SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Családtámogatások: ezek maradnak 2023-ban

Családinet [cikkei] - 2023-01-26
A családok szerencsés helyzetben lehetnek a támogatások tekintetében, ugyanis azok elérhetősége, sokszínűsége a 2022-es évihez hasonló maradt. Csupán néhány került kivezetésre az eredeti határidő szerint, viszont nagyrészüket egy, akár két évvel is meghosszabbította a kormány, emellett néhány kedvezmény bevezetésre is került a meglévők mellett.

Január elsejétől ugyanúgy jár az SZJA-mentesség a négy, vagy négynél több gyermeket vállaló anyák számára, azonban ezentúl az a 25 éves édesanya aki gyermeket szül, már egy gyermek esetén is elérheti a mentességet egészen 30 éves koráig. Adókedvezményekből az első házasok kedvezménye továbbra is érvényesíthető marad, továbbá az a 30 alatti nő, akinek felsőoktatási tanulmányai alatt, vagy azt követve két éven belül gyermeke születik és diákhiteltartozással rendelkezik, az a tartozása erejéig családtámogatásban részesülhet. Ennek igénybevételére 60 nap áll rendelkezésére a gyermek születését, vagy az örökbefogadás véglegessé válását követően.

Lakáscélú támogatások

Korszerűsítés szempontjából igen jól jött az otthonfelújíási támogatás a megnőtt rezsiárak enyhítésére, viszont nem kerül meghosszabbításra (március 31-ig) két kivétellel: ha a gyermek vagy a magzat halála, halva születése következik be a felújítás elkezdését követően, illetve ha a beruházás napelemes rendszerre irányul.

Továbbra is igényelhető a normál és a falusi CSOK, az 5%-os lakásvásárlási és 27%-os lakásépítési áfa visszatérítés (utóbbi három 2024 végéig került meghosszabbításra). Ahogy 2022-ben is, csökkentett közjegyzői díj jár a kamattámogatott lakáscélú hitelek mellé, illetve nem kell megfizetni a vagyonszerzési illetéket a CSOK-ot igénybe vevők számára.

Nem lakáscélú támogatások

Annak ellenére, hogy már nem lehet igénybe venni a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményét 2023-tól, azok akik még tavaly igényelték, azoknak hat hónap helyett egy évük van a jogosultságra való határozat kiállításától számítva az adásvételi-, vagy lízingszerződés megkötéséig.

A babaváró hitelt 2024 december 31-ig hosszabbították meg, továbbra is igénybe vehető mellé a babaváró támogatás, illetve marad az 1 és 4 millió forintos jelzáloghitel-elengedés.

Az örökzöldnek számító természetbeni ellátásokban nem történt változás, marad a gyermekétkeztetési kedvezmény és az ingyenes tankönyv-jogosultság, emellett a gyermekek után járó rendszeres pénzbeli ellátások rendszere is változatlan marad. Alkalmankénti juttatásként ezentúl is igénybe vehető a KRESZ- és nyelvvizsga díjának visszatérítése, illetve a Babakötvény.

Forrás: Creditline.hu

Nyitókép: depositphotos

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja