SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Jó hír a kétgyermekes családok támogatása!

Családinet [cikkei] - 2014-10-09
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete jó hírként üdvözli, hogy a kiemelt adóalap-kedvezményt kibővítik a kétgyermekes családok esetében is. Az intézkedés a családok támogatását szolgálja, így nagyobb eséllyel várhatjuk a megszületett gyermekek számának emelkedését.

A 2011. évi népszámlálás során kapott adatok szerint a születések számának igen erőteljes csökkenése mellett a kétgyermekes családok száma is csökkent az elmúlt 10 évben. A nagycsaládosok ezért is örömmel fogadják azt a kormányzati elképzelést, miszerint a kétgyermekes családok adóalap-kedvezményét lényegesen megnövelik. A jelenlegi szabályozás módosítására várhatóan a 2015-ös költségvetési tervezetben tesznek majd javaslatot.

Minden nagycsalád az első gyermekkel kezdődik, a másodikkal folytatódik, és a harmadikkal teljesedik ki. Az adóalap-kedvezmény lehetséges növekedése azt fogja jelenteni, hogy több pénzzel gazdálkodhatnak a családok. Az előremutató intézkedés célja a családok támogatása, ezáltal pedig a gyermekvállalás ösztönzése, ami teljes mértékben harmonizál az Egyesület Alapszabályban rögzített értékeivel.

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete elnöksége nevében
Az 1987-ben alakult Egyesület jelenleg az egész országban több mint 250 helyi közösséggel és mintegy 14.000 tagcsaláddal rendelkezik. Az országos munkát hét regionális központ segíti. Önkénteseink száma megközelíti az 1500 főt. A NOE a családos közösségépítésen és értékőrzésen túl – melynek középpontjában a házasság és az élet védelme, az anyaság tisztelete áll – ellátja a családok érdekvédelmét és országos, valamint helyi rendezvényein vidám kapcsolatépítésre, szórakozásra is lehetőséget nyújt.

Fotó: photostock/FreeDigitalPhotos.net

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja