Tisztelt Doktornő!

igen komoly családi problémánk van. Testvérem, aki most tölti a 38-at, nagyon komoly mentális zavarokkal küzd.
16 éves kora óta drog illetve alkohol abózus jellemezte az életvitelét. Eddig nem élt velünk (édesanyámmal élünk egy nagy családi házban), de mostmár egy ideje igen, mert teljes tévképzetei vannak, az a meggyőződése, hogy mindenki elárulta, eladta valamiféle origalhának (soha nem volt igazán vagyona, ami volt azt édesanyám próbálta alátolni vállalkozás formájában, hogy csináljon valamit), én a testvére is kiraboltam, kijátszottam az állítólagos vagyonát. Megfigyelik, a korábbi albérleteiben szétkaparta a falakat vélt kamerák miatt, a TV-jét bepoloskázták, minden telefonját darabokra szedi, senkiben nem bízik, már nincs senkije, pedig kifejezetten színes volt a társasági élete, az a fajta ember aki mindent megtudott csináltatni a körülötte lévőkkel, annyira tudta manipolálni őket a jófejségével, ő a legrittkább esetben csinált bármit is. Most oda jutottunk, hogy már nem beszélünk, köp egyet, ha meglát vagy ha mégis hozzám szól akkor valamiféle árulással vádol, a mondandójának se füle se farka.
Egyszer egy erős állapotba kerülésekor megdobott egy doboz sörrel, gondoltam itt a remek alkalom, kihívtam a mentőket, ők meg hallva az állapotát hívták a rendőrőket, egy szó mint száz, bevitték a zártosztályra. Nagyon örültünk, reméltük, hogy most már képbe kerül, tudni fognak róla, csak nem lesz ilyen rejtett a problémánk.
Hát nem így lett. A mellékelt zárójelentéssel szabadon bocsátották és azóta csak súlyosabb a helyzet. Betegségtudata nehogy nincsen, mindenki más a gonosz.
Megrendeltem Xavier Amador könyvét, hátha segít, hogy valahogy eljuttasuk orvoshoz, várom hogy kiszállítsák. Sajnos teljesen reményvesztettek vagyunk, a szívünk szakad meg, hoigy nem tudunk rajta segíteni.
Szeretném Öntől megkérdezni, hogy mit tehetünk vele. Megkeseríti az életünket, éjszaka jön-megy, láncdohányos, ha hozzánk szól az csak valamiféle téveszméből eredő vádaskodás. Próbál az ember türelmes lenni, de még beszélgetésre sincs mód, nem kommunikál. Borzasztó lehet neki, a saját elméjének rabja. Nagyon szeretnék rajta segíteni, nincs nagyobb vágyam ennél. Az egyre elhatalmasodó betegsége sem engedi már, de azt tudni kell, hogy dolgozni igazán sose akart. Még 10 évvel ezelőtt futárkodott, azóta seftelésből ill. az imént említett vállalkozásokból élt amíg tönkre nem tette azokat. Van egy 14 éves kiskorú lányom, akinek ezeket végig kell néznie. Kérem segítsen, hogy hogyan lehet elindítani valamiféle emberséges folyamatot, hogy bekerüljön valami féle intézménybe ahol miután beállították a gyógykezelését, hazajöhet. Félek, hogy ha kezeletlen marad a betegsége csak maradandó károsodásokat szenved. Mostanában már semmilyen anyagra nincs szüksége, így is úgy is téveszméi vannak. Hetek óta mégcsak egy kortyot sem ivott, de megint jön azzal, hogy kisemmiztem, áruló...%++!/=()=++ vagyok.

Köszönöm szépen, hogy elovasta az írásom, remélem van valamiféle tapasztalata hasonló esetekben. Mit tehet egy család ilyen kiszolgáltatott helyzetben? Mikortól kell néznie egy embernek a saját érdekeit? Kialvatlanok, fáradtak, elcsigázottak vagyunk, lelkileg teljesen kimerültek.

Köszönettel: Furikake