SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Az AI rajzolta meg a mai Petőfit

Családinet [cikkei] - 2023-10-13
A reformkor celebjeinek különc szokásait, Petőfi és Szendrey Júlia vibráló érzelemvilágát idézi meg a színpadon a hamarosan látható szabadakarat>>>> című darab. Az újhullámos koncertszínházi előadás szakít a hagyományos történetmeséléssel, kilép a megszokott színházi szabályok kereteiből, látványvilágában a mai fiatal generáció pörgő, vizuális kultúrájához igazodik, zenéjében az alternatív pop-rock-ot ötvözi az mai magyar rap-pel. Az alkotók a szabadakarat>>>> plakátjain megjelenő álompár megálmodásában pedig a mesterséges intelligenciát hívták segítségül.

A darab minden elemét „összegyúrva" és azt letisztázva segítette a szabadakarat>>>> kreatív stábjának munkáját a mesterséges intelligencia, hogy közösen megformálják a darab álompárjának alakjait, a pörgő történetben és mai köntösben megjelenő Petőfi Sándor és Szendrey Júlia alakját.

„Alapvető küldetésünk az előadással, hogy a Z generációt is meg tudjuk szólítani, kedvet csinálva ahhoz, hogy az irodalmi értékeink a mindennapok szerves részévé váljanak. Ezt segíti a plakát újszerű megformálása is, amihez - Lakatos András, a darab televíziós rendezőjének ötlete alapján – a mesterséges intelligenciát is segítségül hívtuk" – mondta Illés Gabriella producer, a TulipánTündér Produkció vezetője. „A kiváló szakemberekből álló kreatív csapat arra törekedett, hogy az összművészeti alkotás - a múlt értékeinek adózva -, de egy aktuális, új hullámos produkcióként álljon színpadra majd október 21-22-én az Erkel Színházban" – tette hozzá a producer.


 
„Egy kimerevített, szenvedélyes pillanatot szerettünk volna ábrázolni, ami az örökkévalóságig tart és egy modern időutazást közvetít" – meséli Kerek Sára, a grafikai csapat kreatív vezetője.  A munka során figyelembe vették a több síkon futó alaptörténetet, a dalok érzelemvilágát és stílusjegyeit, a díszlet- és jelmezterveket és azt a célt, hogy egy vizuálisan vonzó, új generációt megszólító, színekben gazdag plakát készüljön, ahol az álompár ikonikus karakterei modern köntösben jelenjenek meg.

szabadakarat plakát

„A „mai" Petőfi x Szendrey pár megalkotásánál az is cél volt, hogy ha nem is direkt formában, de valamilyen szinten visszaköszönjenek a darabban a főhősöket alkotó színészek is" – meséli Illés Gabriella, a szabadakarat>>>> producere. „Ha úgy tetszik, például a modern Júlia megformálásában ott van valahol az eredeti Szendrey pillantása, de Staub Viktória színésznő és Schoblocher Barbara énekesnő markáns hatása is" – tette hozzá a producer.
 
Illés Gabriella elmondta, hogy a darab megvalósítása Lutter Imre drámapedagógus-producer alapötletéből származik, és az alkotók már három éve tervezik, hogy a Petőfi bicentenáriumi évében elkészítsék ezt a produkciót, ami végül a Petőfi 200 emlékév részeként, a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Nemzeti Kulturális Alap
 

Az előadás bemutatója október 21-22-én lesz a fővárosi Erkel Színházban, a főszerepben – mások mellett – Schoblocher Barbarával, Tóth Mátyással, Staub Viktóriával, Ember Márkkal, AKC Misivel és Filoval.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja