Szakítás gyerek miatt

Tisztelt Frank Orsolya!

Különös problémával fordulok Önhöz. Szeretném megérteni a történteket, és ezért így utólag kérem segítsen ebben.
A párommal 4 éve jöttem össze, aki ekkor túl volt már egy váláson, a házasságban született egy fiú gyermek, aki akkor 4 évesen az anyánál maradt és szinte azonnal a válás után az új férfihoz költöztek. Nagy-nagy szerelem és megértés volt közöttünk, annak ellenére, hogy a munkája miatt 250 km választott el egymástól. Pénteken sietett haza, és mindig csak hétfőn hajnalban indult vissza. A hétvégék programjai elég zsúfoltak voltak, mindig volt valami: neki a tanulmányai miatt, hol a gyerekkel való látogatás, ekkor vagy hozzám hozta, vagy vitte a nagyszülőkhöz és közösen töltötték vagy csak kettesben voltak programjaink vagy csak egyszerűen pihentünk itthon.
Csaknem 1 év után merült fel először a közös gyermek kérdése. Ő borzasztóan vágyott "normális" családra/társra. Bennem megtalálta élete párját. Sokat mondogatta, hogy a válásának legfőbb oka a felesége volt. A gyerek megszületése után nem tudtak közös nevezőre jutni a nevelésben és szinte a hétköznapi életben sem. Sokat veszekedtek és jobbnak látta kilépni a házasságból. Az anya oldaláról az volt a magyarázat, hogy elhidegült a párom tőle és a gyerekkel sem igazán törődött.

Én eleinte ezt elképzelhetetlennek tartottam, de szó mi szó, a gyerekével való kapcsolata valóban nem volt olyan bensőséges. A gyerek zárkózott, nehezen kommunikáló volt, velem pedig különösen. Eleinte jártunk közös programokra, de szinte semmi nem érdekelte a gyereket és átnézett rajtam. Sokszor beszélgettünk erről, sőt vita helyzet is kialakult, amikor szóvá tettem, hogy nem helyes az, hogy egész nap csak tv-t néz, nem köszön ha belép az ajtón, nem válaszol, ha kérdezem…stb…Próbálja meg ő nevelni, ne én szólítgassam, mert akkor megutál és nem akar majd idejönni. A párom erre mindig ingerülten csak azt válaszolta, hogy kéthetente nem tud csodát tenni.
Ekkor döntöttem el, hogy én ebbe több energiát nem fektetek, többször kiborultam, amikor idehozta, és a párom tőlem várta a csodát, hogy én közeledjek a gyerekhez, mert én vagyok a felnőtt. Tulajdonképpen két idegen voltunk egymásnak és a köztünk lévő falat csak az apa tudta volna lerombolni..ha akarta volna..de inkább az volt a reakció, hogy nem hozza ide többet. Valóban ritkán hozta, de nem csak ide, hanem ő maga is gyakran 3 hetente látogatta csak. Nem igazán volt látogatási rendszer a gyerek és ő közte.

Ekkor már dolgoztunk a közös gyereken, sajnos orvosi segítséggel, mivel a párom alacsony spermaszáma miatt csak lombik program jöhetett szóba. Nagyon lelkesen támogatott, és minden vizsgálatra örömmel kísért el. Sokszor mondta, hogy kislányt szeretne, de ha ikrek lennének sem lenne baj. 4 beültetés volt, sikertelenül…a negatív tesztek után kb. 2 napig voltam a padlón, ezután felálltam erőt gyűjtöttem és mentünk tovább. A babusgatásból nem igazán vette ki a részét, de ha erőre kaptam, akkor már teljesen ott állt mellettem.
Konkrét terveink voltak, szinte összhangba hoztunk meg minden fontos döntést. Intenzív, színvonalas életet éltünk, gazdag programokkal, boldogok voltunk.
Ekkor már nem beszéltünk a fia és a köztünk lévő problémáról….Ha elhozta, akkor elfogadtam, hogy nem köszön, nem szól hozzám….

Ez ment csaknem 1 évig ,de az utolsó sikertelen beültetés után pár nappal 1 hét szabadságra ment a fiával és a nagyival, előre tervezett szabadság volt, és úgy jött haza, hogy a kapcsolatunkat befejezi. Váratlanul ért a hír. Próbáltam értelmes választ kapni, de azon kívül, hogy a gyerekével való rossz kapcsolatomat rótta fel nekem, elmondta, hogy az egy hét alatt rájött, hogy a közös gyereket sem akarja már. Hamarosan elvitte a dolgait és kilépett az életemből.
Amikor elment, csak annyit mondott búcsúzóul, hogy soha nem akart köztem és a gyereke között választani, én erre azt válaszoltam, nem is kellett volna, de kellett volna ő is (mármint a párom), mert egyedül kevés voltam. Semmilyen megbeszélésre, kompromisszumra nem volt nyitott. Egyedül eldöntötte, akármit is mondhattam ekkor már….

Valóban én hibáztam, mit kellett volna másképp tennem? Elképzelhető, hogy felébredt benne egy „bűntudat”, a 8 éves fia miatt? Ön szerint egyedül helyre tudja hozni a normális apa-fia kapcsolatot?

Köszönöm megtisztelő válaszát!
B. Anna