SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Hétvégén Állat- és Növényszeretet Ünnep az Állatkertben

Családinet [cikkei] - 2022-10-05
Az Állatkert a héten két helyszínen két olyan eseményt is tart, amely az állatok világnapjához kapcsolódik. Az egyik helyszíne a Margitszigeti Kisállatkert: itt október 4-én kedden várták programokkal az érdeklődőket. A másik helyszín pedig maga az Állatkert, ahol a hétvégén, azaz október 8-án és 9-én tartják meg az Állat- és Növényszeretet Ünnepét rengeteg látnivalóval és élménnyel.

Szerte a világon október 4-én, az állatok védőszentjeként számontartott Assisi Szent Ferenc napján tartják az állatok világnapját. Ilyenkor nemcsak az állatvilág sokféleségére és érdekességei hívják fel a figyelmet, hanem az állatvédelemre, illetve a veszélyeztetett állatfajok megőrzésére is.

A Fővárosi Állat- és Növénykert is készül a jeles eseményre, bár a legtöbb program nem a tulajdonképpeni állatok világnapján lesz, hanem szombaton és vasárnap, azaz október 8-án és 9-én. Ekkor tartják meg ugyanis az Állatkertben az Állat- és Növényszeretet Ünnepet.

Az Állat- és Növényszeretet Ünnep az állatok világnapja mellett egy százéves állatkerti hagyományhoz is kapcsolódik. 1922-ben ugyanis, az akkor már több mint fél évszázada létező kert század eleji újjáépítésének (amelynek során például a Pálmaház, az Elefántház és a két műszikla is épült) tizedik évfordulója alkalmából egy különleges ünnepséget tartottak „az állat- és növényszeretet napja” néven. A jeles napból később hagyomány lett, és az állat- és növényszeretet napját a második világháborúig évente megtartották. Később, az 1990-es évektől különféle formában többször is újra megrendezték, és a most hétvégére tervezett Állat- és Növényszeretet Ünnepet is e hagyomány folytatásának tekintik.

Az Állat- és Növényszeretet Ünnep programjai szombaton és vasárnap 10-től 16 óráig tartanak az Állatkert különböző helyszínein. Sok játék, kézműveskedés, interaktív kertészkedés és mikroszkópos bemutató várja a családokat, de lesz „rovarda” az Állatkert rovarászaival és a Magyar Rovartani Társasággal, bemutatkoznak az Állatkert mentett állatai, illetve a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület is. „Én a bálnákkal vagyok” címmel a tengerek és óceánok élővilágáról tudhatnak meg érdekességeket az érdeklődők, naponta háromszor pedig állati „TalálkoZoo” is lesz, ahol testközelből lehet megismerkedni olyan állatokkal, mint a kacagójancsi, a királypiton, vagy éppen a világ egyes részein aknakeresésre is használt hörcsögpatkány. A szervezők külön programot szentelnek a felelős állattartásnak: a főbejárattal szemben a Gazdiképző állatvédelmi tanácsadást és információkat kínál az állatbarátok számára. A vasárnapi napon a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság csapatának „természet fürkész” állomása teszi teljessé a programot.

Állat- és Növényszeretet Ünnep program okt. 8-9.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja