SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ez az ideális életkor a szüléshez a szakértők szerint

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-02-22
A szakértők kiderítették, hogy hány éves korban a legoptimálisabb teherbe esni, ha egy, két, vagy három gyereket szeretnénk.
Ez az ideális életkor a szüléshez a szakértők szerint

"Ketyeg az óra"

Az Erasmus Egyetem Orvosi Központjának szakértői azt vizsgálták, hogy mi az ideális életkor a gyerekvállalásra attól függően, hogy egy, két vagy három gyereket szeretnénk - írja a Mirror.

Vannak, akik már nagyon fiatalon gyereket vállalnak, míg mások még a házasságkötés után sem érzik úgy, hogy eljött az idő. 

Egy a 13 éves lánynak azt kívánták, hogy haljon bele a szülésbe, csak mert ilyen fiatalon vállalt gyereket. Ő mégis megtartotta a picit, és mindent megtesz azért, hogy jó anya legyen. 

Mégsem ő volt a legfiatalabb lány, aki gyermeket szült. Az egész világot sokkolta az eset, amikor Lina Medina óvodáskorában, ötévesen adott életet kisbabájának. A gyermek egy ritka hormonális rendellenesség miatt kétéves korától kezdve menstruált. A világ legidősebb kismamája pedig 74 évesen hozta világra gyermekét. 

Korábban egy olyan nőt mutattunk be, aki 66 évesen vállalt gyereket. 17 évvel később pedig ő és a lánya is boldogan élnek. 

Kata 48 évesen vállalt babát, és sokkal jobb anyának érzi magát most, mint fiatalon. Azt mondta, szerette volna helyrehozni, amit korábban elrontott anyaként. 

A Cambridge-i Egyetem Murray Edwards College női hallgatói termékenységi szemináriumokat tartanak, amiknek célja, hogy figyelmeztessék a nőket a „ketyegő órára" - azaz gondoljanak arra, hogy nem várhatnak túl sokáig a gyermekvállalással.


Ennyi idősen érdemes gyereket vállalni


Egy gyerek esetén

A kutatás szerint ha egy gyermeket szeretnénk vállalni, akkor nem kell annyira sietni a teherbeeséssel. Akár a 41 éves kort is meg lehet várni, amikor még természetes úton is próbálkozhatunk. Ekkor azonban a teherbeesés esélye már csak 50 százalék.

Aki biztosra szeretne menni, az jobb, ha már korábban próbálkozik. 37 éves korban 75 százalék az esély a teherbeesésre, míg 32 éves korban 90 százalék, így aki egy gyereket szeretne, ezeket a szempontokat tudja figyelembe venni. 


Két gyermek esetén

Ha azt szeretnénk, hogy a gyerekünknek kistestvére is legyen, akkor az a legjobb, ha már 27 évesen elkezdünk próbálkozni. Ilyenkor ugyanis 90 százalék az esély arra, hogy természetes úton meg tudnak foganni a babák. 

34 évesen az esély 75 százalékra, míg 38 évesen 50 százalékra csökken. 


Három gyerek esetén

Egyértelmű, hogy akik három vagy még több gyereket szeretnének, azoknak sokkal korábban el kell kezdeniük a próbálkozást. A kutatók szerint 23 év a legideálisabb arra, hogy belevágjunk a családalapításba, hogy mind a három gyermekünket természetes úton szülhessük meg. Ilyenkor 90 százalék az esélyünk minderre. 

Szerinted mi az ideális életkor a gyerekvállaláshoz? 

Indexkép: Iuliia Bondarenko képe a Pixabay-en

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja