SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK
Frank Orsolya


Frank Orsolya
Pszichológus, családi kommunikációs szakértő

Pszichológus, Gordon-instruktor
CSALÁDI KOMMUNIKÁCIÓS TANÁCSADÁS ÉS TRÉNING

Miért nem értek szót a gyerekemmel? Miként őrizhetnénk meg a családi békét és a párkapcsolatunkat? Hogyan csinálhatnám másként, mint a szüleim? És mi az a Gordon-módszer?

Egyéni tanácsadás igény szerint, felmérő beszélgetéssel.
Érdeklődjön, tájékozódjon, jelentkezzen itt:
Elérhetőségeim:
E-mail: posta@arete.hu
Honlap: http://www.szeresdjol.hu

Témakörök

összes téma      9 éves     akit aa megcsalás szele megcsapott     alkoholfüggés     anyós     autizmus     birtokló szülõk     büntetés     családi kapcsolatok     családi kommunikáció     családi rendszerek     csecsemõ     dackorszak     daganatos beteg     döntés     döntések     életvezetés     fejlõdés     felelõsségvállalás     felnõtt gyerek     férfi-nõ kommunikáció     gyerekek     gyereknevelés     gyereknyelv     gyerekvállalás     gyermekek félelmei     gyermeki fejlõdés     gyermeknevelés     halál     halálfélelem     hasfájás     házasságcsapda     iskola     iskolakezdés     kamaszkor     kapcsolati gyász     kétéves gyerekek     komfortszoptatás; digitális gyermekvédelem; altatás; testmozgás     kommunikáció     konfliktuskezelés     kötõdés     krízis     megváltozott családi helyzet     mentális egészség     mozaikcsaládok     nagyszülõhöz fûzõdõ viszony     nõi szerep     önismeret     önkielégítés     önsorsrontás     ovis gyerek     ovis kor     ovisok     ovisok gondjai     óvoda     óvodás korú gyerekek     óvodaválasztás     párkapcsolat     patchwork - családok     patchwork családok     pszichiáter     pszichológushoz fordulni     pszichoterápia     ragaszkodás     serdülés     serdülõ     serdülõk     serdülõkor     sorskönyv     stabilitás     személyiségfejlõdés     szeparációs szorongás     szerelem     szexuális fejlõdés     szexualitás     szobatisztaság     szófogadás     teljesítmény-szorongás     terápia     testvér fogadása     testvérféltékenység     titok vagy nem titok a családban     totyogó; alvás; szülõ érzései     válás  

Kérdezz-felelek

Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.

Szülõi széthúzás

Kedves Orsolya!

Lehet, csak nekem tűnik nagy problémának, amivel Önhöz fordulok, de sajnos egyre inkább tanácstalan vagyok..
Kisfiunk Boti 4,5 éves. Mostanában egyre inkább ellenem fordul, visszabeszél (ordítva), ha valami kérek Tőle - pl. mossunk fogat, vegyük be a gyógyszert stb.- sokszor megüt, eléggé durván.
Apukájával nincs gondunk, de ezen sokat vitatkozunk. Szerinte én mindig megmondom kisfiunknak, mit csináljon, és ez váltja ki ezt az ellenkezést, mert Őt nem üti (Ő nem is kér kisfiunktól semmit, viszont nem Boti nem megy el Vele pisilni, nem fürdetheti, csak velem hajlandó.)
De én sem irányítgatom, csak van egy napirend, pl. hogy reggel ébredés után pisilés (mert egyébként visszatartja, az oviban is megvár vele délután, akkor elviszem ott pisilni, és semmi gond, de az ovónőknek nem engedi!), reggeli, közben-utána játszunk, sőt, mivel itthon dolgozunk, sokat is foglalkozunk Vele. Ovodába busszal viszem, már így is később érünk be, de toleránsak az ovónénik, nincs gond ebből.

Az utóbbi időben viszont az oviban is lökdösődik, csipkelődik. Óvónénik szerint nincs gond, csak barátkozni szeretne: de vannak barátai, akikkel szívesen játszanak együtt. Boti sokat betegeskedett tavaly, idén asztmát állapítottak meg, ami nem súlyos, de a felsőlégúti megbetegedések sűrűek, gyógyszer is szed rá (Montelucast). Most beszéltem a gyerekorvossal, nem-e esetleg a gyógyszer okozza ezt a viselkedést, elvettük 1 hétre, de ugyanúgy aggresszív velem.
Nem egész nap, de 1-2-szer azért üt, rúg. Nevet közben, viccesnek hiszi, én pedig próbálom lefogni a kezét, és mondom, hogy ez nem jó nekem, nem szabad. Hatástalan. Az oviban nagyon szeret, örömmel megy, itthon is szeret lenni, játszunk, társasozunk Vele.
Apja szerint szigorú vagyok, hagyni kell, nem szabad rászólni semmiért. De pl. amikor az Ő dolgait piszkálta Boti, és ledobja a földre, akkor mérges lesz, és rácsap a kezére (ritkán).
Közben érzem az állandó rosszallását, ha a gyerekszobában játszunk, már alig merek véleményt formálni, mondani, mert hallja, és később ezzel érvel, hogy én rosszul csinálom, nem szabad rászólni.
Ma már sírva fakadtam, ami tudom, nem jó, mert csak a gyereket zavarom össze, de nem tudom egyedül megoldani ezt a helyzetet. Szerintem azért is viselkedik így Boti, mert ketten kétfelé neveljük, de férjem makacs, nem lehet vele megértetni bizonyos dolgokat.
Másfél éve költöztünk a szülővárosába, amit én nem nagyon akartam, nem érzem itt jól magam, a munkámért is Pestre kell visszajárnom. Elsősorban anyagi okok miatt költöztünk, Pesten irodát kellett bérelnie a munkája miatt, itt ez meg tudjuk oldani. Közben áruljuk a régebbi lakást, itt vennénk házat-nagyobb lakást. Én néha tiltakozok ez ellen, de inkább már csak magamban, mert Botinak jobb itt azért, emberléptékűbb város, viszont én nagyon nehezen viselem a kultúra szinte teljes hiányát (Pesten rendszeresen jártunk kiállításokra, programokra, itt semmi nincs...) De ezt is próbálom megoldani,.
Lehet, hogy kisfiunk ezt is érzékeli tudat alatt, és ezért fordul ellenem? Miközben nagyon szeretjük egymást, társaságba megyünk akkor aranyos mindenkivel, soha nem volt probléma boltba menni Vele, vagy programot csinálni, szereti.
Jókat beszélgetünk, meséket találunk ki, sok minden érdekli is, pl. ír, olvas egyszerűbb szavakat már 3 éves kora óta, magától, soha nem erőltettük. TV-t nem nagyon néz,akkor is Minimaxot, Jimjam-et, a számítógépen játszik Neki való játékokkal, de csak ritkán kéri, inkább estefelé, ha már elfárad.

Lehet, tényleg én vagyok szigorú? Kevésbé kellene rágörcsölnöm?

Válaszát előre is köszönöm:

Andrea
 
Kedves Andrea!
Az a tapasztalatom, hogy a legtöbb szülő az ovis korú gyerekeket tartja a legnehezebben kezelhetőnek. Ezek a gyerekek látszólag már racionális lények, hiszen tudnak beszélni, vagy apróbb gyakorlati feladatokat is elvégeznek időnként. Amit sokan nem vesznek tekintetbe, az az, hogy az ilyen korú kisgyerek még nagyon messze van attól, hogy racionálisan működjék, az idegrendszere sincs még felkészülve rá, és valójában minden, ami az emberben ösztönös és irracionális, ebben a korban tetőzik. Az ovis korú gyerekeket nagy belső feszültségek feszítik, és erről nem képesek beszámolni. Nagyon nehéz megindokolni, miért nehéz a gyereknek abbahagyni, amit éppen csinál, és más tevékenységbe váltani, de minden ilyen átmenetet nehezen kezelnek. Az ovisok rengeteg feszültséget élnek meg olyasfajta alapkérdések kapcsán, mint erő és gyengeség, kicsik és felnőttek, ki az erősebb, ki a nagyobb, kinek mi a tulajdona; belefeledkezni és váltani, ki mond igazat és ki nem; hol van a varázsvilág határa és mi a realitás. Az ovisokkal egyszerűen nagyon nehéz. Amit most lát, az nem csak az Ön fiának a személyisége, hanem ennek az életkornak a jellemzői is. Az ovis korú gyerekekkel nem tudunk jobbat tenni, mint terelgetni őket és remélni, hogy többé-kevésbé igazodnak. Ők még egy varázslatos, mágikus, irracionális világban élnek, ahol a képzeletük és a babonáik legalább annyira jelenvalóak, mint az, amit mi fontosnak érzünk: az idő, az ésszerűség, a napirend, a munka és a pihenés ritmusa, stb. Az viszont biztos, hogy kár a viszonyukat sok feszültséggel megterhelni. Ha most kialakul, hogy Önök ellenségek, az rossz példával szolgálhat a jövőre nézve. A jó szokások kialakításával még ráérnek: az ovis korban lerakhatjuk az alapokat ahhoz, hogy később majd jó szokásokat alakítson ki rendrakás, munka, napirend terén, de igazából ennek még nincs itt az ideje. Ez sokkal inkább hét éves kor után válik időszerűvé. Addig az a fontos, hogy a gyerek játszhasson, kísérletezhessen, és hogy a szüleivel erős, meleg kötődése legyen. Hogy a szülőtől megkapjon mindent, ami ehhez a korhoz szükséges: játszást, mesét, együttlétet, nevetést, kalandokat, kirándulást, sok természetjárást, sok szabad mozgást, sok közvetlen élményt a világról, a természetről, állatokról. Másszon hegyet, gyúrja a sarat, homokozzon, pancsoljon, építsen, rajzoljon, énekeljen, kiabáljon, fantáziáljon, élje ki az összes vadóc, természetes lendületét. Természetesen a szülő dolga, hogy terelgesse őt, de ha szabályok fölötti hiábavaló harccal telnek el azok az évek, amikor közel kerülhetnénk a kisgyerekünkhöz és segíthetnénk neki ízig-vérig benne élni a való, közvetlen, élményszerű világban, és mesék révén feldolgozni a belső feszültségeit (hiszen minden mese az ő problémáikról szól: erő, gyengeség, igazság, hazugság, stb.), akkor szülőként sem azt tettük, ami a dolgunk, és még az időt is elvesztegettük. Ráadásul magunknak csinálunk fölösleges pluszmunkát, ha azt képzeljük, hogy az ovis gyereknek minden szabályt meg kell tanítanunk, ami a rendezett életvitelhez szükséges. Semmi baj nem lesz belőle, ha egy-egy este nem jut idő fürödni, vagy ha a tegnapi nadrágjában megy óvodába. Viszont jó lenne, ha boldog lehetne, ő is, Ön is. A verekedésre, agresszióra – bár ilyen hozzáállás mellett az magától csökkenhet – az a helyes válasz, amit Ön is leír: határozottan leállítjuk és elmondjuk, hogy fáj és hogy nem elfogadható. Ezt azonban nyugodtan, bölcsességgel, indulat nélküli határozott erővel kell tennünk.
A legtöbb családban a nők az aggodalmaskodók, a férfiak azok, akik megengedőbbek és vagányabbak. Ha elkezdenek ketten kétfelé húzni, akkor előbb-utóbb mindegyik eltúlozza a saját álláspontját és egymással is összevesznek. Mi nők sokat tanulhatnánk a férfiaktól lazaságban, szorongásmentességben; ők pedig tőlünk az ésszerű gondoskodás dolgában. Ez a két szempont jól ki is egészítheti egymást. Érezze jól magát egy felszabadultabb légkörben! Sok sikert!
 

Frank Orsolya
2013-02-03 14:59:58
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
A szerkesztő ajánlja