SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Augusztusig nyilatkoznia kell annak, aki továbbra is igénybe venné a fizetési moratóriumot

Juhászné Ráthgéber Réka [cikkei] - 2022-06-20
A kormány június 17-én újabb rendeleteket jelentetett meg, amelyek nagyban meghatározzák a magyarok elkövetkezendő hónapjait. A magas infláció miatt számtalan intézkedést meghosszabbítottak, azonban a fizetési moratórium esetében nem elég csak karba tett kézzel várni az augusztus elejét.
Augusztusig nyilatkoznia kell annak, aki továbbra is igénybe venné a fizetési moratóriumot

Marad az árstop és a kamatstop is

Előbb Orbán Viktor, majd a kormány is hivatalossá tette, hogy a jelenlegi benzinár, valamint a meghatározott élelmiszerek árai sem növekednek október 1-jéig. Tehát továbbra is 480 Ft-ért tankolhatunk a benzinkutakon, valamint bizonyos termékek árai nem mehetnek a 2021. október 15-ei állapot fölé. Emellett bejelentették azt is, hogy a falusi csok és a devizahiteleseknek fontos kamatstop is június 30-a helyett december 31-ig igényelhető.

A fent felsorolt intézkedések csak dátummódosítások, ám volt még egy intézkedés, ami sokakat érint - azonban ha továbbra is igényelni szeretnénk, akkor nyilatkozni kell róla, ez pedig a fizetési moratórium.


Mit kell tenni azoknak, akik továbbra is igénybe szeretnék venni a fizetési moratóriumot?

Jelenleg július 31-ig szól azoknak a szerződése, akik eddig is igénybe vették a fizetési moratóriumot. 2021. november 1-től már csak a rászoruló csoportok - tehát a nyugdíjasok, gyermeket nevelők vagy várók, közmunkások, vagy akinek a háztartásában jövedelemcsökkenést okozott a járvány - vehetik igénybe ezt a fajta kedvezményt. Ősszel ugyanúgy nyilatkozniuk kellett, hogy szeretnék-e továbbra is igényelni a fizetési moratóriumot, és ez most július 31-ig szintén meg kell tenniük.

Aki ezt elmulasztja, annak sajnos el kell kezdenie fizetni az eddig leállított hiteltörlesztést, vissza már nem tud kerülni a fizetési moratórium alá. Evidens, de csak az igényelheti a hosszabbítást, aki a rendelet kihirdetésének a napján (vagyis június 17-én) még élt a kormány által biztosított fizetési moratóriummal.

A bankoknak tájékoztatniuk kell az ügyfeleiket arról, hogy milyen formában és meddig kell nyilatkozniuk arról, hogy továbbra sem szeretnék fizetni a felvett hiteleiket. Ha bármi okból kifolyólag nem kapnak semmilyen értesítést a banktól a hitelt felvevők, akkor érdemes telefonon vagy e-mailben utánakérdezni a lehetséges verziókról.

Indexkép: Andre Taissin képe az Unsplash.com-ról

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A szerkesztő ajánlja