SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Móricz Zsigmond - Naplók 1924-1925

Családinet [cikkei] - 2010-06-16
A 81. Ünnepi Könyvhétre megjelent

Móricz Zsigmond jelentős mennyiségű naplókéziratot hagyományozott az utókorra.
Móricz Zsigmond - Naplók 1924-1925Ezeknek az 1924 és 1942 között írt naplóknak jellegzetessége a töredékesség. Az írást szenvedéllyel űző, egyik szövegét a másikkal gyógyító, a hétköznapi
eseményeket azonnal a művészi megfogalmazás síkjára emelő író levélés versíráskor is több papírpéldánnyal dolgozik: az egyikkel a valós életét alakítja, a másikkal a magánjegyzeteket, a naplót, a megírandó regényeket gazdagítja – talán ránk, kései olvasókra gondolva.


1924–1925-ben a publikált és a bizalmas írások is többfelé elkötelezettek: szólnak a feleségnek, Holics Jankának, és a fellobbanó szerelmek hősnőinek, Simonyi
Máriának és Magoss Olgának. Móricz a naplóírás segítségével vészeli át családi életének ebből fakadó válságát, amely már-már írói pályájának derékba törésével is fenyeget.

Naplói 2010-től több kötetben jelennek meg, posztumusz művekként gazdagítva a hatalmas írói életművet.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja