SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Elfogadta a parlament a harmadik rezsicsökkentést

Családinet [cikkei] - 2014-02-07
Elfogadta az Országgyűlés csütörtökön a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényt, amely szerint az idén három lépésben lesz olcsóbb a rezsi: a gáz ára április 1-jétől 6,5 százalékkal, az áramé szeptembertől 5,7 százalékkal, a távhő ára pedig októbertől 3,3 százalékkal csökken.
Elfogadta a parlament a harmadik rezsicsökkentést

A fideszes Rogán Antal és Németh Szilárd javaslatát 298 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett hagyták jóvá a képviselők.
    
Kiterjesztik a szociális intézetekre is a rezsicsökkentést

A törvény része, hogy a szociális intézményekben, például nyugdíjasotthonokban, valamint az önkormányzati vagy szolgálati bérlakásban élőkre is kiterjesztik a víz- és a szemétszállítási díjak korábbi tízszázalékos csökkentését, náluk ugyanis korábban nem érvényesült a rezsicsökkentés e két területen.
 
Braille-írással nyomtatják a számlákat

Újabb fogyasztóvédelmi intézkedésként döntöttek arról is, hogy a fogyatékossággal élők Braille-írással nyomtatott vagy úgynevezett akadálymentes, illetve könnyen érthető elektronikus gáz- és villanyszámlát kaphassanak, majd később ugyanezt biztosítani kell a távhő-, a víz- és csatorna-, valamint a szemétszállításról szóló számláknál is.

Kemény pénzbírság jár a bankoknak, ha megszegik az ingyen kézpénzfelvétel szabályait
    
A törvénymódosítás emellett kitér a pénzügyi rezsicsökkentésre, jogszabályba foglalták ugyanis, hogy minimum 500 millió forintos bírsággal sújthatja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az ingyenes készpénzfelvétel szabályait megszegő pénzintézeteket.
    
A készpénzfelvétel automatákból
 
Ugyancsak a havi kétszeri, összesen 150 ezer forintig terjedő díjmentes pénzfelvételhez kapcsolódik annak rögzítése, hogy a magyarországi bankautomatákból való készpénzfelvétel felső limitje nem lehet kevesebb napi 150 ezer, tranzakciónként pedig 75 ezer forintnál.
    
Kötelező a devizahiteles ügyfelek értesítése
árfolyamgáttal elért megtakarításukról

A parlament döntött arról is, hogy a bankok negyedévente kötelesek lesznek tájékoztatni devizahiteles ügyfeleiket az árfolyamgáttal elért megtakarításukról. Ezt megelőzően, első alkalommal közölniük kell, hogy az ügyfél az árfolyamgátba belépése óta mennyit takarított meg összesen. A pénzintézeteknek március 20-ig tájékoztatást kell küldeniük minden olyan adósnak is, aki jogosult gyűjtőszámlahitelre, de még nem kötött erre szerződést. Azt, hogy a bankok eleget tettek-e tájékoztatási kötelezettségüknek, az MNB ellenőrzi majd.
 
A társasházi törvény is módosult
 
A megszavazott jogszabály - a gazdasági bizottság módosító indítványa alapján - változtatott továbbá a társasházi törvényen, lehetővé téve, hogy ha a törvényességi felügyeletet ellátó jegyző a társasház működését jogszabályba ütközőnek állapítja meg, felhívja a házat a törvényesség helyreállítására. Ha ezt két hónapon belül nem teszik meg, a jegyző bírósághoz fordulhat. A pert a társasház ellen kell megindítani, és a polgári perrendtartásról szóló törvény szabályai szerint kell lefolytatni. Ha a ház működésének törvényessége a közös képviselő, illetve az intézőbizottság jogsértő magatartása miatt nem biztosítható, százezertől ötmillió forintig terjedő, a jogsértés súlyával arányos bírság megfizetésére kötelezheti a bíróság a közös képviselőt, illetve az intézőbizottság elnökét és tagjait.
    
A módosító javaslatok elfogadásával az is része lett a törvénycsomagnak, hogy október 1-jétől a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke rendeletben dönthet a villamosenergia- és földgázszállító vagy -elosztó vezetékre való csatlakozás részletszabályairól, például a díjakról. Jelenleg ez a jogosultság kétszintű, miniszteri és energiahivatali elnöki jogkör.

Forrás: MTI

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Így irányítja az életed egy manipulatív szülő

Így irányítja az életed egy manipulatív szülő

"A manipulatív szülők annyira ügyesen leplezik igazi szándékaikat, hogy gyerekeik állandó zavarodottságban élnek. Tudják, hogy becsapják őket, de nem tudnak rájönni, hogy hogyan."
Így mondj szépen és eredményesen nemet a gyerekednek - nagy szükség van erre időnként

Így mondj szépen és eredményesen nemet a gyerekednek - nagy szükség van erre időnként

Nemet mondani nem könnyű, főleg nem a gyerekünknek, mégis elengedhetetlen része a szülői szerepnek ez is: hiszen felelősségre, önkontrollra és érzelmi szabályozásra tanítja a kicsit. A következetes és szeretetteljes nevelés hatására a gyerekek biztonságban érzik magukat, és magabiztos, felelős felnőttekké válhatnak. De hogyan mondjunk nekik nemet?
Egy betegség, amelyet félreértések és előítéletek kísérnek - május 24. a Szkizofrénia Világnapja

Egy betegség, amelyet félreértések és előítéletek kísérnek - május 24. a Szkizofrénia Világnapja

A Szkizofrénia Világnapjának célja, hogy felhívja a figyelmet e komoly mentális betegséggel küzdők gondjaira, csökkentse a velük szembeni megbélyegzést, és elősegítse irányukba a társadalom megértését és támogatását.
Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

A szívelégtelenség több mint 64 millió embert érint világszerte1, és ahhoz képest, mennyire gyakori betegség, rengeteg hiedelem és félelem övezi. Hamis feltételezésekre hagyatkozni azonban rendkívül veszélyes lehet, amelyek mind a betegség megelőzését, mind pedig a páciensek gyógyulását, illetve partnerként történő együttműködését hátráltathatják. Az alábbiakban összegyűjtött néhány fontos tévhit megcáfolásával mindezt elkerülhetjük.
Egyre nyitottabbak vagyunk a digitális egészségügyi megoldásokra egy új kutatás szerint

Egyre nyitottabbak vagyunk a digitális egészségügyi megoldásokra egy új kutatás szerint

Magyarországon öt emberből négy használja az e-receptet, a páciensek kétharmada pedig kért már online vizsgálati időpontot, beutalót. 2021-ben a koronavírus-járvány alatt a lakosság egyharmada vett igénybe okoseszközöket, egészséggel kapcsolatos szenzorokat, applikációkat, jelenleg ez a szám 50 százalék, derül ki a Semmelweis Egyetem Digitális Egészség kutatócsoportjának legújabb felméréséből. A mesterséges intelligencia (AI) alapú egészségügyi megoldások is egyre ismertebbek.
A szerkesztő ajánlja