SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Gyerekszáj napló

Családinet [cikkei] - 2007-02-01
Aki vezette a Pocakosnaplót, annak szinte be sem kell mutatnunk a Gyerekszáj naplót. Csakúgy, mint a babavárást megörökítő napló-könyv, ez is a 2 az 1-ben elven működik.

Hasznos információkat kapunk a baba fizikai és értelmi fejlődésével kapcsolatban, miközben saját tapasztalatokkal, adatokkal, fotókkal töltjük meg az albumot. A születés pillanatától megörökíthetjük gyermekünk növekedését, az első hangjait, később szavait, mondatait. Visszaolvasva fantasztikus lesz látni, hogyan fejlődött, hogyan vált az ordító kis csomagból egy értelmes kis emberkévé.

Miközben töltögetjük a megfelelő részeket, megtudhatjuk, hogy a csecsemő miért adja ki azokat a fura utánozhatatlan hangokat, vagy hogy miért is fontos számára a ringatás, a mozgás, később a gondtalan, szabadon végzett mászás, futkározás.

Születése pillanatától 6 éves koráig megismerhetjük a beszéd-, mozgás- és kézügyességének fejlődését, s közben a saját szavaival, aranyköpéseivel, rajzocskáival alakítjuk az albumot egyedivé, gyermekünk maradandó emlékkönyvéé.

A könyv segítségével hasznos logopédiai és pszichológiai tanácsokat is kaphatunk, hogy hogyan segítsük csemeténk fejlődését életének legmeghatározóbb időszakában.

 

Simó Tímea: Gyerekszáj napló

Kiadó: New Age Média 2000. Kft.

Fogy. ár: 2.100 Ft

www.babaskonyvek.hu

www.szuloklapja.hu

 

 

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja