SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kiválasztották „Az Év Szaloncukra 2022” díj nyerteseit

Családinet [cikkei] - 2022-11-24
Idén újra megrendezték civil kezdeményezésként Az Év Szaloncukra versenyt. A megmérettetésre meghívást kapott az összes hazai kicsi és nagy gyártó. A gyártók szabadon dönthettek az ingyenes versenyen való részvételről, illetve, hogy nevezés esetén hányféle szaloncukrot indítanak el a versenyben.

A piac változásait és a fogyasztói igényeket figyelembe véve határozták meg idén is a kategóriákat, melyek összeállításában a Magyar Édességgyártók Szövetsége nyújtott segítséget. Az Év Szaloncukra mellett a kézművesek külön is megmérkőztek és továbbra is külön versenyezhettek az alacsonyabb árú (699Ft/100g alatti) kategória szaloncukrai is. Az idei évben a fenntarthatóság jegyében kiemelt kategória volt a vegán szaloncukrok kategóriája. A múlt évben nagy sikert aratott “ízek versenye” sikerén felbuzdulva a legkedveltebb ízek legjobbjait idén is megkeresték, de az új ízekkel kibővített “ízek versenyében” ízenként csak egy győztest hirdettek ki idén is.

A zsűrizésben a meghívott zsűritagok mellett az Év Szaloncukra Facebook és Instagram követői közül többeknek is lehetőséget biztosítottak a kóstolásra, továbbá a Szeretem a csokit YouTube-csatorna videós párosa a MAVEG Magyar Vegán Egyesület és a Nagycsaládosok Kispesti Egyesületének tagjai és vezetői is segítségére voltak a csapatnak.

Kovács Ádám és Kovács Gergely a verseny szervezői elmondták, hogy a verseny idén tovább növekedett és pár érdekes számot is megosztottak a versenyről:

  • Az Év Szaloncukra verseny győzteseit 186 szaloncukor közül választották ki.
  • A verseny 12 kategóriájának a zsűrizésben több, mint 300 kóstoló segített.
  • A kóstolásokra több, mint 8000 szem szaloncukrot osztottak ki zsűrizésre, hogy a megtalálják a 20 győztest.

Az Év Szaloncukra kategória első helyén a gyulai Kézműves Cukrászda Forralt boros szaloncukra végzett, amit budapesti boltjukban is megtalálnak majd az érdeklődők. A második helyen a balatongyöröki Promenád Kávéház "Frizzy" mogyorós-robbanócukorkás szaloncukra végzett, míg a harmadik helyen idén harmadik alkalommal is a maklári Stühmer győzött, ám ezúttal a Körtezselés-muskotályos szaloncukrával.

Az Év Szaloncukra kézműves kategóriájában a keszthelyi Sütibolt Mézeskalács ízesítésű szaloncukra ropogós kekszdarabokkal lett az első, a második a sütemény újragondolásával már korábban is sikert arató veresegyházi Sulyán Cukrászda Sacher torta inspirálta szaloncukor végzett, a harmadik pedig a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda fehércsokoládés pisztáciakrémes szaloncukra lett.

Az idei évben először meghirdetett Év Vegán Szaloncukra kategória első helyezettje a székesfehérvári Damniczki Cukrászda birsalmás szaloncukra lett, a második helyen a Lissé Kft. meggyes zselés vegán szaloncukra végzett, a harmadik helyezett pedig a LIDL citromos-narancsos vegán szaloncukra lett.

A kedvező árú (699Ft/100g alatti) szaloncukrok közül első helyen végzett a TESCO karamella krémmel töltött szaloncukra, második lett a Chocofive robbanócukros szaloncukra, a harmadik helyezett pedig a Penny Market - Choco'la Belga étcsokoládéval mártott meggyes laktózmentes vegán szaloncukra lett hozzáadott cukor nélkül, édesítőszerrel.

Az “ízek versenyében” a kókusz, marcipán, mogyoró, karamell ízek mellett, idén új ízkategóriaként jelent meg a tej/vajkaramella, a pisztácia és a narancs. A legjobb marcipános szaloncukor a veresegyházi Sulyán Cukrászda mézes narancsos marcipán szaloncukra, a legjobb kókuszos szaloncukor a nagyatádi Forfino kókuszkrémmel töltött tejcsokis szaloncukra lett, a legjobb karamellás szaloncukor a balatongyöröki Promenád Kávéház “Karamella Gold” szaloncukra lett, a legjobb mogyorós szaloncukor a Gyulai Kézműves Cukrászda Giandujas szaloncukra, a tej/vajkaramella kategóriában a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda tejkaramellás szaloncukra lett. A legjobb narancsos szaloncukor kategóriában a kiskunlacházi Demeter Chocolate narancs-karadamomos szaloncukra lett a győztes és a pisztácia kategóriában a keszthelyi Sütibolt fehércsokis pisztáciás meggydarabos szaloncukra nyert.

A Piros Mogyorós Tejkrémes tejcsokoládé szaloncukra robbanócukorral és aprított mogyoróval lett az Év Új íze, amit az idén először megjelenő új termékek közül választottak ki.

A hivatalos honlap: www.azevszaloncukra.hu

A díjazottak:

 

Az Év Szaloncukra győztesei:

  1. Kézműves Cukrászda Gyula - Forralt boros szaloncukor

    forralt boros szaloncukor
     
  2. Promenád Kávéház - "Frizzy" mogyorós-robbanócukorkás szaloncukor

    Frizzy mogyorós-robbanócukorkás szaloncukor
     
  3. Stühmer - körtezselés-muskotályos szaloncukor

    körtezselés-muskotályos szaloncukor
     

Az Év Kézműves szaloncukrai:

  1. Keszthelyi Sütibolt - Mézeskalács ízesítésű szaloncukor ropogós kekszdarabokkal

    mézeskalács szaloncukor
     
  2. Sulyán Cukrászda - Sacher torta szaloncukor

    sacher szaloncukor
     
  3. Szent Korona Cukrászda - pisztáciakrémes szaloncukor fehér csokoládéban

    pisztáciás szaloncukor
     

Az Év Vegán szaloncukrai:

  1. Damniczki Cukrászda - birsalma szaloncukor

    birsalma szaloncukor
     
  2. Lissé - meggyes zselés vegán szaloncukor

    meggyes zselés szaloncukor
     
  3. LIDL - citromos-narancsos vegán szaloncukor

Az Év kedvező árú szaloncukra (699 Ft/100g alatti árkategóriában):

  1. Tesco - karamell krémmel töltött szaloncukor
  2. Chocofive - robbanó cukros szaloncukor
  3. Penny Market - Choco'la Belga étcsokoládéval mártott meggyes laktózmentes vegán szaloncukor, hozzáadott cukor nélkül, édesítőszerrel

A legjobb kókuszos szaloncukor:

  • Forfino - Kókuszos krémmel töltött tejcsokoládés szaloncukor

A legjobb mogyorós szaloncukor:

  • Gyulai Kézműves Cukrászda Gianduja szaloncukor

A legjobb karamellás szaloncukor:

  • Promenád Kávéház - Karamell Gold szaloncukor

A legjobb tej/vajkaramellás szaloncukor:

  • Szent Korona Cukrászda: tejkaramellás szaloncukor

A legjobb marcipános szaloncukor:

  • Sulyán Cukrászda - mézes narancsos marcipán szaloncukor

A legjobb narancsos szaloncukor:

  • Demeter Chocolate - narancs-kardamomos szaloncukor

A legjobb pisztáciás szaloncukor:

  • Keszthelyi Sütibolt - pisztáciás szaloncukor fehércsokoládéban meggydarabokkal

Az Év Új Íze:

  • Piros Mogyorós - Tejkrémes tejcsokoládé szaloncukor robbanócukorral és aprított mogyoróval

További információ:
Hivatalos honlap: www.azevszaloncukra.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Tábori rémálmok és kiközösítés: Hogyan segíts gyermekednek, ha bajba kerül?

A nyári táborok izgalmas kalandokat és értékes tapasztalatokat ígérnek, ám néha szorongással és más lelki nehézségekkel is járhatnak. Hogyan ismerheted fel, ha gyermeked kiközösítés áldozata lett, és mit tehetsz, ha nem akar visszamenni a táborba, de nem mondja el az okát?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja