Apuka elõzõ családja

Kedves Zita!
Köszönöm a bizalmát. Igen, sajnos az ilyen több családból összeálló helyzetek mindig kényelmetlenek, mindig sok belső feszültség van bennük és minden résztvevőt megterhelnek. A legnagyobb fegyelemmel és lélekjelenléttel eljárva sem kerülhetők el a fájdalmak, meghasonlások. Mélységesen megértem, hogy fáj arról hallani milyen élete volt a férjének az előző párjával, és a 12 éves gyermek nagyon-nagyon messze van még attól, hogy megérthesse és tekintetbe vegye, milyen fájdalmat okoz ezzel. Hiszen mindent a felnőttek alakítanak, formálnak, önkényesen és az ő számára roppant érthetetlenül és fájdalmasan. A felnőtteknek tudniuk kéne, mit csinálnak, nekik jó döntéseket kéne hozniuk, nekik szép, rendes családokat kellene létrehozni és egyben tartani, nekik tudniuk kéne, hogyan működik a világ, é a világnak nem lenne szabad így meghasadni és összekeveredni, egyáltalán nem lenne szabad, hogy ilyen megoldhatatlan, semmiképp sem letisztázható helyzeteket hozzanak létre. Ez a kislány azt érzi: nekem már soha nem lesz ép, egységes, normális családom, az én életemben valami menthetetlenül megszakadt és összezavarodott. Ön talán valami hasonlót érez és azt is, hogy mennyire tragikus, hogy nincs és nem volt tiszta helyzet. Nyilván Ön is jobban örülne, ha nem lenne semmiféle EX és nem lenne ez az egész problémakör, ha egy tiszta, első körös családban élhetne a párjával. Rossz arra gondolni, hogy létezik az a másik nő, és rossz arra is, hogy egy ágyon osztoztak a párjával. A kislány pedig ennek a két lábon járó bizonyítéka. Az Ön fájó érzései is teljesen indokoltak és érthetőek. Akkor is, ha biztos nem ez a szerencsétlen kislány a legjobb címzettje vagy közönsége ezeknek az érzéseknek. Nagyon tetszik, amit a levele végén ír, hogy próbálja külön kezelni az érzéseit. Panaszolja el őket bárkinek, csak ne ennek a szerencsétlen kislánynak - és talán a férjében is bűntudatot keltene és további fölösleges érzelmi örvényeket generálna. Legjobb egy semleges kívülálló, aki képes arra, hogy csak meghallgassa és ne fűzzön hozzá semmilyen kritikai megjegyzést. Az is tetszik, hogy a saját érzéseit leválasztva ugyanakkor próbálja empátiával fölmérni, mennyire nehéz lehet a kislánynak. Az bizonyos, hogy a sok résztvevő közül - bár mindegyikük helyzete nehéz - a kislányé a legnehezebb. Amikor a régi családjáról beszél, akkor a régi családját gyászolja el, újra és újra nekifut, hogy megeméssze, ami történt. Ha Ön azt érzi, ez Ön ellen irányul, akkor sem a személye ellen: a szerepe, a "helyi értéke" az, ami a kislányt ösztönösen nyugtalanítja, hiszen Ön az apjának a felesége, de nem az ő anyukája. "Ilyen madár nincs" - érzi a kislány a lelke mélyén valahol, és lehet, hogy ezért újra és újra nekimegy, nekifut, hogy ezt a fura szerepet megértse, és talán tesztelje is. Ekkor Önnek állnia kell a sarat: éretten, higgadtan. A szerepén NEM tud változtatni, bármit csinál is, Ön lesz az apuka új felesége. De abban segíthet a gyereknek, hogy a szerep mögött meglássa az embert: a nehezen elfogadható szerep mögött az elfogadható, érett, melegszívű, türelmes, szerethető embert. Ha Ön türelmesen é bölcsen állja a sarat, és a nehézségeit máshol panaszolja el, akkor eljuthatnak oda, hogy a kislány valamikor majd szövetségesének tekintse Önt. Sok sikert kívánok hozzá.

Frank Orsolya
2012-10-22 21:05:17