SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az 50 éves PIRAMIS Budapesten!

Kurcz Orsi [cikkei] - 2025-09-23
Ötvenéves jubileumát ünnepli idén a legendás Piramis zenekar. A hazai rocktörténelem egyik legmeghatározóbb együttese 1975-ben alakult, és szinte azonnal az ország legnépszerűbb csapatai közé emelkedett. Gallai Péter, Köves Miklós, Som Lajos, Révész Sándor és Závodi János neve egyet jelentett a kor rockkultuszával - koncertjeik minden városban telt házasak voltak, dalaik pedig azonnal rockhimnuszokká váltak.

Bár a zenekar mindössze hat évig működött az eredeti felállásában, hivatalosan sosem oszlott fel. Az egykori tagok később is folytatták a közös zenélést, a Piramis pedig azóta is újra és újra színpadra lép, mindig az eredeti szellemiséghez hűen. A formáció történetének meghatározó állomása volt az 1992-es, öt teltházas Budapest Sportcsarnok-koncert és a 2006-os dupla Aréna-show.

A zenekar jelenlegi felállásában két eredeti tag – Závodi János és Köves Miklós „Pinyó” – mellett Nyemcsok János „Csoki”, Vörös Gábor „Vöri”, Nyemcsok Bence és Szűcs Janó alkotják a Piramist. Gallai Péter és Som Lajos már az égiek zenekarát erősítik, de zenei örökségük tovább él a koncertekben és a közönség emlékezetében.

Október 4-én, a MOMkult színpadán a Piramis ünnepi műsorral készül, amelyben az ikonikus slágerek mellett különleges vendégek is közreműködnek: Németh Károly és Török Viktor, a Mini zenekar képviseletében. Az este lendületes időutazást, mégis mai energiákkal teli rockélményt ígér minden generáció számára.

Vendégzenekar a Historic song együttes.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Őrizetbe vettek egy 13 éves fiút, miután játszótéri balesetben meghalt egy 12 éves gyerek

Tragédia történt egy játszótéren: egy 12 éves fiú életét vesztette, miután leesett a körhintáról, amelyet egy elektromos kerékpár segítségével hajtottak meg. A rendőrség egy 13 éves fiút gyanúsítottként vett őrizetbe.

Kettős tragédia: egy édesapa a fia temetésén halt meg

Egy brit család szívszorító veszteségen ment keresztül, amikor Norman "Nosha" White, egy szerető apa meghalt szívrohamban fia temetésén Middlesbrough-ban. A család már amúgy is egy mély gyásszal küzdött, hiszen a fiút, David Beilickit temették augusztus 21-én, amikor az újabb tragédia lecsapott rájuk. Ez a kettős gyász mély emberi fájdalmat és összetartást mutat fel, amely mindenki szívét megérinti.

Tragédia Miskén: Elraboltak és meggyilkoltak egy 22 hónapos kislányt Miskén, a rendőrség hajtóvadászatot indított a feltételezett gyilkosa után

Egy újabb szívszorító gyermektragédia rázta meg Magyarországot: a Bács-Kiskun vármegyei Miskéről eltűnt 22 hónapos kislányt hétfőn reggel nevelőapjára bízták, akivel együtt eltűnt. A kutatás során megtalálták a kislány holttestét, a rendőrség emberölés miatt nyomoz, az elkövetőként gyanúsított 24 éves Jakab Dávid ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Csodaorvos a szülőszobán: 23 hetes magzatból távolított el tumort, majd a magzatot visszaültették az anyaméhbe

A nigériai származású gyermeksebész, Dr. Oluyinka Olutoye olyan orvosi bravúrt vitt véghez, amely kisebb csodának számít: egy életveszélyes daganattal küzdő, mindössze 23 hetes magzatot részlegesen kivett a méhből, eltávolította a tumort, aztán visszahelyezte a méhbe, hogy a baba tovább fejlődjön és egészségesen születhessen meg.

"A ChatGPT ölte meg a fiamat" - A szülők beperelték a techcéget

Egy 16 éves kaliforniai fiú tragikus halála után szülei pert indítottak az OpenAI vállalat ellen, mert azt állítják, hogy a ChatGPT chatbot folyamatosan bátorította és segítette fiukat az öngyilkossági gondolatokban és végül hozzájárult a halálához. A per egy súlyos etikai és technológiai vitát indított az AI felelősségéről és veszélyeiről.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja