SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Milyen emberek, akik valamely hónap 11-én születtek?

Balázs Sándor József [cikkei] - 2010-01-11
A cél az önismeret kifejlesztése és önmagunk megtalálása a világban.
Születésnapjuk úgynevezett mesterszám, ennek értelmében őket az inspiráció vezérli.

Akik valamely hónap 11-én születtek :

Születésnapjuk úgynevezett mesterszám, ennek értelmében őket az inspiráció vezérli.
Tizenegy naptárNagyívű elképzeléseik vannak ugyan, de csak ritkán sikerül megvalósítaniuk vagy véghez vinniük.
Rendkívül érzékenyek, könnyen megbántódnak, és hajlamosak visszahúzódni a csigaházukba, mihelyt nehézséggel találják szemben magukat. Nagyfokú érzékenységük miatt gyakran érzik úgy, hogy bántja őket valaki, pedig szó sincs róla. Nehezen  tudják ezt jól érzékelni. Az ilyen embereknek meg kell tanulni pontosan odafigyelni a másikra, illetve helyesen megállapítani a dolgok lényegét, mielőtt visszahúzódnának és elszomorodnának.

Ezek az emberek nagyon intuitívak és sokféle képességgel rendelkeznek.
Nyugtalan és ideges lelki állapotuk megnehezíti számukra terveik megvalósítását. Érzelmeik gyakran átcsapnak egyik végletből a másikba, azonban képesek rá, hogy másokat is inspiráljanak ötleteikkel. A helyzetek és összefüggések lényegét a felszíni kép mögött is képesek „kiszimatolni”. Intuíciójuk erősen fejlett.


Amikor némi tapasztalatot szereznek általa, többnyire feltétlen rábízzák magukat. Segítségével csakugyan úrrá lesznek a legtöbb problémán és helyzeten főleg azért, mert kreatív és eredeti szellemiség is társul, ezen képességhez.

20.életévükig bizonyos nehézségeik adódnak a másik nemmel.
Kedvetlenség, és lendület hiánya 40 éves korukban elmúlik és 70 évesen mégegyszer a nagyszerencse rájuk kacsint.

Hozzájuk illő foglalkozásuk:

Sikeresek lehetnek előadóművészként, táncosként, aukció vezetőként, cégalapítóként, vagy pedig az elektromosság, filozófia, reklámszakma, képzőművészet és filmezés területén. Esetleg statisztikus, könyvelő, titkár munkakörben.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

Mikor indulj a kórházba szülés előtt? Az 5-1-1 szabály sok kismamának segít dönteni

A szülés előtti napokban szinte minden kismamában felmerül a kérdés: vajon ez már az igazi, vagy még csak a testem készülődik? Az 5-1-1 szabály egyszerű kapaszkodót ad, de vannak helyzetek, amikor nem érdemes az órát figyelni.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja