Ülök a fotelben felhúzott lábakkal, térdemre ejtett karokkal. Szemem lehunyva. Egy szobrász most megmintázhatná rólam a NYUGALOM mintaképét. Lelkemben pedig iszonyú káosz tombol. Kétség és Remény marcangolja egymást vadul.

Egyedül maradtam. Eddig mindig fogtam a kezed, az első "cicahangú" felsírástól kezdve, amikor a fájdalom szorítását a gyermekvárás öröme hatotta át, amitől feledtem minden rosszat és boldogsággá vált az a nap, a születésed napja. Gondolatban lepergetem az elmúlt éveket. Orvosi vizsgálat - csípőficam.  Apró tested gipsz rabságába zárták, kengyelbe szorították tudós orvosok. Hittem, hogy jót akarnak, hittem, hogy tudják is a jót. Nem panaszkodtál fájdalomra soha, a járásodon is csak az anyai szem látta a fáradtságot, az alig észrevehető bicegést. Amikor a "talán jobb lesz" felkiáltással műtétre jelöltek ki, mérlegelve minden lehetőséget én döntöttem el, nem engedem, hogy kísérletezzenek veled. Az idő engem igazolt. (Eddig!) Most új dilemma előtt állok. Babát várunk. Te a gyermeked, én az első kisunokám. Meséltem neked az anyává válásról, szülésről, fájdalomról. Megbeszéltünk mindent, tudtuk az első perctől kezdve, a csípőficam miatt császárral fogsz szülni. Ezt mondta az orvos is. Belenyugodtál. Egyetlen gond csupán az volt, hogy altatást vagy gerincérzéstelenítést kérj-e. Altatásból már ébredtél fel, de akkor nem éled át gyermeked első felsírását. A gerincbe adott injekció szintén nem veszélytelen. Hogy legyen, mi legyen?

Újabb orvosi vélemény, mely ketté vágja a gordiuszi csomót. "Megkíséreljük a spontán szülést!"

Az agyamat millió kérdés gyötri. Rohannék hozzád, hogy a kétségeimet elmondjam, de már elkéstem. Megkezdődött a szülés. Tébolyult képek villannak előttem. Keskeny a csípő, szűk a medence, a baba megsérülhet. Küzdelem a gyermekért - az anya rokkanhat bele. S most nem vagyok ott, nem lehetek vele. De hisz nincs egyedül, a férje, kit fiammá fogadtam, fogja a kezét.

Édes Krisztikém, csak bajod ne legyen!

Ülök a fotelben, szemben velem a telefon. Halk bippegése robbanásként hat a csöndben. A világegyetem születése járhatott ilyen elementáris erővel, ahogy ez a telefoncsörgés most rám hat. A megkönnyebbülés sóhajával egyidőben örömkönnyek patakja indul a szememből:

 - Anya és gyermeke jól vannak.....

Többet nem is hallok.

"Szervusz Nikolett!" Üdvözlöm gondolatban az újszülöttet, s rögtön utána eszembe öttlik, Krisztinek van egy huga is.

Fotó: Unsplash/pixabay.com