Oviban elváláskor sír

Kedves Orsolya!

A kislányom nyáron tölti be a 6. évet, az oviban iskolaérettnek is nyilvánították, sőt korához képest fejlettebbnek ítélték meg. Nagyon értelmes, minden iránt érdeklődő gyerekről van szó, beszédében szépen fejezi ki magát. Nagyon szeret rajzolni, énekelni. Ha megkérem valamire általában meg is csinálja, szófogadó gyerekről van szó. Társaságban nem visszahúzódó, könnyen teremt társas kapcsolatokat. A problémánk az, hogy reggelente mikor viszem az óvodába , hirtelen elkezd sírni. Ez úgy néz ki , hogy átöltözésnél még mosolyog, de amint a csoportszobához megyünk megfogja a lábam és sír. Csak úgy tudom otthagyni, ha megkérem az óvónénit , hogy jöjjön oda és segítsen "lehámozni" a gyerkőcöt. Nagyon nehéz így otthagynom őt de bíztam abban, hogy ez csak egy átmeneti időszak és majd idővel elmúlik. Sajnos ez nem múlt el lassan már egy éve tart ez a tortúra. Voltak időszakok mikor ezt a sírást abba hagyta egy időre, pár napra, vagy akár két hétre is , de aztán valamiért mindig visszazökkentünk ehhez az állapothoz. A sírás nélküli időszakokban mindig reménykedtem, hogy na most végre abbahagyja, de sajnos nem így történt. Már gyermekpszichológust is felkerestem ez ügyben, akkor még a kislányom nem volt ott csak én mentem. Rengeteg mindenről kérdezett, a gyermek körülményeiről, óvodai életéről, a mi nevelési szokásainkról, családi háttérről. A beszélgetés vége az lett, hogy próbáljak következetesebb lenni, mert úgy tűnik a kislányom rosszul viseli ha valami nem úgy alakul ahogyan ő szeretné és ennek helyt is adok , mert én is így látom. Azonban elkényeztetni nem kényeztetjük el, ha valami rosszat csinál megbeszéljük vele a dolgot, és kap valami kisebb büntetést. Pl-ul játékmegvonás, vagy 5 perc álldogálás a sarokban. Párommal fontosnak tartjuk, hogy mindig igyekezzünk a gyerekkel megértetni azt ha valami rosszat csinál is szeretjük és megértetni vele a büntetés okát. Azt tudni kell, hogy én az apukájával 2 éves korában külön váltam és jelenleg egy 3 éves kapcsolatom van, amelyben a kislányom a páromat maximálisan elfogadja, a viszonyuk jónak mondható. Az apukájával is tartja a kapcsolatot, kéthetente viszi el egy hétvégére, de sajnos a két hét alatt nem keresi a gyereket, vagy csak egyszer, amit én nagyon sérelmezek, mert szerintem egy gyereknek többre lenne szüksége. Régen lefekvés előtt is volt hogy sírdogált a kislányom, kitalálta hogy a lába zsibbad vagy ez meg az fáj, de ezek sosem voltak valós fájdalmak csak így próbálta kitolni a lefekvés idejét. Aztán jött az "apa hiányzik" mondat , de ez is csak lefekvés előtt, napközben sosem említette meg őt. Rajzaiban is állandóan minket rajzol le az apukáját sosem. Nem tudom , hogy most tényleg ez van-e a háttérben vagy csak azért mondja mert észrevette,hogy olyankor mindig odabújok hozzá és megszeretgetem. Volt időszak , hogy magamban kerestem a hibát, igyekeztem minél többet játszani , foglalkozni a kislánnyal , de nem volt összefüggés a sírásos reggelek és a között, hogy mennyit társasozunk kártyázunk együtt. Teljesen el vagyok keseredve és megvallom a türelmem is 1 év alatt fogytán, hiszen mindig abban reménykedtem , hogy ha már két hétig nem sír, biztos vége ennek az időszaknak. A kérdésem az lenne , hogy ezek a reggeli sírások valós érzelmi alapokon nyugszanak és a kislánynak tényleg van valami lelki problémája amihez szakember kell, vagy ezek aféle érzelmi zsarolások , hogy elérje amit szeretne. Válaszát, segítségét előre is köszönöm, egy aggódó anyuka.