csinál, és más tevékenységbe váltani, de minden ilyen átmenetet nehezen kezelnek. Az ovisok rengeteg feszültséget élnek meg olyasfajta alapkérdések kapcsán, mint erő és gyengeség, kicsik és felnőttek, ki az erősebb, ki a nagyobb, kinek mi a tulajdona; belefeledkezni és váltani, ki mond igazat és ki nem; hol van a varázsvilág határa és mi a realitás. Az ovisokkal egyszerűen nagyon nehéz. Amit most lát, az nem csak az Ön fiának a személyisége, hanem ennek az életkornak a jellemzői is. Az ovis korú gyerekekkel nem tudunk jobbat tenni, mint terelgetni őket és remélni, hogy többé-kevésbé igazodnak. Ők még egy varázslatos, mágikus, irracionális világban élnek, ahol a képzeletük és a babonáik legalább annyira jelenvalóak, mint az, amit mi fontosnak érzünk: az idő, az ésszerűség, a napirend, a munka és a pihenés ritmusa, stb. Az viszont biztos, hogy kár a viszonyukat sok feszültséggel megterhelni. Ha most kialakul, hogy Önök ellenségek, az rossz példával szolgálhat a jövőre nézve. A jó szokások kialakításával még ráérnek: az ovis korban lerakhatjuk az alapokat ahhoz, hogy később majd jó szokásokat alakítson ki rendrakás, munka, napirend terén, de igazából ennek még nincs itt az ideje. Ez sokkal inkább hét éves kor után válik időszerűvé. Addig az a fontos, hogy a gyerek játszhasson, kísérletezhessen, és hogy a szüleivel erős, meleg kötődése legyen. Hogy a szülőtől megkapjon mindent, ami ehhez a korhoz szükséges: játszást, mesét, együttlétet, nevetést, kalandokat, kirándulást, sok természetjárást, sok szabad mozgást, sok közvetlen élményt a világról, a természetről, állatokról. Másszon hegyet, gyúrja a sarat, homokozzon, pancsoljon, építsen, rajzoljon, énekeljen, kiabáljon, fantáziáljon, élje ki az összes vadóc, természetes lendületét. Természetesen a szülő dolga, hogy terelgesse őt, de ha szabályok fölötti hiábavaló harccal telnek el azok az évek, amikor közel kerülhetnénk a kisgyerekünkhöz és segíthetnénk neki ízig-vérig benne élni a való, közvetlen, élményszerű világban, és mesék révén feldolgozni a belső feszültségeit (hiszen minden mese az ő problémáikról szól: erő, gyengeség, igazság, hazugság, stb.), akkor szülőként sem azt tettük, ami a dolgunk, és még az időt is elvesztegettük. Ráadásul magunknak csinálunk fölösleges pluszmunkát, ha azt képzeljük, hogy az ovis gyereknek minden szabályt meg kell tanítanunk, ami a rendezett életvitelhez szükséges. Semmi baj nem lesz belőle, ha egy-egy este nem jut idő fürödni, vagy ha a tegnapi nadrágjában megy óvodába. Viszont jó lenne, ha boldog lehetne, ő is, Ön is. A verekedésre, agresszióra – bár ilyen hozzáállás mellett az magától csökkenhet – az a helyes válasz, amit Ön is leír: határozottan leállítjuk és elmondjuk, hogy fáj és hogy nem elfogadható. Ezt azonban nyugodtan, bölcsességgel, indulat nélküli határozott erővel kell tennünk.
A legtöbb családban a nők az aggodalmaskodók, a férfiak azok, akik megengedőbbek és vagányabbak. Ha elkezdenek ketten kétfelé húzni, akkor előbb-utóbb mindegyik eltúlozza a saját álláspontját és egymással is összevesznek. Mi nők sokat tanulhatnánk a férfiaktól lazaságban, szorongásmentességben; ők pedig tőlünk az ésszerű gondoskodás dolgában. Ez a két szempont jól ki is egészítheti egymást. Érezze jól magát egy felszabadultabb légkörben! Sok sikert!
 

Frank Orsolya
2013-02-03 14:59:58