Mi a helyes lépés ebben a helyzetben?

Tisztelt Doktor Úr!

A barátommal nehézségeink voltak a párkapcsolatunkban, így elmentünk párterápiára. Itt azt állapították meg, hogy barátomnak nárcisztikus személyiségzavara van. A pszichológusok nem mondták el neki a dolgot, illetve nekem se volt tanácsos elmondanom. Hónapokig titokban tartottam, de egyre nehezebb lett számomra az iránta való bizalmatlanságomat leplezni. Közben vége is lett a kapcsolatunknak emiatt, mert a barátom is megérezte, hogy nincs meg a bizalom. Én sem próbáltam már menteni a dolgot, mert ebben teljesen igaza volt, én se láttam más kiutat. Úgyhogy vége lett, de én mégse tudtam továbblépni, mert még mindig nagyon szeretem őt. Bár már nem voltunk együtt, továbbra is tartottuk a kapcsolatot. Egy alkalommal nem bírtam megállni, és megemlítettem neki, hogy volt rá okom, hogy ne bízzak benne. Innentől kezdve nyilván kíváncsi volt, hogy mi az oka, így végül, kb. két hónapnyi hezitálás után elmondtam neki az igazat. Elsőre nagyon jól fogadta, azt mondta, megkönnyebbült, mert valami sokkal rosszabbra számított. Attól tartok, hogy valójában viszont megijedt ettől. Most úgy tűnik nekem, hogy igyekszik bebizonyítani magának, hogy ez tévedés. Ön szerint hiba volt ezt elmondanom neki?
Másrészt, azóta teljesen meg kellett vele szakítanom a kapcsolatot, mert most folyik a válópere, amibe sajnos én is belekeveredtem. A feleségével, akitől válik, nagyon rossz viszonyban vannak, ezzel szemben én jóban vagyok az illetővel, emiatt barátom eléggé neheztel is rám. Van egy közös kisfiuk is, tehát egyúttal gyermekelhelyezési per is folyik. A feleségnek elmondtam, hogy mi van, tehát tőlem tudta meg, hogy a férjének gyaníthatóan nárcisztikus személyiségzavara van. Emiatt a barátom (azaz, volt barátom) nagyon megharagudott rám, érthető okokból. Ön szerint hiba volt a feleségnek erről a dologról említést tenni?
Azóta, mivel a volt barátom is erre kért, illetve egy idő után én is arra a következtetésre jutottam, hogy ez lesz a legjobb, mindkettőjükkel megszakítottam a kapcsolatot. Ez kb. 2 hete volt. Továbblépni viszont mégsem tudok, nap mint nap foglalkoztat ez a dolog, és minden nap késztetést érzek, hogy felhívjam vagy írjak a barátomnak, pedig majdnem 4 hónapja nem találkoztam vele. Nagyon bánt, hogy azt gondolja rólam, hogy rosszat akarok neki, és kicsinyes bosszút akarok állni rajta. Közben őrlődöm magamban, hogy mi lesz ennek a vége. Nagyon úgy néz ki, hogy nem fognak békésen megegyezni, és a feleség azt mondta, ez esetben mindent be fog vetni. Attól tartok, hogy oda fog jutni a helyzet, hogy elveszik a barátomtól a kisfiát, részben amiatt, amit a feleségnek mondtam. Az az érzésem, hogy a legjobb, amit tehetek, hogy távol maradok tőlük, mert a jelenlétemmel csak a kedélyeket szítom, és rontok a helyzeten. De közben felőröl a tehetetlenség. A munkámra sem tudok már koncentrálni emiatt. Ön mit tanácsol, hogyan tudnám átvészelni ezt a nehéz időszakot?
Köszönettel:
Egy volt barátnő, aki még mindig nem tudott túllépni az exén

Tisztelt Doktor úr!
Nem volt még párkapcsolatom. Középkorú vagyok. Fiatalkoromban mindenféle nehézséggel kellett megküzdenem, súlyos, megoldatlan problémáim voltak, eszembe sem jutott, tulajdonképpen, hogy azonkívül mással foglalkozzam. Évitizedek teltek el. Egy ismert pszichológus előadásait néztem a Neten, ezt is ő mondta: középkorú nők, akik sportolnak, jól elvannak pár nélkül, ezt mondják, de valójában azt várják,hogy valaki állítsa meg már őket, és abbahagyhassák a magányos pörgést. Ezen elgondolkodtam, lehet, hogy azt akarják, de nekem most is vannak olyan gondolataim, mint régebben is, hogy nem tudom elépzelni/félek attól, hogy oda veszne a "szabadságom", a férfi társat szolgálni, (mint mosás, takarítás, házimunka őrá is), amikor annyira szűkre szabott az ember ideje.
Mi a véleménye erről a Doktor úrnak? Velem van a baj?
Előre is kölszönöm!

Tisztelt Doktor úr!
Nehezen szoktam felkelni. Reggel-délelőtt elhavazva érzem magam, járókeretes, demens, idős anyám is el kell látnom. Reggel és este antidepresszívumot szedek. Fáradtnak érzem magam, vágyok vissza az ágyba, de nem fekszem le. Minden több km-re van, boltok 2-6 km-re, a városközpont is legalább 2 km-re. Heti többször be kellene mennem a városba, ügyet intézni, venni ezt-azt… A legsürgősebb miatt megyek, a többit halasztom másnapra, és tovább. Nem autóval, hanem biciklivel kell mennem. Nincs elég erőm. Rosszulléteim is szoktak lenni, kétségbeesés-érzés, vagy valami rossz érzés, hogy nem bírom tovább. Bírom, de valami olyan érzés. A kötelességeimhez, takarítás, mosdás, stb. nincs erőm és szerintem segítség kellene. Fizikailag is. És bánom, hogy annak ahogy élek, és ahogy szeretnék, semmi köze egymáshoz. Nem vagyok már fiatal, 50-es, de még most sincs jó/nyugalmas életem. A napi dolgokat nekem kell csinálnom, de nagy szükségem lenne olyanra, aki heti 1 nap eljön takarítani. Nem engedhetem meg magamnak anyagilag. Ez még lentebb húz. Kútba esett az életem. Anyám lerokkanása előtt is nehéz, rossz életem volt, és most még rosszabb lett. És a velem történt „szerencsétlenségeken” jár az eszem.
Nem mindig van rosszullétem, nem mindig vagyok nagyon erőtlen. Szeretném megkérdezni, hogy a Doktor úr szerint hangulatingadozásaim vannak, mint személyiségzavarban, vagy ez mind depresszió?
Előre is köszönöm Válaszát!

Tisztelt Doktor úr!
Régen egy pszichológus azt mondta, amikor megtudta, hogy Pipolphen, és Frenolon gyógyszert írtak nekem, hogy: Úristen, miért írtak ilyen erős gyógyszereket?, majd folytatta, hogy biztos azért, hogy beszéljek. (Ugyanis nemigen volt mondanivalóm az orvos számára.) Azt szeretném kérdezni, hogy valóban létezett/létezik olyan, hogy egy gyógyszer tud segíteni abban, hogy az ember tudjon beszélgetni, vagy terápiába menni?
Előre is köszönöm a Választ!

Tisztelt Doktor úr!
Régebben egy pszichológus, ismerte az élettörténetem, de ahogy kiderült, hogy késői gyerek vagyok, (tehát szüleim nem huszasok, hanem majdnem 40 évesek voltak, születésemkor), elgondolkodott. Az jut eszembe, hogy miért, mit jelent, ha valaki késői gyerek? Vagyis általánosságban miben vagyunk mások, mint, akik fiatal szülők gyerekei? (Már nem tudok visszamenni ahhoz a pszichológushoz, hogy megkérdezzem, ill. tudom, mindenki más, mint a többiek), de úgy általánosságban érdekelne a lehetséges különbözőség.
Előre is köszönöm válaszát!

