SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

25%-kal emelnék a nevelőszülők nevelési ellátmányát

Családinet [cikkei] - 2022-11-02
A nevelőszülőket segítő törvénymódosítást nyújtott be az Országgyűlésnek Zsigó Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese és a KDNP-s Nacsa Lőrinc.

Nacsa Lőrinc a Facebook-oldalán közölte: sok munka és egyeztetés után csütörtökön Zsigó Róberttel egy módosítást nyújtott be a gyermekek védelméről szóló törvényhez annak érdekében, hogy segítsenek a hatalmas munkát végző nevelőszülőknek.

Hozzátette, hogy az egyszerűsítés végett össze szeretnék vonni a nevelési díjat és a külön ellátmányt, így a két jogcím összegéből létrejönne a nevelési ellátmány. A mostani összeget módosító javaslatuk értelmében 2023. január 1-jével 25 százalékkal emelnék.

A parlament honlapján közzétett módosító javaslat szerint a nevelési ellátmány a gyermek, fiatal felnőtt

  • élelmezésére,
  • ruházkodására,
  • tankönyvére,
  • tanszerére,
  • a tanulmányai végzéséhez és munkavégzéséhez szükséges egyéb eszközökre,
  • költőpénzére,
  • egészségügyi ellátására,
  • valamint a lakásfenntartási költségeinek kiegészítésére

fordítható a nevelőszülőt megillető családi pótlékkal együtt.

A gyermek, fiatal felnőtt ellátására szolgáló nevelési ellátmányból is fedezhetőek az ennek és a családi pótléknak a fogadásáért létesített bankszámla és az ahhoz kapcsolódó bankkártya költségei - áll a dokumentumban.

Forrás: MTI 
Indexkép: Depositphotos.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja