SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Péntek este szentivánéji programok az Állatkertben

Családinet [cikkei] - 2023-06-20
Állatos élményprogramokkal, fényfestéssel, látványos produkciókkal, koncertekkel és sok más érdekességgel várja a látogatókat a Budapesti Állatkert péntek este 7-től éjfélig az állatkerti Szent Iván-éjen.

Június 23-án, azaz most pénteken különleges szentivánéji programokkal várja közönségét a Fővárosi Állat- és Növénykert. Napközben az Állatkert a szokásos rendnek megfelelően lesz nyitva, majd bezár, és este 7-kor újra kinyit, már kifejezetten az állatkerti Szent Iván-éjre érkező látogatók előtt. A programok 11 óra utánig tartanak, a kapukon belépni fél 11-ig lehet, és éjfélig lehet majd az Állatkert területén tartózkodni.

Az est változatos kínálatában lesznek többek között állatos élményprogramok, például oroszlánfóka show, merüléses cápaetetés és elefánt tréning is. A kert több pontján lesz fényfestés és varázserdő, a Varázshegyben egész este planetáriumi vetítéseket tartanak, lesz arcfestés, kreatív kézműveskedés, buborék játszótér, szerelmi jóslás, titkosírás, bátorságpróba, boomwhackers interaktív zenebemutató és ökohangszer készítés is.

A Főkapu tér színpadán interaktív zsonglőr előadást, a Fandyr zenekar koncertjét, a Tűzfészek Társulat bemutatóját és Pál Dénes fellépését láthatja és hallhatja a közönség, de ugyanitt lesz tűzzsonglőr show, valamint táncház és tűzugrás is a Berka együttessel. A Holnemvolt Vár színpadán lesz még lószerszámos zsákbamacska, dzsungelvarázs tűztánc show és SmartPoi fényzsonglőr show is.

A vidrák kifutója mellett a csillagászatról és a tengeri élővilágról szóló, a tevekifutónál pedig a totemállatokat és a gyümölcsevő denevéreket bemutató érdekes ismeretterjesztő előadások teszik teljessé a programot, sőt az egyik előadásból az is kiderül, mit csinálnak a bogarak Szent Iván éjjelén. A Japánkertben a sámánok világa elevenedik meg a sámáni révület, illetve a sámánasszony meséi programon. A vurstli-zóna játékai is egész este működnek majd, köztük a több mint száztíz éves falovas-hintós Schäftner-körhinta is.

Jegyek az Állatkert hivatalos honlapjának internetes jegyvásárlási felületén (tickets.zoobudapest.com), valamint az Állatkert jegypénztáraiban és jegyautomatáinál is lehet váltani.

Szentivánéji programok az állatkertben

A részletes programkínálat az Állatkert honlapján olvasható: https://zoobudapest.com/tervezz-velunk/programtervezo/programnaptar/2023-06-23-szentivanej-az-allatkertben-2023

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

Régi tévhit dőlhet meg a mogyorófélékről

A magvak fogyasztása, tünetmentes időszakban, nem növeli az egyik gyakori vastagbélgyulladás, az ún. divertikulitisz kockázatát, sőt akár enyhén csökkentheti is - derül ki a Semmelweis Egyetem friss tanulmányából. A kutatók kb. 800 ezer ember adatait elemezték, hogy kiderítsék: indokolt-e a régen sokszor hangoztatott tanács, miszerint a betegségben szenvedőknek kerülniük kell a mogyoróféléket - vagy ez csupán városi legenda.

Eltűnt egy tizenöt éves holland lány Pápáról

Egy 15 éves holland származású lány, Seline Engelina Marie Louis Kerseboom tűnt el Pápán november 10-én, akinek felkutatásához a rendőrség a lakosság segítségét kéri. A tinédzser az otthonából távozott ismeretlen helyre, telefonon azóta sem elérhető, eltűnése óta semmilyen hír nincs róla.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja