A hagyományos televízió és mozi két dimenzióban mutatja a képet, melyet meghatározott szélesség és hosszúság jellemez és síkban helyezkedik el. Ha mondjuk, egy hagyományos közvetítésben nézzük a meccset, a néző így kiált fel: Hú! Ez majdnem gól lett! Azt látta, hogy a labda majdnem súrolta a kapufát. Amikor egy másik szögből készült felvételről játsszák vissza a jelenetet, a labda már néhány méter távolságban gurul el a kapu mellett. Aki élőben nézi a meccset a stadionban és nem ül nagyon messze a pályától, sokkal pontosabban látja, mi történik, mert mi a valóságban három dimenzióban látunk, a tévé azonban csak két dimenzióban mutatja a képet.

A két- és háromdimenziós látásmód között az a különbség, hogy míg a kétdimenziósnak csak szélessége és magassága van, addig a háromdimenziós képen meg lehet látni az ábrázolt tér mélységét, kiemelkedéseit is. Látjuk, mekkora az élőlények és tárgyak kiterjedése, pl. valaki kövér, vagy sovány, illetve mögé is nézhetünk a tárgyaknak.

Miről is van itt szó, azaz hogyan látunk három dimenzióban?

Végezz el egy egyszerű kísérletet és meg fogod érteni. Állj egy plakát, egy mintás tapétafelület vagy egy virágos ablak elé úgy, hogy az 2 méter távolságra legyen tőled. Nyújtsd előre vízszintesen az egyik kezedet. Tartsd fel az egyik ujjadat és csukd, be a bal szemedet majd nézz az ujjadra a jobb szemeddel. Figyeld meg, melyik részét takarja el a plakátnak, a tapétamintázatnak vagy a virágnak? Ezután csukd be a jobb szemedet, és nézd meg így az ujjadat. Most egy másik részletet fog eltakarni a képből.

Amikor gyors egymásutánban hol a jobb, hol a bal szemedet hunyod be, még az lesz az érzésed, mintha mozogna a mereven tartott ujjad. A két szemed csak pár centiméterre helyezkedik el egymástól. Ezért van az, hogy a tér bal feléből a bal szemeddel, a tér jobb feléből pedig a jobb szemeddel látsz valamivel többet. Az agyunk egyesíti ezt a két képet és ezért tudjuk érzékelni, hogy mennyire vékony vagy vastag az ujjunk, de csak abban az esetben, ha mindkét szemünkkel nézünk rá.

3D-filmek

Mielőtt rátérnénk a technikai részletekre, érdemes megemlíteni néhány filmtörténeti adatot. William Freese-Greene, brit tudós már 1893-ban rögzített rövid jeleneteket három dimenzióban. Auguste Lumiere , akit a film feltalálójának tartanak, szintén kísérletezett a 3D-technikával.

A makói születésű André de Tóth „Viaszbabák háza” címmel rendezett 1953-ban nagyobb lélegzetű 3D-filmet. a sors iróniája, hogy ő a fél szemére vak volt, ezért valójában nem is láthatott térben, azaz három dimenzióban.

A háromdimenziós filmek gyártásánál máig is alkalmazott technika magyar találmány. Bodrossy Félix az 1950-es években a Híradó és Filmgyár operatőre fejlesztette ki. Alkotásai között szerepeltek az „Artistavizsga”, az „Állatkerti séta” és a „Május elseje”, valamint a „Sportoló fiatalok” című filmek. Akkoriban a Toldi mozit alakították át a térhatású filmek nézésére alkalmasnak,  azonban népszerűsége ellenére hamarosan bezárták. Ez volt a világon a második ilyen „modern” mozi. A találmányt nem védették le, ezért csak kevesen tudnak magyar vonatkozásáról.

A külföldi filmgyártásban elterjedt módszer, napjainkban is a legmodernebb eljárásnak számít. A 3D-filmek készítése idő- és költségigényes, ezért nem lehet őket minden moziban látni.  A digitális megoldások sokat lendítettek a filmek elterjedésén, jelentősen csökkentve ezzel az előállítás költségeit. A filmiparnak pedálozni kell a nézőkért, ezért egyre több filmet gyártanak le 3D-s változatban is. Spielberg-ék 2009-ben már minden alkotásukat - köztük a „Madagaszkár 2”-t is 3D-ben készítették el.

Ezeket a filmeket olyan különleges kamerával veszik fel, amelynek két lencséje van. Ez a két lencse ugyanolyan távolságban van egymástól, mint az ember szemei. Az egyik kamera a bal szem számára, a másik objektív vagy kamera pedig a jobb szem számára veszi fel a képet. A két képet egyszerre, tükörrendszer segítségével vetítik le a moziban. Azért kell a nézőknek különleges szemüveget viselni, hogy a két szem két külön képet láthasson. Ez a technika ugyanolyan érzékcsalódáson alapszik, mint a mozgókép, mely nem más, mint gyors egymásutánban vetített állóképek sorozata.

A 80-as években alakult ki az ún. IMAX eljárás, ennek lényege, hogy 70mm filmről egy hatalmas - 180 négyzetméteres - vászonra vetítik a képet.

Újabb módszer az ún. anaglyph technológia. Itt külön-külön felveszik a bal szemnek, illetve a jobb szemnek szóló információt. Ezután a bal képből kivonják a kéket és a zöldet, a jobból pedig a pirosat. Az így keletkezett képeket összeadják, és így megnézhető piros-kék vagy piros-zöld szemüveggel. Amikor vásároltok egy 3D-filmet, nézzétek meg a borítót, milyen fajta szemüveg kell hozzá.

Nézz pár percig szemüveg nélkül a vetítő vászonra, Teljesen elmosódottan fogod látni a képet. Sok más egyéb technikai eljárás létezik még a térhatású látvány elérésére, az alapelv azonban mindegyikben közös: a bal térfelet a bal szemnek megfelelően, a jobb térfelet a jobb szemnek megfelelően mutatja.

Ezért aztán azt fogod látni a moziban, hogy feléd úszik egy delfin és mindjárt fellök Téged, vagy éppen egy éhes dinoszaurusz fog üldözni. Ha pedig hullámvasutat mutatnak a filmen, még a szédülést is érezni fogod a látványtól.

betöltés...