Tisztelt Doktor úr!
Szeretném megkérdezni, hogy mit jelent, hogy valaki sodródik?
(Hallgattam Vekerdy tanár úr előadását, ő mondta, hogy a tinédzserek sodródhatnak. Akkor nem értem, mit jelent sodródni, mert én már több, mint kétszer annyi idős voltam, amikor rám mondták, hogy sodródom.)
Előre is köszönöm
Egy középkorú nő

Tisztelt Doktor Úr!

Szeretném kérdezni, hogy ha férfi rendszeresen gyógyszert szed, okozhat-e rendellenességet a babának?
Rexetint és Ataraxot szedek.
Egyes orvosok szerint ezek számítanak, más orvosok szerint nem.
Folyamatosan több orvost, gyógyszerészt kérdezgetek, de nagyon különböző válaszokat kapok, ezért nagyon el vagyok bizonytalanodva.

Egy pszichiáter azt mondta, hogy a paroxetin jelen van minden egyes spermiumban és a gyerek függő lesz amikor megszületik és szorong és sír megállás nélkül.
A pszichiáterem aki már nem ma kezdte, rengeteg gyógyszer szedő betegének férfinak is nőnek is követte az útját és mindenkinek egészséges gyermeke született.
Bár itt megjegyezném, hogy a különböző gyógyszereknek más hatása lehet.
A háziorvosom szerint ne aggódjak, mert a petesejt nem fogad be beteg vagy mutáns spermiumot, ha mégis, akkor spontán vetélés történik pár nap után.
Egy urológus szerint, a vér-here gát védi a spermiumokat az ilyen károktól.
Valaki szerint a Rexetin okoz gondot, az Atarax nem, más szerint pedig éppen fordítva.
Azt is olvastam, hogy e két gyógyszer nem tartozik a teratogén gyógyszerek csoportjába. Bár ilyen esetekben is a nőkön van a hangsúly.
Dr Czeizel Endre szerint sokszor azért írják rá ezeket az óvintézkedéseket a gyógyszergyártók, hogy jogilag bebiztosítsák magukat.


A betegtájékoztatókban leírtak sem nyugtatnak meg:
Rexetin:
"Állatkísérletekben a paroxetin negatívan befolyásolta az ondó minőségét. Ez elméletileg hatással lehet a termékenységre, azonban a humán termékenységre kifejtett hatást mindeddig nem figyeltek meg."
Atarax:
"Az Atarax kezelés ideje alatt megfelelő fogamzásgátlást kell alkalmazniuk a fogamzóképes korú nőknek és férfiaknak egyaránt a terhesség megelőzése érdekében."

A segítő válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel, Proksa Viktor

szerelmi bánat

Kedves Doktor úr!
Egy barátnőm miatt írok önnek. Nagyon el vagyok keseredve. A barátnőm egy 20 éves lány. Egy konzervatív muszlim családban nőtt fel és az apja nagyon rosszul bánik vele. Gyerekkorától fogva megalázza és mindenben korlátozza az életét. Még az öltözködésébe is bele szól. Nem mehet el a barátnőivel. Olykor bántalmazza is. Az anyja szereti, de nagyon gyenge és el van nyomva a férje által, ő nem tud a lányán segíteni. A barátnőmnem még sosem volt kapcsolata. Azt gondolom az apjával való rossz kapcsolat lehet az oka, de mindig csak idősebb férfiakhoz vonzódott. Pár évvel ezelőtt egy híres emberbe volt szerelmes, akit az interneten keresztül zaklatott, a feleségének üzeneteket ír, mondván a férfi el fogja őt hagyni nem szereti satöbbi. Aztán kiszeretett belőle. Ezután kezdődtek az igazi bajok. Az interneten megismerkedett egy nála 12-13 évvel idősebb török férfival, akibe beleszerett. De kiderült, hogy a férfi más nőkkel is beszél így összevesztek. De a barátnőm sosem tudta elfelejteni őt 1,5 évig. Egyszer aztán a férfi észrevette, hogy a barátnőm megnézte a profilját az egyik közösségi oldalon és ráírt. De csak azért, mert a barátnőm egyetem miatt abba a városba költözött, ahol a férfi lakik. Újra elkezdtek neki írogatni. Találkoztak. A barátnőm még jobban beleszerettt, azt gondolta, hogy egyetem után majd összeházasodnak. De már a második randin kiderült, hogy a férfi tisztességtelen. Mivel a barátnőm egy vallásos muszlim lány, nem akarta a kezét megfogni, de a férfi ezt nem fogadta el és erőszakkal megfogta a kezét, sőt meg akarta csókolni. A barátnőm ezután nagyon rosszul érezte magát. De nem tudott vele szakítani. Egyszer megpróbálta, a férfi annyira se méltatta, hogy válaszoljon neki. Csak egy nap múlva válaszolt. Aztán valahogy kibékültek. Pár nap múlva nem tudom pontosan, hogy mi történt köztük, összevesztek és a férfi bevallotta neki, hogy végig csak áltatta, nem szereti őt csak a lány ártatlansága és iránta való szeretete vonzotta, de ő sosem akar komoly kapcsoaltot, csak szexet akar a nőktől. Sőt azt is mondta, hogy ha folytatják nem fogja tudnu magát kontrollálni ezt talán még szexet is kezdeményezni fog. Tehát gyakorlatilag azt mondta neki, hogy erőszakig is elfajulhat a dolgo... A férfi ezután letiltotta mindenhonnan a barátnőmet. A barátnőm teljesen kikészült ezután. Egy hete szakítottak, de egész nap csak sír, nem tud tanulni a vizsgáira, sőt azt mondja, csak azért nem lett öngyilkos, hogy ne szomorítsa el az anyját. Próbálok mellette lenni és támogatni, de semmi sem segít. Félek hogy ártani fog magának.
Nem vagyok pszichológus, de az én véleményem az, hogy a barátnőm nem szerelmes ebbe a férfiba csak megszállott. Azt mondta, hogy a férfi annyira csúnya, hogy szégyellt vele végig menni az utcán és azt, hogy csak azért nem veszett vele össze amikor megfogta a kezét, mert félt hogy valamit csinál vele. Szerintem ha igazán szerette volna nem szégyellte volna és nem félt volna tőle. Én azt gondolom, hogy szeretet hiányban nőtt fel és mivel életében legelőször ez a férfi adta meg neki a figyelmet, amire vágyott, belé kapaszkodott, hozzá akart elmenekülni az egyéb problémái elől.
Ön mit gondol, egyetért vele hogy ez nem szerelem? Milyen tanácsot tudna adni, hogy segíthetnék a barátnőmnek elfelejteni őt? Hogy tudnám megakadályozni hogy ártson magának? A szüleivel sajnos nem beszélhetek, ha megtudnák hogy egy férfival találkozott annak nagyon rossz következményei lennének.
Előre is köszönöm szépen!

Tisztelt Doktor úr,
köszönöm a választ! (073-as végű kérdés)
Volt már nekem felkészülésem, fölírtam, és útközben olvasgattam, hogy mit írtam emailben, mert utána mindig arról beszéltünk volna. De amikor az orvos mondott arról valamit, nem ismertem fel, hogy azt én írtam, és nem tudtam beszélni. Vagy azt hittem, nem nyomta meg az ajtónyitót, miközben megnyomta, de én későn reagáltam, és nem tudtam elsőre bemenni… Amikor meg a jegyzetem a kezemben volt, h. arról mondok neki vmit, dühösen kérdezte, hogy: az mi?! Meg nem is tudtam, h. vinnem kell témát, mert legelőször nem is arról volt szó. Tőle vártam, h. beszéljen. Meg azt mondta, azt kell csinálni, amit ő mond, várta, h. menjek el dolgozni, munkahelyre.
Mindegy, majd lesz valahogy.
Köszönöm az asszertív tréning ajánlását, ahhoz is utaznom kellene, nincs kedvem ilyenhez. Eddig egyedül barangoltam plázában.

Tisztelt Doktor úr!
Régóta kapok recptet pszichiátertől, depresszióra szedek gyógyszert. Írni tudtam neki mindig problémáimról, de személyes találkozáskor beszélni nem. Valami miatt. Gátoltság? De nem szeretnék máshoz menni. Hogyn lehetne ezt orvosolni? Pl. ha gyógyszert cserélnénk, vagy másikat is írna? Esetleg attól kerülhetnék-e olyan állapotba, ami kommunikációra alkalmassá tenne? Önnek mi a véleménye?
Köszönöm Válaszát!

Tisztelt Doktor úr!
Depressziós vagyok már régóta. Pszichiáter állapította meg. Szedek is rá gyógyszert. Amikor másik orvosnál voltam, azt meg azt mondta, inkább kérdezte, hogy de borderline személyiségzavaros vagyok, nem depressziós. Nehéz volt az életem, egész pici koromtól. Olyan depressziós szoktam lenni, hogy antidepresszívum nélkül fel sem tudnék kelni. Mindent nehezen kezdek el, végzek, és nincs hozzá kedvem. Gyógyszer nélkül erőm sincs. Rémálmokra riadok, és a hétköznapi stresszek, gondok gyötörnek, testi tünetek is vannak: fejfájás, nagy feszültség, rosszullét: akkor hányinger, gyomorfájás, elfehéredés, olyan rosszul, gyengén vagyok akkor, örülök, ha WC-re ki tudok menni, egyébként semmit. Mindent negítívan látok akkor, egyébként sem nagyon kedvezően..., a rossz dolgok, traumák vannak akkor a fejemben! Ezek alapján a Doktor úr depressziót, vagy személyiségzavart mondana? Várom válaszát, köszönettel
Középkorú nő

Agresszió

Tisztelt dr Úr!
29 éves anyuka vagyok. Egy 1eves kislányom van és most a másodikkal vagyok terhes. A problémám nagyon aggasztó amióta az első gyermekemmel terhes voltam megváltoztam. Néha düh rohamot kapok apróságért török-zúzok a lakásban. Nem tudom hova tenni ezt. Soha előtte nem viselkedtem így. Évekig vágytam rá hogy anya legyek most mégse ez a legszebb időszak.. Úgy értem ezek beárnyékolják.. Pedig imádom a kislányom és a férjemmel is nagyon jó a kapcsolatunk. Nem tudom hogyan segítsek magamon. Terhesség alatt pláne hiszen gyógyszert sem szedhetek. Kérem adjon tanácsot.

Változás

Tisztelt Doktor úr!
A felnőtt fiam tavaly egy hónapig pszichiátriai kezelésre szorult kórházban egyéb akut és átmeneti pszichotikus zavar diagnózissal. Befelé forduló, nem közlékeny. Hosszas unszolásra fordult orvoshoz. Előtte a munkahelyét covid miatti leépítés okán elvesztette. Közben a barátnőjével is megszűnt a kapcsolat. Együtt él velünk. Egy hónap kórházi tartózkodás után havonta kell járnia kontrollra. Parnassan 15 mg és Citoplan orion 20mg gyógyszert szed. Az a problémám, hogy a helyzete nem igazán változott a közel egy év alatt. Nem keres munkát, keveset jár társaságba. Van olyan nap, hogy ki sem mozdul. Itthon velünk nem beszélget, csak a legszükségesebbet . Nincsenek céljai. Fél a kudarcoktól, ezért nem is próbálkozik. Úgy érzi, meg van bélyegezve. Ha kérdezzük, hogy segíthetnénk, nem válaszol. Nem tudom, mivel lehetne javítani a helyzeten. Diplomás, nyelvvizsgával, jogosítvánnyal rendelkezik. De nagyon alul értékeli magát. Türelmesek vagyunk, de már hosszúnak érzem ezt az időt. Mikorra várható javulás? Hogyan lehet együtt élni ilyen betegséggel?

Tisztelt Doktor úr!
Legszívesebben jól megráznám - mondta a pszichiáter nekem. Azt szeretném tudni, hogy ez egy gyakori mondat-e orvos-beteg kapcsolatban, vagy talán arra akart utalni, hogy elektrosokk-terápiára gondolt? (Azért nem azt az orvost kérdezem, mert ez már rég volt.) Csak azért jutott eszembe, mert a depresszióm azóta sem gyógyult meg, huszonévek óta gyógyszert szedek rá. Egy nagy műtét után lett olyan az állapotom: major depr.
Válaszát várva
köszönettel

Segítség

Jó estét!
Egy ideje olyan problémával küzdőm, hogy álmodom lehet ez rémálom, vagy stresszes álom, amikor nagyon felidegesítenek. Felkelek az éjszaka közepén az álom miatt és a iszonyatos szívverést tapasztalok a fejemben, dobog a fejem, és ezerrel pörög a szívem. A vérnyomásom is ilyenkor nagyon megugrik. De az egész állapot 1-2 percen belül elmúlik. A vérnyomásom alapból tökéletes. 28 vagyok és nő.
Ön szerint mit tegyek ezzel?
Az életem eléggé stresszes mostanság, de nem tudom közrejátszik e.
Hova tartozik ez a probléma, kardiológushoz, vagy pszichiáterhez?
(Kardiológiára járok néha-néha, eddig semmi eltérés nem volt. kb fél éve voltam utoljára Kb azóta van ez a gond.)
A rémálmok szinte minden naposak és kb 3-4 is akad néha belőlük egy éjszakára.
Válaszát előre is köszönöm
Tisztelettel Andrea!

Megoldást keresek

Üdvözlöm!
A férjem problémája miatt írok. Sajnos Ő nem akar szembenézni a problémájával. Nyugdíjas lett nem olyan régen, és azóta egyre több egészségügyi problémája jött elő. Már sikerült a cukrát és a vérnyomását normalizálni, ami nem volt túl kilengő, cukor 6,5 a vérnyomás 150 – 160 körül volt nyugalmi helyzetben. Most kimélő életvitelre tért át, most gyógyszerek nélkül is jó nála a cukor és a vérnyomás is. Viszont előjött egy másik probléma, mégpedig a stressz. Nem érzi jól magát, izgága, idegesíti, hogy nem tud dolgozni, nem tudja a korábbi években megszokott tempót és magával szembeni teljesítmény elvárásait abban a mennyiségben és minőségben elvégezni. Zavarja, hogy csökkentett üzemmódban van és ez feszültséget, félelmet vált ki belőle. Keveset alszik éjszaka.Többször jön rá félelem és ezt mellkasi nehézlégzés kíséri. Mondom hogy ne féljen, nyugodjon meg, senki nem vár el tőle már teljesítményt stb… Mert a félelmei által generált stressz annak bizony lehet kísérő tünete a mellkasi problémák. Ultrahangos szívvizsgálaton is voltunk, de nem találtak semmit. Naponta szed vitamint és aszpirin protectet. El kellene menni orvoshoz és felvállalni, hogy félelmei vannak és kellene valamit íratni, de csak legyint, mert Ő úgy véli, ez a korral jár és csak szenved. Én viszont megoldást akarok, adni valami olyant ami a félelmeit, a stresszt levenné. Persze az igazi az lenne, ha felvállalná és orvoshoz menne, de neki már a „fehérköppenytől” az orvosnál is 200 lesz a vérnyomása.
Mit lehetne adni neki, ami nem receptre van?
köszönettel
SO.

Tisztelt Doktor úr!
Ahogy a válaszában írta is, egy pszichológussal/pszichiáterrel együttműködve, közös célt találni, és úgy működik a terápia. Én már nagyon sok helyen jártam, ott hagytam őket. Ennyi idősen (a fiatalok anyukája lehetnék...) jöttem rá, hogy fiatalkoromban is az kellett volna, hogy egy ilyen segítő szakemberrel jó kapcsolat, hogy az életemben ez lett volna a legfontosabb, mert csak bolyongtam, és évtizedeket veszítettem el, ill. szúrtam el az életem az évtizedek alatt. (Vagy egy jó párkapcsolat is jó lett vona, csak azzal az a baj, hogy az nem segítés céljából jön létre...) De, szóval csak egyedül voltam, vagyok, és már nem fiatalon. Mi erről a véleménye?
Köszönettel
A kérdező

halál

Kedves Dr. Forrai Péter!
Milyen módszereket tudna javasolni felnőtt embernek, aki mai napig (több, mint 10 éve történt) nem dolgozta fel édesanyja/édesapja halálát.
Miképp tudnánk segíteni őt a végleges elengedésben?
Lehet ezt szakértő nélkül?
Köszönettel:
Veronika

A sorsom

Tisztelt Doktor Úr!
Amióta élek, úgy érzem, anyám nem fogad el. Arra is gondoltam, h. lehet, hogy túl érzékeny vagyok csak, és nem így van... De mégis úgy gondolom, ez az életem legnagyobb problémája. Szerencsétlen volt az életem, súlyos baleset, azután jogi ellátatlanság, munkahelyi kihasználások, akik segíteni akartak, azok meg nem boldogultak velem, mert vagy nem hittek nekem, vagy az én nem normális viselkedésem miatt, mert nem tudtam alkalmazkodni, elfogadni a segítséget, mert itthon nem azt tapasztaltam... Kudarc, és egyedül maradtam, és ha beszélek rokonnal (nagybácsi), de mások sem, nem tisztelnek, szid, mint egy idióta gyereket.
50 évesen is anyámmal élek, (már gyenge, segítségre szoruló, most már nem hagyhatom el), de mostani "elnemfogadása" miatt is ugyanúgy szenvedek, mint mindig, és továbbra is szerencsétlennek érzem magam. Ugyanakkor meg bűntudatom van, hogy haragszom rá, és őt teszem felelőssé. Ennyi idősen a szerencsételen gondolkodásom, vagy mások mulasztásai miatt egészségileg tönkrementem, nem vagyok már fiatal, nem így kellene lennie! De minden életkoromban a kortársaimtól sokkal rosszabb, nehezebb volt nekem. Végül is nem is tudom, mi legyen a kérdésem a Doktor úrhoz, hogy leírtam a fájó dolgokat. Mert tudok válaszokat: jó lenne egy pszichoterápia, vagy menj társaságba, vagy költözz végre el. Szerintem egyiket sem tudom megtenni. Ön biztos tud valamit írni.
Tisztelettel
A kérdező

borderline személyiségzavar és elhagyatva érzés

Tisztelt Doktor úr!
Azt írják, hogy a borderline személyiségzavaros fél az elhagyástól. Én meg kifejezetten elhagyatva éreztem (érzem) magam! Talán évtizedek óta, ahogy egyedül jöttem-mentem a dolgaim után. Vásárláskor, sbt. Nagyon erősen elhagyatva! Akkor ilyen szemlyiségzavarom van, vagy átlagember is elhagyatva szokta magát érezni?
Köszönöm a választ
Egy kérdező