Anyós mindenbe beleszól

Tisztelt Frank Orsolya!

A következő problémában szeretnék tanácsot kérni: egy faluban élek családommal, párommal és 3 éves kislányommal, közvetlen közelben a nagyszülők és a házban a dédimama (párom családja). A legnagyobb problémám az anyósom. Sajnos valamiféle beteges módon magáénak szeretné tudni a gyereket. Születése óta a sarkunkban van, legszívesebben azt szerette mindig, ha a gyerek nála van, ha ő fogja, ha az ő házában van. Sajnos én régebben alá adtam a lovat azzal, hogy amíg otthon voltam a picivel, örültem neki, ha elviszi néha, mert valljuk be, sokszor elfáradtam. Mindig elvállalta a picit, nekem furcsa is volt, de a párom szorgalmazta ezt, mert ő meg sajnos nem egy mintaapa és örül, ha a gyerek nincs otthon :(. Sajnos sem őt (gyermekem apját) se a családját nem sikerült eléggé kiismernem, mielőtt a pici megszületett volna (még nem terveztünk gyereket) és ráadásul le kellett költöznünk a párom falujába, mert itt jobb lakhatás várt ránk, meg neki itt van munkája. Szóval nekem itt van ez a túlbuzgó anyós, aki viszont már beteges végletekig megy el. Mindent megtesz, hogy a gyerek nála szeressen lenni (édességek, mindent megengedés, TV nézés, amit a pici imád, én keveset engedem, cumi engedése, plusz minket is lejárat, amit mi mondunk, annak mindig az ellentétjét mondja a gyerek előtt, mindig neki ad igazat, biztatja, hogy tegye azt, amit mi tiltunk.) Sajnos mióta dolgozom, azóta lett ez ilyen beteges, mert a munkám miatt sokszor nem érek rá a gyerkőc körül intézni a dolgokat (érte menni a bölcsibe, orvoshoz vinni, tornára vinni, szóval intézkedni körülötte.) Ő mindent a tudtom és beleegyezésem nélkül intéz, nem szól, nem kérdez meg semmiről. Az a legnagyobb baj, hogy homlokegyenest ellenkezőleg csinál mindent, ahogy én kérem, a gyerek születésétől fogva, mindenben eltér a véleményünk, a szemléletünk és nem alkalmazkodik hozzám. Ha kérek valamit a gyerekkel kapcsolatban, meg se hallja, vagy még ki is nevet. Sajnos helyzeti előnye van, mert neki van kocsija, nekem nincs, neki rövidebb a munkaideje, jobban ráér, mindig előbb ér a gyerekért, mint én. A gyerek persze már megszokta ezt és hát az az igazság, hogy már egyre gyakrabban választja, hogy a mamával, a mamához megy. Én pedig ebbe belebetegszem. Nem vagyok elég határozott, ez tény. De értetlenül és tehetetlenül állok azzal szemben, hogy nap, mint nap közelharcba kell bocsátkoznom a gyerekem kegyeiért. Nem tudom, mit tegyek. Otthon nem tudom, miért nem szeret annyira lenni, mondjuk több a szabály, kevesebb az édesség és nasi, kevesebb a TV, és igen, velem sétálni kell haza vagy biciklizni, és nem kap tőlem mindennap nyalókát, viszont szedünk virágot és jókat beszélgetünk, megállunk kiskutyával játszani, otthon virágot öntüzünk, főzőcskézünk, együtt vacsorázunk, Apával legózik és mesélünk este az ágyban, reggel meg ágyba kapja a reggelit... és mégsem, mégsem jó neki valami itthon. Vagy nem eléggé jó. Pedig igazán mindent megteszek. Párommal lehetne jobb a kapcsolatunk, ez szent igaz. Szoktunk néha morogni egymásra is meg türelmetlenek is vagyunk néha, a gyerekkel is. De ki nem?? Apja sajnos nem mintaapa, az anyagiakat biztosítja a családnak, de a gyerekkel csak addig foglalkozik, míg ő is élvezi (néha legóznak, nagy néha megvacsoráznak együtt, néha egy kis birkózás, csipkelődés is megy, de 1 óránál többet képtelen a gyerekkel tölteni) Emiatt ő örül. ha lepasszolhatja a gyereket az anyósnak, mindenben támogatja ebben az anyóst. Én meg igazi családot szeretnék (anya, apa+ gyerek és néha nagyi) de ez itt nem megy, itt nagyi van meg néha anya :(((( Páromat nem érdekli, hogy én ebbe belebetegszem, neki csak az fontos, hogy a szex-adagja meg legyen. De nekem így ehhez sem sok kedvem van... Köszönök bármilyen tanácsot.