SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szja-bevallás csökkentett adattartalommal

Családinet [cikkei] - 2014-03-14
Még mindig talál egyszerű megoldást az, akinek személyijövedelemadó-, azaz szja-bevallása nem a munkáltatója, és nem is a NAV közreműködésével készül el; az úgynevezett csökkentett adattartalmú bevallást május 20-áig nyomtatott és elektronikus formában is be lehet nyújtani a Nemzeti Adó és Vámhivatalhoz - közölte a NAV csütörtökön az MTI-vel.

Az új csökkentett szja-bevallás nyomtatott formája mindössze 7 oldal   
 
Az adóhatóság tájékoztatása szerint ebben az évben a csökkentett adattartalmú személyijövedelemadó-bevallás nyomtatott verziója mindössze hét oldal. Kitöltéséhez segítséget nyújt a negyedik oldalon szereplő konkrét példa, amely a leggyakrabban kitöltött sorokra vonatkozóan mutatja meg, hogy mely összeget, milyen összefüggés alapján, és melyik sorba kell beírni.

Az új űrlap bármelyik NAV ügyfélszolgálatnál, ill. a honlapjukon is megtalálható
    
A személyijövedelemadó-bevallás csökkentett adattartalmú nyomtatványa a NAV bármely ügyfélszolgálatán beszerezhető, illetve letölthető a NAV honlapjáról (www.nav.gov.hu). A honlapon elérhető kitöltő-ellenőrző program használatakor a 1353-as számú bevallás előlapján lehet a csökkentett adattartalmú bevallást kiválasztani.
 
Mikor nem lehet használni a csökkentett adattartalmú bevallást?
   

A NAV felhívja a figyelmet: a csökkentett adattartalmú bevallást nem lehet alkalmazni, ha tavaly például valaki az Államadósság Ellen Alapba való befizetés utáni adóalap-kedvezményt érvényesített; 2013-ban külföldről származó jövedelme volt; ingatlan, vagyoni értékű jog értékesítéséből származó jövedelemnél adókiegyenlítést érvényesített; csereügyletből szerzett bevallásköteles jövedelmet; különadó hatálya alá tartozó bevételt szerzett.
    
Akinek 2013-ban más olyan bevallásköteles jövedelme keletkezett, amelyet a csökkentett adattartalmú bevallásban megfelelő sor hiányában nem tud feltüntetni, annak a teljes adattartalmú 1353-as számú bevallást kell kitöltenie és május 20-áig eljuttatnia a NAV-hoz - olvasható az adóhatóság közleményében.

Forrás: MTI
Fotó:
nuttakit - FreeDigitalPhotos.net

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja