Sokat ébrednek gyerekek

Kedves Réka!

Nagyon örülök, hogy nem tudja sírni hagyni. Nem tudom, miért gondolja és miért terjeszti sok ember mind a mai napig azt a tévhitet, hogy a babákat hagyni kell sírni. Az újszülött baba új jövevény a világban, szinte semmit sem ért belőle, az egész testi létezés teljesen új neki, új, hogy kint van, új neki, hogy megéhezik, hogy enni és emészteni kell, fáj a hasa az emésztésre való átállástól, új neki, hogy mozoghat, új az, hogy leteszik, nem veszi körbe a meleg anyaméh, hogy magára maradhat, hogy mozognak a végtagjai, hogy fény van - minden. Tele bizonytalansággal és kényelmetlenséggel az a legtermészetesebb a számára, ha a méhen belüli lét után egy ölben való létezésbe landol és onnan lassan, fokozatosan, a maga tempójában szokik át egy testileg független létbe. NINCS módszer, semmi más módszer nincs, mint amit Ön csinál: érezni és hallani, mire van szüksége a babának és megadni neki. Ha megelégedett ezzel, ha jól ellátva, biztonságban érzi magát, majd kinő az anyaölből és önállósul. Ahogy mondja: pici babaként megszoptatta és tovább aludt. Ez a baba 5 hónapos, 8 hónaposan mászni fog, tehát már nagyon hamar, és onnantól a külvilág is nagyon le fogja kötni. Azt mondja az anyai ösztöne, hogy a fogzáson kívül más baja is lehet. innen nézve a legnagyobb teher az lehet, hogy Önök bizonytalanok, hogy nem tudják eldönteni, kell-e sírni hagyni, vagy föl kell venni. Én annak drukkolok, hogy ha fölveszi, akkor bátran, jó lelkiismerettel tegye, ha a testén altatja, mert az ösztöne ezt diktálja, akkor ezt is jó lélekkel, nyugodtan tegye; ha át kell rendezni a környezetet, hogy a nagyobbik gyermek a babától külön helyiségben legyen, akkor ez is jó megoldás. A fogzás egyébként nagyon komoly kínokkal tud járni, nem csak helyben, a fog és az íny környékén és nem csak akkor, amikor már majdnem kibújt egy-egy fogacska. Az egész emésztőrendszert irritálhatja, heteken át tartó hasmenést is okozhat és számos más módon nyugtalaníthatja a gyermeket. Az én véleményem szerint az alapelv az, hogy ha az, akit szeretek, kínlódik és nem tudja megmondani, hogy miért, akkor nem hagyom magára, nem hagyom egyedül sírni és kínlódni, hanem legalább a jelenlétemmel, a nyugtatásommal támogatom, vigasztalom őt. Így vagy úgy, előbb vagy utóbb minden baba önállósul, mindegyikből előbb-utóbb örökmozgó totyi lesz, aki a világból kimenne, akit a külvilág minden tárgya érdekel, mindent megfog, megrág, rakosgat, elmerülten játszik... Addig pedig érdemes a lehető legkevesebb belső feszültséggel áthidalni ezt az időszakot. Az ilyen korú babáknak van elég saját belső bizonytalanságuk és feszültségük, állandó átalakulásban élnek, ahogy a testük és szellemük folyamatosan és rettenetesen gyorsan változik: nagyon fontos, hogy a szülők magabiztos, állandó, rugalmas, szorongástól viszonylag mentes hátteret adjanak. Ilyenkor érdemes sok egyebet alárendelni a babának: pl. a háztartást, a gyakorlati ügyeket, amennyire csak lehet. Nem az a cél, hogy a baba rendszeresen működjön, napirend szerint egyen-aludjon, hanem az, hogy akármit csinál is, a szülei rugalmasan, minden merev elvárást föladva kövessék, és majd ha ettől megnyugszik, és magától produkál valamiféle rendszerességet (mert ha megszűnik körülötte a feszültség és a fogzás kínjai is alábbhagynak egy-egy időre, akkor FOG), akkor ahhoz a rendszerhez alkalmazkodjanak ők is. Amíg a baba magatehetetlen, nem mászik és nem jár, addig sokszor nyugtalanabb, mint hogyha már mozog, manipulál, jobban elfoglalja magát és jobban elfárad. Ugyanakkor a fogzással kapcsolatos szenvedések sokáig újra és újra előjönnek, két éves korig is. Csak az a fontos, hogy ne hagyjuk cserben, ne erőltessünk rá rendszereket, figyeljük, mire van szüksége, és adjuk meg neki: ha érzi, hogy nincs körülötte huzavona, hanem biztonságban van és figyelmet kap, akkor előbb-utóbb meg fog nyugodni. Ehhez azonban Önnek meggyőződésre és a közvetlen környezete támogatására is szüksége van. Most a baba szükségletei a legégetőbbek, mert ő még pici, őutána közvetlenül pedig az Ön szükségletei következnek, mert nagyon igénybe van véve, tehát Önt is valakinek támogatnia kell, és végül az Önt támogató embernek is kell valamiféle támogatás, könnyítés vagy felmentés. Ezek - az "egyik kicsi, másik pici" hónapok - az emberi élet legfőbb erőpróbái közé tartoznak, mindannyian megérdemlik az összes lehetséges támogatást, könnyítést és egymás iránti elnézést. Sok sikert, és még egyszer gratulálok az anyai jóérzéséhez és ösztönéhez.

Frank Orsolya
2012-10-22 20:39:20