SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Gigakoncerten éled újjá a NOX

Családinet [cikkei] - 2022-05-03
 [X]
A 2000-es évek egyik legsikeresebb hazai produkciója, a NOX - 13 év csend után - november 27-én, a Papp László Budapest Sportarénában egy hatalmas koncerttel lép újra a közönség elé és ünnepli meg alakulásának 20. évfordulóját. A legendás zenekar 2009-ben, a csúcson fejezte be a közös zenélést, búcsúkoncert nélkül, most azonban itt az alkalom, hogy ismét együtt énekeljük a NOX legnagyobb slágereit, a látványában is lenyűgözőnek ígérkező koncerten.

A NOX fennállása alatt, szinte nem volt olyan díj, vagy rangos elismerés, amit ne zsebelt volna be a csapat. A „Bűvölet" című lemezükkel elnyerték az év hazai albuma díjat, a „Ragyogás" lemez Fonogram-díjas lett, elnyerték a nemzetközi Perzsa Arany Oroszlán díjat és több ízben is megválasztották őket az év zenekarának, de 1. helyezést értek el a Dalnokok Ligájában is. Nyolc lemezükből az összes aranylemez lett, ebből hat platina, 3 pedig dupla platina, a 2005-ös Eurovíziós Dalfesztiválról pedig a 12. helyezéssel tértek haza. Szinte nem volt olyan rádió vagy zenetévé sem, ahol ne találkoztunk volna a NOX különleges hangzásvilágú dalaival, melyekkel valami ősi energiára, érzésre tapintottak rá, átitatva a magyar népzene sokszínűségével és váltak pillanatok alatt az ország kedvenceivé.
 
A 2005-ös „Ragyogás" című album és turné után a formáció megállíthatatlannak tűnt. Teltházas aréna koncertek szegélyezték útjukat hazánkban és határon túl is. A Százszor ölelj még, a Forogj, világ, a Túl a Varázshegyen, vagy a Szeretem dallamai, sokak fejében ott visszhangzik mindmáig. Ezért is okozott mindenkinek szomorú meglepetést, amikor 2009-ben, karrierjük csúcsán a NOX egyik napról a másikra hirtelen eltűnt a közönség szeme elől, a rajongóknak arra sem volt lehetőségük, hogy egy búcsúkoncerten köszönjenek el kedvenceiktől.
 
Most azonban, 20 évvel alakulása után - egy koncert erejéig - a formáció feléled. A Főnix Legendája címet viselő koncerten, felcsendül majd az összes NOX klasszikus, sőt, a 2022 őszén megjelenő vadonatúj NOX lemezről is számíthat egy kis ízelítőre a közönség. Természetesen, ahogy a NOX-tól megszokhattuk, ezúttal is egy lenyűgöző show-val készülnek. A csapat mindig is előszeretettel használta az adott kor technikai lehetőségeit a maximális vizuális élmény érdekében, így a táncszínház mellett, ezúttal is a lehető legmodernebb technikai megoldásokra és lenyűgöző látványvilágra készülhet a közönség. A felejthetetlen koreográfiáról, ahogy mindig is, Péter Szabó Szilvia mellett a csapat másik oszlopos tagja Nagy Tamás és a Varidance társulat gondoskodik majd.

„A legenda színháza, a bűvölet varázsa, a tánc csodája, a szépség bája, a tűz ragyogása: a NOX." November 27-én, az Arénában.

Jegyek az alábbi linken elérhetők: https://broadwayticket.jegy.hu/program/nox-a-fonix-legendaja-135022

NOX - A Főnix Legendája

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja