SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Jövőre turnéra indul az újjászületett NOX

Családinet [cikkei] - 2022-12-01
Teltházas Aréna gigakoncerttel tért vissza - hosszú szünet után - a NOX. A nemrég új lemezanyaggal is előrukkolt zenekar immár nem áll le, ígéretük szerint jövőre szerte az országban találkozhatunk a Főnix madárként újjászületett csapattal.

„Óriási várakozás előzte meg a koncertet, nem csak a közönség részéről, hanem saját magunk is hatalmas elvárásokkal indultunk ennek a gigashownak" – mondta Péter Szabó Szilvi, a NOX énekese. „A zenei pályafutásom 20 éves jubileumát is ünnepeltem, emellett azt szerettük volna, hogy a hosszú csend után olyan élményt nyújthassunk, mellyel a NOX újra, minden szempontból meghatározó szereplője legyen a könnyűzenei életnek" – tette hozzá.

Péter-Szabó Szilvia

A szakma visszajelzései szerint is az év egyik legnagyobb hazai durranása volt a november végi koncert. "Minden olyan régi dal elhangzott, amit imádtak a rajongóink és fantasztikus érzés volt, hogy az új dalainkat is olyan szeretetteljes rajongással fogadták mint a régi slágereinket" – mondta az énekesnő. A zenekar a koncerten már be is jelentette: jövőre országos turnéra indulnak. "Olyan élménnyel lettünk mindannyian gazdagabbak, melyet a koncertturnénk során szeretnénk újra átélni a rajongóinkkal együtt, országszerte" - beszélt a jövőről Szilvi.

Turnéidőpontokért és egyéb információkért irány a  https://www.facebook.com/szilviaofficial

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja