SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Elvált apák kiskátéja

Családinet [cikkei] - 2005-05-04
Már a házasságkötéskor készülj az esetleges válásra! Ne ugorj bele végleges szándékkal az első tartósnak látszó kapcsolatba azzal az érzéssel, hogy "csak vele" tudod leélni az életed!

Próbáld alaposan megismerni partneredet! Tájékozódj rokoni, ismerősi körökben, ismerd meg választottadat és szüleit konkrét élethelyzetekben! Ha lehet, három-négy hónapra próbáljatok meg összeköltözni, együtt gazdálkodni. Lakva ismerni meg a másikat.

- Ha mégis a házasság mellett voksoltok, kössetek házassági vagyonjogi szerződést.


Gondolj arra, ha most nem tudtok megegyezni, mi lesz az esetleges váláskor. (A szerződéshez közjegyzői, ügyvédi ellenjegyzés szükséges, nem árt tanácsukat kikérni!) Ez az egyetlen módja ugyanis, hogy a házassági közös vagyon törvényi vélelmétől eltérjetek. Ellenkező esetben nem számít ki, mit teljesített: a házasság alatt minden közös lesz. (Különösen a vagyongyarapodás - a veszteség már nem annyira!)

Nem árt tehát már a kezdetekkor egy vagyonleltárt készíteni.
- A házasság alatt folyamatosan tájékozódj vagyoni helyzetetekről: a kiadásokról, bevételekről, az ingó (televízió, rádió, autó, videó stb.) és ingatlan tulajdonotok sorsáról, a hatósági (rendőrségi, földhivatali stb.) bejegyzésekről. Ez utóbbiról azért, hogy azok a szerint történtek-e, ahogy megállapodtatok.

- Minden tulajdonodról - a közösről is - legyen hiteles dokumentumod, amelyhez senki más ne férhessen hozzá. (Érvényes ez a különböző hitelek, közüzemi díjak stb. törlesztésére is.) Jegyezd fel a takarékbetétkönyvek, átutalási számlák, részvények, értékjegyek számát és kísérd figyelemmel felhasználásukat!

- Törődj feleséged, gyermekeid érzelmi életével, rendszeresen szervezz velük közös programokat, üdülést. Ne magadnak élj, időnként az apróbb figyelmességekről se feledkezz el! Ne vállalj folyamatosan éjszakai műszakot, mert ez egyenes út a váláshoz. A gyarapodó anyagi javak nem pótolják a hiányzó férjet, apát. Ha repedezik a házasságod burka, ne azonnal a válás gondolata foglalkoztasson. Beszéld meg problémáidat előbb rokonokkal, ismerősökkel. A válások ritkán szoktak jól sikerülni. Általában mindkét fél megsínyli a család felbomlását, de különösen gyermekeitek számára okozhat ez jóvátehetetlen károkat. Ha nincs más megoldás, javasoljuk a próbaválást, azaz hatósági (bírósági) döntés nélküli különélést legalább 3-4 hónap időtartamban, hátha nem találsz megunt, megutált stb. feleséged helyett jobbat! Közben keress meg egy ügyvédet, pszichológust. Ha már másodfokon is elvesztetted a válópert, ritkán lehet tényleges segítséget nyújtani. Ebben az időszakban aktuális az egyesületünk felkeresése is, hogy tájékozódj, milyen sors vár rád!

- Ha mégis a válás mellett dönt valamelyik fél, még mindig jobb egy korrekt egyezség, mint a legjobb bírói ítélet.(Ne feledd, a bírók 90 százaléka nő!) Az viszont nem egyezség, hanem diktátum, ha csak a nejed akarata érvényesül, ennél még az ítélet is jobb. Tartsd szem előtt, hogy mindig annak kell bizonyítania, aki állít valamit.

- A per során mindkét félnek azonos jogai vannak, tehát az elváló apáknak is joga van személyesen előadni, hogy mik voltak a házasság megromlásának okai. Joga van ahhoz, hogy a másik félhez, a tanúkhoz kérdést intézzen, a tárgyaláson elhangzottakra észrevételt tegyen. Ragaszkodj hozzá, hogy a fontos nyilatkozatok jegyzőkönyvbe kerüljenek! A legrosszabb taktika, ha valaki úgy kívánja egyben tartani a házasságát, hogy nem megy el egyik tárgyalásra sem. Ennek pervesztés, vagyonvesztés lehet a következménye.


A gyermekelhelyezésnél egyik szülőnek sincs előjoga. A gyermek nem az anya tulajdona! (Ma már mindkét szülő gyes-re, gyed-re mehet a gyermek 1 éves korától, így nem indokolt előnyben részesíteni az anyát a gyermek kora, neme alapján.) Fontos megjegyezni, hogy akinél a gyermeket elhelyezi a bíróság, az gyakorolhat szinte minden jogot vele kapcsolatban, a másik fél jogfosztottá válik, csupán a kapcsolattartásra szorítkozhat. Megilleti viszont a döntési jog gyermeke nevéről, tartózkodási helyéről, iskolájának, életpályájának megválasztásában. Ne hagyd el meggondolatlanul a közös lakást, mert így lehet, hogy nem térhetsz oda vissza, s a gyermekkel sem találkozol, ráadásul a bíróság még egy formális lakáshasználati díjat sem fog megítélni.

- A közös tulajdonú lakásban mindkét fél lakáshasználatát bizonyítja a bíróság, hacsak valamelyik nem tanúsít összeférhetetlen magatartást. Jogi képviselődet ösztönözd arra, hogy jogaidat érvényesítse.

- Az ítélet gyermekkel kapcsolatos részének végrehajtása a gyámhatóságra tartozik. Itt is joga van az apának ahhoz, hogy minden kérését, nyilatkozatát jegyzőkönyvbe foglalják, s általában a hatóságnak 15-30 napon belül intézkednie kell. Ha az anya akadályozza a kapcsolattartást pénzbírsággal sújtható. Ne várd meg, amíg hónapok eltelnek a kapcsolattartás akadályozásától, mert később egyre kevesebb remény van a gyermekkel a közös hang megtalálására. A kapcsolattartás a gyermeknek is kötelessége. Ennek elmaradásáért azonban ne őt okold, mert véleménye könnyen befolyásolható, inkább keress meg minden lehetőséget a találkozásra (óvoda, iskola, ismerősök lakása, névnap, születésnap stb.) Soha ne hagyd a gyermeket egyedül, a kapcsolattartásban törekedj a rendszerességre, s légy számára elérhető. (Adj neki telefonkártyát, megcímzett levelezőlapot.) Legjobb, ha a kapcsolattartásnál a gyermekátadás helyszínének valamilyen közintézményt választasz, ahol kisebb az esély arra, hogy a másik szülő (anya) provokál.

- A közös vagyon megosztásánál - ami több éves pereskedést jelent - mindkét félnek azonos jogai vannak. Soha ne mondj le a gyermek javára a lakásról, bútorról stb., mert a másik szülő értékesítheti azokat, ha nem nálad van elhelyezve a gyermek. S mire bakfis vagy kamaszkorba kerül a közös utód, kiderül, hogy nincs semmije, az anyja pedig kijelentheti: most már boldogulj vele te, ha tudsz! A tartásdíjba való beszámításnak sincs értelme ilyen infláció mellett, mert a másik fél bármikor pert indíthat ellened, hogy megváltoztak az életviszonyaitok.
bzs

forrás: www.harmonet.hu

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja