SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A világ legjobbjai Szegeden

Családinet [cikkei] - 2022-09-06
Nemrég jelentette be visszavonulását az aktív versenyzéstől, de a Szeged International Airshow látványos programsorozatában azért láthatjuk a világ legeredményesebb vitorlázó műrepülőjét, Tóth Ferencet. Az ország legnagyobb érdeklődésre számító repülős rendezvénye szeptember 9-11 között lesz a Szegedi Repülőtéren.
A világ legjobbjai Szegeden

A Szeged International Airshow évek óta a repülés művészetéről szól, és a világ legjobb pilótái mutatják be tudásukat egy rendkívül látványos show keretében. Idén szintén itt lesznek a legnagyobb hazai és nemzetközi nevek, köztük minden idők legjobb vitorlázósa, Tóth Ferenc, aki összesen tizenkét alkalommal lépett nagy nemzetközi versenyen a dobogó legfelső fokára, ezzel a világ legeredményesebb vitorlázó műrepülője. Nyolc alkalommal nyert világbajnokságot, háromszor lett Európa bajnok és a Világjátékok aranyérmét is bezsebelte. Több mint 25 éve szeli a levegőt, azonban nemrég bejelentette visszavonulását az aktív versenyzéstől. Ezentúl az utánpótlás nevelésére fordítja erejét, célja, hogy 2024-re egy dobogós csapatot állítson össze.

Tóth Ferenc vitorlázó műrepülő világbajnok

Tóth Ferencen kívül természetesen mások is részt vesznek a Szeged International Airshow-n. Itt lesznek olyan hazai kedvencek, mint Besenyei Péter, Vári Gyula, Veres Zoltán, de érkezik a Red Bull Helicopters, a Yak Association, a Hawks of Romania, a Silver Chicken, a Blanix Team, Marek Choim, Martin Graef vagy a CollMot Entertaiment, de láthatjuk repülni a Magyar Honvédség gripeneit is.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja