SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Ma jelentették be: két év haladékot kapnak, akik felvették a babavárót, de nem született gyerekük

Családinet [cikkei] - 2024-07-08
A kormány két évvel, 2026. július 1-jéig meghosszabbítja a 2019 és 2021 között felvett babaváró kölcsönök esetében a gyermekvállalási határidőt - jelentette be a kormányszóvivő hétfőn Budapesten, a Kormányinfón.

Két évvel meghosszabbodik a 2019 és 2021 között felvett babaváró kölcsönök gyermekvállalási határideje

Vitályos Eszter a döntést azzal indokolta, hogy a babaváró kölcsön 2019-es bevezetését követően több, előre nem látható, nem várt, nagy horderejű, vis maior jellegű negatív esemény következett be, mint a Covid-járvány, az ukrajnai háború vagy az energiaválság.

A kormány úgy gondolta, hogy ez a magyar családok egészségügyi állapotát, életszínvonalát, foglalkoztatási helyzetét egyaránt hátrányosan érinthette, és ezzel jelentősen megnehezíthette a gyermekvállalási terveik megvalósítását is - tette hozzá.

Jelezte:

a visszafizetési kötelezettség most júliusig pár száz, de év végéig akár több ezer családot is érinthet, akiknek lejárna az ötéves időtartam, de még nem született gyermekük,

ezért a kormány úgy gondolja, hogy nagy segítség lesz nekik, ha a két évvel meghosszabbodik a gyermekvállalási határidő.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI 
Indexkép: Depositphotos.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kalkulátorok kismamáknak és szülőknek

Terhességi, ovulációs, BMI és babaméret kalkulátorok egy helyen. Néhány adat megadásával azonnal megkapod a választ.

12 étel, amit SOHA ne adj a babának (tiltólista 1 éves kor alatt)

1 éves kor alatt a babának szigorúan tilos mézet, hozzáadott sót és cukrot, tehéntejet (italként), nyers húsokat és tojást, valamint fulladásveszélyes ételeket (egész dió, szőlő, popcorn) adni.

Szívdobogás, pánik, fulladás 50 felett - szívbeteg vagyok, vagy a hormonjaim?

Ott ülsz a kanapén, tévét nézel, és hirtelen elkezd verni a szíved. Levegőt kapkodsz, pánikba esel. "Szívinfarktus?" - villant át az agyadon. Rohansz a kórházba, EKG, vérvétel, szívultrahang. Az eredmény: minden rendben. "De akkor mi ez?" - kérdezed az orvostól. "Lehet, hogy stressz" - jön a válasz. De te tudod, hogy ez nem stressz. Ez valami más.

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

WC-ülőkébe szorult a feje egy kisfiúnak - a Heim Pál kórházban operálták le róla

A Sebészek a Gyermekekért Alapítvány a közösségi oldalán osztott meg egy különös esetet: egy kisfiú feje beszorult a WC-ülőkébe. Hogy pontosan mi volt az eredeti elképzelés, azt talán már sosem tudjuk meg, de a Heim Pál Gyermekkórház orvosainak és a bátor kisgyereknek a közös mentőakciója végül sikeresen végződött.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja