Örökbefogadott gyerek beilleszkedés

Kedves Mónika!

Nagyon sajnálom, hogy ennyire nehéz napokat élnek át a kisgyerekkel, akire vágytak, akinek nagyon örültek. Az első dolog, amiben szeretném megnyugtatni, az az, hogy a gyermek szavait nem kell szó szerint venni: amikor azt mondja „anya bánt”, akkor ezt úgy kell tekinteni, mint egy mondatot, amit megtanult annak jelzésére, hogy valamitől boldogtalan, valami nem úgy van, ahogy az ő komfrtérzése, fejlődésének megkívánt iránya igényelné. Mintha meglobogtatna egy kis jelzőzászlót, hog jelezze, valami nem stimmel. Viszont ezeket a jelzéseket komolyan kell venni és – ahogyan Ön teszi – kutatni, mitől nem érzi jól magát, mi az, ami a fejlődését nehezíti.
Fontos különválasztani, hogy mi az, ami normális és mi az, ami miatt aggódni kell.
Az, hogy egy ilyen korú kisgyerek mellett nehéz elmenni a mosdóba, mert jönni akar velünk, bármelyik felnőttel, az teljsen szokványos dolog. A kisgyerek a szülőhöz való ragaszkodásával biztonságot keres. Az élet első éveinek a legfontosabb leckéje, hogy a gyerek megélhesse AZ ODATARTOZÁS BIZTONSÁGÁT. Fontos, hogy megadjuk neki ezt az élményt, amikor csak kéri: ölbe venni, úgy beszélni hozzá, úgy mesélni neki, magunkhoz engedni, ha kéri. A gyereknek nagyon fontos, hogy ne távolítsuk magunktól: az a cél, hogy az élete első éveiben jóllakhasson az odatartozás érzésével, hogy akárhányszor leteszteli, hogy rendelkezésre állunk-e, megnyugtató választ kapjon.
Két éves korban egyébként már két másik vonulat is fontos a gyerek fejlődésében
1) FELFEDEZNI A VILÁGOT és mindent kipróbálni, megismerni, mindenhez hosszányúlni;
2) ÖNÁLLÓ LÉNNYÉ VÁLNI.
A világ felfedezésében fontos, hogy türelmesen terelgessük – ilyenkor még nincs igazán olyan, hogy „rosszat csinál”. Ha tényleg bajt okoz, akkor el kell magyarázni neki, hogy miért baj az, amit csinál, TANÍTGATNI érdemes. Ha nagyon komoly az a határ, amit jelzünk, pl. mert az ő életét fenyegeti akkor az arcunkkal, a hangunkkal jelezhetjük, hogy ez mennyire komoly. A büntetéssel viszont csak a kapcsolatot rongáljuk, a nagy nehezen kialakult bizalmat romboljuk le. Érdemesebb elterelni a figyelmét és ezt a felfedező lendületet valami más dolog felé átirányítani. Őt még nem igazán kell rendszabályozni, nem ebben a korban kell neki megtanítanunk a társadalom összes szabályát – később sem jó, ha túlszabályozzuk. – kevés és értelmes szabály lesz a cél. A testi fenyítéstől viszont most is és később is feltétlenül tartózkodni érdemes, hiszen a meleg, jó kapcsolatukra még sok évig szükségük lesz. Ha nagyon elkeseredik a kisgyerek, akkor is rendelkezésre kell állni, higgadtan és kedvesen várni meg, amíg elsírja a bánatát, aztán amint lehet, újra kapcsolatba vonni őt.
A harmadik kérdéskör pedig a bölcsőde: én személy szerint ártalmas dolognak tartom, szükséges rossznak kényszerhelyzetek megoldására. A gyerekek ilyenkor még nem tartanak ott, hogy a szülőt beláthatatlanul hosszú időre elveszítsék és véletlenszerű idegenekkel pótolják. A többi gyerekkel se igen tudnak még mit kezdeni. Az személyiség érzelmi biztonságának az lenne az alapja, hogy legyen egy vagy két stabil, állandó és mindig jóindulatú felnőtt a háttérben, akiktől majd ő, a saját tempójában, amikor biztonságban érzi magát, fokozatosan függetlenedik.
Kedves Mónika, tudom, hogy nem könnyítik meg a helyzetét a fönti szavak – de azt remélem, használ, ha érti, mi történik. A kisgyereknek biztonságos, kedves meleg odatartozásra, a világ felfedezésére, humorra, játékra, jókedvre (!) és fokozatos leválásra van szüksége. Sok ölben ülésre, sok játszóterezésre. Akkor lesz érzelmileg stabilabb és jobban teljesítő nagy gyerek, ha az alapok szilárdak, ha az elején jóllakhat azzal, amire szüksége van, ha abban a tempóban oldhatja meg a kötődés-távolodás tudományát, amit a saját ritmusa diktál. Javaslom, hogy ezt a korai időszakot Ön is élvezze ki! Ha meg tudja teremteni a feltételeit, és tudja, hogy ezzel tesz jót, akkor nagyon örömteli hónapokat tölthet a kicsivel, aki biztos meg fogja hálálni a játékos vidámságot és a melegséget!


Frank Orsolya
2016-04-25 09:28:26