SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A tanároknak is diákkedvezményt ad a SZIN

Családinet [cikkei] - 2022-11-28
Első körben két nagy nemzetközi névvel rukkolt elő a 2023-as Szegedi Ifjúsági Napok. A napokban jelzett vissza a szervezők meghívására a "7 years" című slágerével a semmiből a világsztárságba katapultáló Lukas Graham és jön a világ 10 legjobb DJ-je közé sorolt Timmy Trumpet is. Bejelentéssel egy gesztus értékű akciót is hirdetett a Tisza-parti fesztivál: év végéig a tavalyi áron dobják piacra a diákbérleteket és ezzel a kedvezménnyel ezúttal a tanárok is élhetnek. SZIN jövőre augusztus 23-26 között jelentkezik, a megszokott helyszínen, az Újszegedi Partfürdőn.

Két nemzetközi nevet jelentett be egyelőre a Szegedi Ifjúsági Napok, a fesztiválévad nyárzáró eseménye. Eszerint jövőre a Tisza-parti városba érkezik majd a nemzetközi zenei életbe 2016-ban hatalmas sikerrel berobbanó Lukas Graham zenekar. Hét platinalemezt érő és három Grammy-jelölt "7 Years" című slágerüket mára világszerte több mint 3 milliárdszor streameltek. A debütalbumot teltházas koncertek követték szerte a világban, a kritikusok elismerően nyilatkoztak a bandáról, mások mellett a The New York Times, a Rolling Stone és a Billboard hasábjain. Felléptek a Grammy Awards és az MTV Video Music Awards díjátadóján is, ahol a "Legjobb új előadó" kategóriában is jelölték Lukas Grahamot. Lukas Graham legfrissebb albuma idén érkezik, amit itthon először a SZIN-en hallhatunk élőben.

Lukas Graham: 7 Years

Timmy Trumpet bakancslistájáról a SZIN fellépés eddig még hiányzott, de jövőre ez is teljesül. Az ausztrál house DJ-producer, akinek egyik ismertetőjegye a live set közben gyakran előbukkanó trombitája, megunhatatlan a hazai közönség számára. A trombitazsonglőr az egyik "legrobbanékonyabb előadó" napjaink zenei szcénájában, hatalmas bulik jelzik útját. A végtelenül laza és barátságos srác – akit erős szál köt ma már Magyarországhoz – ezúttal a SZIN közönségét igyekszik meghódítani, bizonyára jó eredménnyel.

Timmy Trumpet: Oracle

Az amúgy is az egyik legzsebbarátabb hazai fesztivál, a Szegedi Ifjúsági Napok szervezői úgy döntöttek, hogy jövő évre nem csak a diákoknak nyújtanak kedvezményes lehetőséget bejutni a rendezvényre, de a tanároknak is igyekeznek segíteni ebben. "Egy gesztus értékű akcióval szeretnénk kifejezni együttérzésünket az "oktatás kulcsszereplőivel" – mondta Kolonics Erika, a SZIN főszervezője. "Eszerint mostantól -  az év végéig  - a tavalyi áron hirdetjük meg a diákbérletet és ezzel az engedménnyel immár a tanárok is élhetnek" – tette hozzá a főszervező.

2022-es SZIN legjobb pillanatai sűrítve itt: 

 

Minden további információ itt: www.szin.org

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Az ikigai titka: miért érdemes reggel felkelni?

Mi ad értelmet az életünknek, és mi tart fiatalon? Az okinawai nők példája arra derít fényt, hogy a hosszú élet nem csupán génkérdés vagy diéta, hanem sokkal inkább a mindennapi örömök és a célérzet kérdése.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja