SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Többnapos programsorozat lesz idén az államalapítás ünnepe

Családinet [cikkei] - 2021-08-16
Többnapos programsorozattal ünnepelik az idén, hagyományteremtő módon, az államalapítás ünnepét; a hosszú hétvégére mindenkit várnak a fővárosba, a budapesti turizmus megsegítése érdekében - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója legújabb hivatalos podcastjában.

Augusztus 20. programok - Fesztiválszerű rendezvénysorozat a fővárosban

Kiemelte: az eseménysorozat fő attrakciója a minden eddiginél látványosabb és nagyobb fény- és tűzijáték lesz, 40 ezer rakétával. A hivatalos programok mellett augusztus 19-22. között 17 további szórakoztató, kulturális, zenei és családi program lesz Budapesten, valamint több fesztivál.

Az egész rendezvény célja az, hogy a magyarok négy napot töltsenek el Budapesten "Istvánkor", a főváros tartogat annyi izgalmas programot, hogy megéri ide látogatni - mondta. Hozzátette, hogy a budapesti szálláshelyek akciós ajánlatot dolgoztak ki.

A programok között említette, hogy a veszprémi Utcazene fesztivál már augusztus 19-én a Szabadság térre költözik, ahol kora délutántól változatos koncertek lesznek.

Szintén 19-én kezdődik az Erzsébet téren a látványos Szabad rét fesztivál, a Vigadó előtt pedig operettekkel várják a vendégeket. A Vörösmarty téren Csárdafesztivál lesz a magyar konyha legjavával és népzenével, a Március 15. téren a magyar sporthősöket ünnepelik. Az idén először, augusztus 20-án felvonulást rendeznek az Andrássy úton, amelyen a magyar történelem kiemelkedő személyiségeit, művészeit - közöttük Szent Istvánt - mutatják be.

A gyerekeknek a Vajdahunyad várában lesznek programok. A Bálna környékén ismert tervezők, iparművészek mutatkoznak be, a Filózófusok kertje pedig a komolyzenei koncerteknek ad majd otthont, a budai Várban hagyományosan a Mesterségek Ünnepét rendezik - sorolta Guller Zoltán.

A részletes, folyamatosan frissülő információk a https://szentistvannap2021.hu/programok oldalon olvashatók.


Látványos fényfestés díszíti esténként a Budavári Palotát

Az újjászületett Szent István-terem közelgő megnyitását hirdető fényfestés a Budavári Palota Duna felőli homlokzatán 2021. augusztus 13-án este. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A Budavári Palota eredeti formájában helyreállított épületrészében, a déli összekötő szárnyban újraalkotott díszes szoba augusztus 20-án nyitja meg a kapuit a látogatók előtt, akik az első napokban ingyenesen nézhetik meg a helyiséget.

Országszerte öt városban egyedi installációk is felhívják a figyelmet az újjászületett teremre. A legendás történelmi helyiség remekműveinek motívumaiból több száz apró részletet felhasználva minden este fél 9 és éjfél között egyedi, vetített mintázat díszíti a Budavári Palota keleti homlokzatát augusztus 29-ig - közölte a Várkapitányság.


Fűben, fában orvosság szlogennel rendezik a Magyar Ízek Utcáját

Fűben, fában orvosság szlogennel rendezik az idei Magyar Ízek Utcáját augusztus 20. és 22. között a Várkert Bazárnál Budapesten.


Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A Lánchídtól a Döbrentei térig élelmiszerkészítők és -előállítók, cukrászok, pékek, vendéglátósok várják az érdeklődőket - mondta el Novotny Antal, a Magyar Ízek Utcája főszervezője a rendezvényt bemutató keddi sajtótájékoztatón Budapesten.

Hozzátette: a rendezvény célja bemutatni a Kárpát-medence gazdag ízvilágát és gasztrokultúráját, így érkeznek résztvevők egyebek mellett Kárpátaljáról, a Felvidékről és az Őrségből, emellett idén a gyógyító növényekre, fűszerekre, ételekre, italokra, gasztrokulturális elemekre helyezik a hangsúlyt.

A látogatók megkóstolhatják Magyarország tortáját és cukormentes tortáját, valamint a Szent István-napi kenyereket is.

Mint Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke felidézte, az idén tizenötödik alkalommal megrendezett versenyen a Magyarország tortája címet Fodor Sándornak, a budapesti Habcsók Cukrászda cukrászának Napraforgó elnevezésű tortája nyerte el.

Idén az "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás alkalmából alversenyt is hirdettek. Erre olyan tortákat vártak, amelyek meghatározó összetevői Magyarország erdeiben, mezein megtalálhatóak. A mezőnyben végül a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda cukrászmestere, Füredi Krisztián Nimród fantázianevű tortája lett a győztes.
    Szintén Füredi Krisztián nyerte meg a Magyarország cukormentes tortája versenyt, a hozzáadott cukor nélkül készült, Beszterce rózsája fantázianevű süteményben a sárgabaracké a főszerep.

A Magyar ízek utcája programjai között bábszínházi előadások, közlekedésbiztonsági foglalkozások, véradás, vércukorszint-mérés és koncertek is szerepelnek.
 


Meglepetés is lesz az idei légi parádén

Meglepetéssel is készül a Magyar Honvédség az idei augusztus 20-ai budapesti légi parádéra - nyilatkozta a Magyar Honvédség parancsnoka a közmédiának csütörtökön a Parlamentnél, ahol személyesen is megtekintette az ünnepi parádéra gyakorlatozó pilótákat.
 

Ruszin-Szendi Romulusz a meglepetésről annyit mondott: olyat is lehet majd látni a Duna felett, amit Magyarországon magyar géppel még nem láthattak az emberek.

A vezérőrnagy elmondta: idén augusztus 20-án több mint 200-an teszik le katonai tiszti esküjüket a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. Ezt követően, 9 órakor kezdődik a Duna felett tartandó légi parádé. A mintegy háromnegyed órás eseményen szinte a teljes magyar légierő képviselteti magát. Látni lehet majd a honvédség új kiképző gépeit, amelyek elengedhetetlenek a magyar nemzeti pilótaképzéshez. Ott lesz továbbá a Magyar Honvédség helikoptereinek minden típusa, köztük a H145M-es és a Mi-17-es helikopterek is. Az új utasszállító gépek - a Falcon és az A319-es Airbus - is bemutatkoznak, és a levegőben lesznek a Gripenek is - ismertette.

Lesznek "áthúzások" és egyéni bemutatók. "Meg szeretnénk mutatni, hogy mink van és mire képesek a pilótáink" - fogalmazott a vezérőrnagy, aki azt mondta: szeretné, ha minél többen eljönnének augusztus 20-án a Parlamenthez közösen ünnepelni az esküt tevő fiatal tiszteket, és megcsodálni, hogy mire képesek a pilóták a Magyar Honvédség régi és új eszközeivel.


A légi parádé próbarepülése Budapesten - Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A légi és szárazföldi bemutatók mellett számos egyéb program, versenyek is lesznek. Ruszin-Szendi Romulusz felhívta a figyelmet arra: a versenyekre azért is érdemes nevezni, mert helikopteres utazást is lehet majd nyerni. A kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison augusztus 28-29-én tartanadó repülőnap programjairól bővebben lehet tájékozódni a repulonap2021.hu oldalon.


A valaha volt legnagyobb szabású ünnepre készülnek

Az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére augusztus 20. hivatalos állami ünnep. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár korábban azt mondta: a valaha volt legnagyobb szabású ünnepre készülnek, 3 és fél napon keresztül 17 rendezvényhelyszínen több száz program lesz, köztük az olyan hagyományos programokkal, mint a zászlófelvonás, a katonai tisztavatás, a honvédségi légi parádé, az állami kitüntetések átadása és az esti tűzijáték.

 

Forrás: MTI 
Indexkép: Depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja